Székely Oklevéltár 4. - MEK

Oklevéltár új sorozata elõzményeihez és kutatási légköréhez tartoznak Benkõ Samukiadatlan vagy kiaknázatlan forrásokra alapozott tudomány- és mûvelõdéstörténetikönyvei és tanulmányai, nemkülönben Egyed Ákos, Csetri Elek és Magyari Andráskiadványai és feldolgozásai.Mielõtt még kiadásukra került volna sor, Imreh István és Pataki József a XVI. századvégi és XVII. század eleji udvarhelyszéki törvénykezési jegyzõkönyveket a gazdaságtörténetszempontjából tanulmányozták. 3 De ezt megelõzõen Szabó T. Attila évtizedekenát kutatta a protocollumokat, melyek a ma már VIII. kötetnél tartó ErdélyiMagyar Szótörténeti Tár 4 állandóan idézett forrásai. Övé az érdem, hogy még 1958-ban közölt is belõlük egy részletet. 5Nem mondunk tehát újat, ha rögzítjük, hogy az udvarhelyszéki törvénykezésijegyzõkönyvek közlõi a már beérett gyümölcs leszedéséhez láttak. A megállapítás –bizonyos megszorításokkal – érvényes a XVII. századi székely népességösszeírásokrais.Eddigi feltárásukról, feldolgozásukról és részleges vagy az egyes összeírások –igaz, ritka – teljes közlésérõl nemrég külön tanulmányban tájékoztatott e sorok írója. 6Ami pedig a jelen kötet összeírásait illeti, a hozzájuk fûzött jegyzetekben külön-különjeleztük a kiadás könyvészeti adatait (ha szövegük közzétett). Felesleges lenne ittmindezt megismételni. Szövegközlésünk kérdésére alább részletesebben visszatérünk,itt csupán azt jegyezzük meg, hogy a kötetünkbe foglalt összeírások túlnyomórésze elõször lát nyomdafestéket. A gondolat, hogy ezeket az egyedi és a székely történetrejellemzõ forrásokat kiadásra elõkészítsük, már akkor felvetõdött, amikor a hetvenesévek elején az újrainduló Székely Oklevéltár távlati tematikájáról folytattunkeszmecserét. E sorok írója attól kezdve látott hozzá tanulmányozásukhoz, az eredetikéziratok fénymásolatainak összegyûjtéséhez és lemásolásukhoz. Munka közben bekellett látnia, hogy az akkori körülmények teljesen kizárják a kiadás esélyét. Elképzelhetetlenvolt, példának okáért, hogy az 1614. évi Bethlen-féle székely „lustra” napvilágotlásson, amikor benne a románok csaknem kizárólagosan mint frissen megtelepedett„jövevény” (a fogalmat a forrás használja latin advena vagy magyar jövevény változatában),zsellér vagy jobbágy elemként jelentek meg a Székelyföldön, ezt pedignem lehetett volna összeegyeztetni a dák–római eredetû román õslakosság folytonosságárólés elsõbbségérõl szóló román történetírás álláspontjával, legalábbis a székelyeklakta területeken, habár õk – úgymond – „mindig mindenütt a többségi õslakosságotalkották”. Reménytelennek látszott a közlés az akkor ugyancsak meghatározóhivatalos vagy félhivatalos álláspont körülményei között Magyarországon is. Elég ittutalni arra, hogy milyen ellenállás elõzte meg a háromkötetes Erdély története megjelenését1986-ban!Elképzelhetetlen volt a kiadványt az 1614. évi összeírás mellõzésével kezdeni; hiszenez a leggazdagabb és legrészletesebb az egész XVII. században és Aranyosszékkivételével az egész székelységet felöleli. A munka folytatását táplálta a remény akkoris, amikor a levéltári búvárkodásokat egyre inkább korlátozták. Az 1989. decemberiváltozások igazolták a kiválasztott út helyességét. Akkor is, ha a szellemi-eszmei légkör,legalábbis Romániában, még nem nyerte vissza a nyitottságot, ma már lehetetlen3Imreh István–Pataki József: Adatok Udvarhelyszék mezõgazdaságához (1570–1610). = Aluta(Sepsiszentgyörgy) 1969. 131–141; – Adatok Udvarhelyszék állattartásához (1570–1610). = Aluta. 1970.161–184; – Contribuţii la studiul agriculturii transilvane (1570–1610). = AMN. 1969. 189–209.4 SzT.5 Szabó T. Attila: Udvarhelyszéki tetemrehívás 1589-bõl. = Magyar Nyelv. 1958. 136–137.6 Demény, 1994. 53–65.7