A bezdáni ember szabadkai versei

GUBANCEgy adta gubanc vagyunk,kígyójáratok közös fészke.Portánkon nagyban áll a bál,bábeli zűrzavar szavunk,csak árnyékunk vetül az égre.Micsoda mozi: fényes acsarkodás,nem tagadhatjuk önmagunk,világkiáltók és sebzett hagyomány,üres madárfészkek a fán,télbe zordul tavaszka vagyunk...Akkor hogyan is leszünk továbbmagyarkáim, a végeken?Bogozza-e gubancos életedősi szerszámod, pörösi bogozós lészen-e a felhők felettszámodra is égkék a végtelen?Vetkezned kellene kivagyiságod,átkozott döbrögiséged; a rongyszedőzsidó sosem rázogatta a rongyot -hol a szerénység és tiszta alázatnálad, ki szívedet szinténbal felől hordod?Tegyél már helyére magadban mindent,ami voltál, vagy és esetleg leszel.Pannon pokolnak tornácárólegyéniségeidről példát veszel...(esetleg irigykedsz, acsarkodsz,magyarkám, s hű leszel örök önmagadhoz -mikor nem tudni már, kiért és miért vagy,mert semmi közöd Földhöz, csillagokhoz!)1994. 05. 06.18