A bezdáni ember szabadkai versei

itt farfekvésű méhünkben a szó.István, kézadást rá, a jobbodat alá,az állvaszüléshez, összegyógyuláshoz:mert messze, túlságosan távola hét vezér pajzsára emelt Árpád,és Ferenc József a kolozsvári Dombonmeg szabadalomlevelünk Terézia kezéből,s nagyon mögöttünk Sabatha-Etelköz, mertitt glédicsnek Krisztus-koszorúskarácsonyfáján fölszúrtcsodaszarvas, ínséges időkre, Kisasszonyhóhóesésben s Tekija Havasszentszűz fagyhalála,meg semmi pezsdülés a szőke folyón,a hieroglifásan kanyargóson.Csak fájdalom olimpia, csakbajelhárítás-óhaj, csakőshonos világfa-sóhaj a csontbogozón.Csak énekbeszédünk tárogatójaBoszorkányhalmon, Hinga-háton!István, a jobbodat, a szentet rá,fordíts a magzaton ez állvaszüléshez,sámánfákon kuporgó táltosokra,996-ra, ezredévre,konok korunkra delejnek kezed,látva látó világtalanokra,imára s átokra szólító aracsi kőrevéssed jobboddal, Királyunk,kései mementónak:Itt, ahol állva is nehezen szülnek,itt is most gyógyereje legyenminden születőnekminden imának,minden kiejtettmagyari szónak!(Szabadka, 1996 augusztusa)32