Bethlen Miklós, mint eaneellarius - MEK

méltó ifjút eltávolítsa az ország éléről s ő maga végre elfoglalhassa az
ügyek intézésében azt az első pozíciót, melyre tudása, jelleme és
tehetsége egyaránt csak őt kvalifikálta; „de én nem cselekedtem,
— irja Bethlen — félvén attól, hogy: 1. ha a gubernátor megijed,
vagy titkos vagy ugyan nyilvánvaló pápistaságával vagy legalább
azoknak és nevezetesen a jezsuitáknak való kedveskedésre maga
kötelezésével tartja meg tisztit; avagy 2. ha kivetik is, Apor Istvánt
tészik, vagy ha őtet nem is, de valaki katholikust és így inkább
akartam Bánfinak megmaradását megjobbulásának reménysége alatt;
de bizony mind én, mind a státusok magunkon vagy a gubernátoron
tapasztaltuk: cum daemon erat aeger, monachus tunc esse
volebat, sed cum convaluit, mansit ut ante fűit." (Mikor az ördög
beteg volt, barátnak készült, de mire meggyógyult, az maradt,
ami volt.)
Ebben az esetben Bethlen Miklósban az erdélyi hazafit legyőzte
a kálvinista s e felekezeti szempontnak alárendelte nemcsak
az országos közérdeket, hanem a saját egyéni ambícióját is. Keserűen
kellett később tapasztalnia, hogy mennyire tévedett s hogy sem rokonság,
sem barátság, sem egy valláshoz tartozás nem kötelezhet
arra, hogy alkalmatlan embereket közfunkcióba juttassunk s ott
megtartsunk. Mindezek a szempontok nem menthetnek fel a kötelezettség
alól, hogy nyíltan fellépjünk azok ellen és erőnktől telhetően
pozíciójukból eltávolítsuk azokat, kik annak betöltésére méltatlanoknak
vagy képteleneknek bizonyultak.
A rossz és lelkiismeretlen kormányzat alatt természetesen
súlyosan szenvedett a nemrég még jó módban élő erdélyi nép,
melyet a bécsi adókkal messze teherbírásán felül sarcoltak. Bécsben
nem hitték el, hogy az ország már nem birja a terhek további
emelését, mert a bécsiek csak a gubernátornak s néhány urnák
pazarlását látták, „az ő pénzének nagy bűzi sok kárt tett az országnak,
holott egész Európában pénztelenebb hely nincs Erdélynél."
A míg az adófizető köznépet a súlyos terhek tették hajlékonnyá
és minden ellenállásra képtelenné, addig az urak hiúságát
Bécs grófi és bárói cimek osztogatásával tüzelte fel. „Egymásra
10»