Bethlen Miklós, mint eaneellarius - MEK

a kereszténység, sem a magunk, hazánk és népünk romlása nem
engedi. Ki tudja még, a kardot ki teszi utólszor az hüvelybe.
Tutissimum est amplecti diploma (A legbiztosabb elfogadni a diplomát),
conservare pátriám pro nunc et pro futuro. Communicatis
ipsis paribus, Turcae ostendere et persvadere ipsi necessitatem et
finem, quare. Pendere ipsi tributum aeque ac antea, demulcere
vezirios auro, Germanis dare dabilia et cum illis nullatenus collidi,
sic inter Scyllam et Charibdim navigare usque ad finem h
procellae (így hajókázni Scylla és Charibdis között ennek a háborúságnak
végéig). Oly békesség lehet az a diploma, vagy utrinque
confirmáltatik, vagy még jobb adatik. Ha pedig nem, Turca vincente,
tributum, Germano vincente, diploma Transsylvaniae anchora erit
(ha a török győz, az adó, ha a német győz, a diploma lesz Erdély
mentő horgonya). Ez volt mind elejin Telekinél in privato, mind
azután majd ide elébb in publico a deputatioban az én voksom
erről az akkori conjuncluráról; elhallgatá Teleki és nem győzném
leírni a disputatiot." J )
A Haller-féle diploma feltételeinek megvitatására Teleki elnöklete
alatt Bethlen Miklóst, Bethlen Eleket, Bánfi Györgyöt és Frank
Bálint szász ispánt jelölték ki, közben pedig négy ízben is küldötték
Bethlen Miklóst tárgyalni^és alkudozni Scherffenberggel, ki
folyton előbbre nyomúlt, „mi pedig Szebeqbe szorulánk".
„Én egyes egyedül voltam azon a vokson mindenkor, hogy
elvegyék (a diplomát)" — írja Bethlen Miklós.
„Hogy hogy vagyon az Bethlen Miklós aram? — kérdeTeleki
Mihály. Ihol mi mennyin vagyunk és senki sem javallja annak a
lomának olyan conditióval való elvételét, hanem csak egyedü
gyelmed, még pedig állhatatosan s erősen; bizony szeretnők tud
okát, mert nagy okának kell lenni. Egyáltalábay kegyelmed mielőttün
suspectus (gyanús). Mondám én: hála Istennek, uram, hogy ezt
kegyelmed kimondá, mert hogy én suspicióban vagyok, azt régen
érzem; már ezt így értvén, kérem nagyságtokat, kegyelmeteket,
várja s hallgassa el csendesen az én feleletemet és sincera
i) Bethlen Miklós: Önéletírása. II. kötet 23. lap.