NN. 69/70 LUGLIO-AGOSTO/SETTEMBRE-OTTOBRE 2009 - EPA

is kiérdemelte, melyen tizenhat dalt szólaltat meg
„Valami mindig szép” címmel, nemcsak gyerekeknek.
Csilla nevéhez fűződik: - Franco Neroval a főszerepben,
a „Honfoglalás” című filmbetét dala a „Szállj
sólyommadár!” is. Pályájának egyik meghatározó része
volt ez a dal. Viszont illik tudni még, hogy a Bojtorján
egyik énekeseként már szinte bejárta a fél világot és
rendkívül profi színvonalon műveli a Country műfaját is.
Pályájáról, sikereiről és az ezzel járó nehézségekről
kérdeztem a zenész-énekest, aki már
költőként is debütált.
Mikor döntöttél úgy, hogy a zenei pályát választod, és
egyáltalán mikor kezdtél el gitározni, énekelni?
SzCS. A zenei pályát nem választottam, hanem
„beleszülettem”. Meg sem fordult a fejemben, hogy
„énekes” legyek, hiszen pici koromtól kezdve mást sem
tettem, mint daloltam. Így hát ez nem volt téma a mi
családunkban. Édesanyám azért bölcs volt, s zenei
általános iskolába íratott, ami megadta a lökést a
további életemhez. Az első gitárt kollégista koromban
vettem a kezembe, s amint megtanultam rajta néhány
akkordot, elsőként a Bojtorján dalát kezdtem játszani
rajta, a „Vigyázz magadra fiam”-at. (Akkor még nem is
sejtettem, hogy néhány év múlva az említett
együttesnek leszek tagja.)
Hogyan készültél az első fellépésedre, mennyire tudtad
kezelni a sikert?
SzCs.: Most mondjam őszintén? Az első fellépésem az
óvodában volt 3 éves koromban az évnyitón, s
rettentően izgultam, de édesanyám elmesélése szerint
nagyon tetszett nekem a lámpaláz. Nos, ez a mai napig
megmaradt. Aztán a suliban minden ünnepen
felléptem, szóval valahogy így kezdődtek az első
sikerek. Ha pedig visszatekintve nézem az elmúlt
időket, bizony nagy sikerben is volt részem nem
egyszer, s csak annyit mondhatok, hogy jól esik a
lelkemnek a taps, az elismerés, de csak akkor érzem
„jogosnak”, ha én is beleadtam szívem-lelkem.
A Bojtorján együttessel beutazta Európát és
fellépett az Amerikai Egyesült Államokban is.
Szinte minden zenei irányzatban járatos vagy, hiszen a
közönséged és az elismeréseid is ezt bizonyítják.
Mennyire nehéz most versenyben, azaz a pályán
maradni?
SzCs.: A Bojtorjánnal jártunk mindenfelé, tán még ott
is, ahol a madár sem jár. A Country zenét itt tanultam
meg, illetve magamba szívtam, mert nem volt nehéz
megszeretni. Mi ezt a zenét itthon magyarul játszottuk,
s közben pedig Halász Judittal is dolgoztunk
párhuzamosan a gyermekműsorokban. A zenei
irányzatunk sosem volt radikálisan country, hiszen
magyar szív dobog bennünk, s így megőriztük a
zenekarral azt a hangzást, amit itthon oly sokan
megszerettek tőlünk. Nos, ez volt a múlt, életemből kb.
8-9 év. S hogy most nehéz-e pályán maradni? Igen.
Főleg annak, aki igazán értékes produkcióval áll ki. Sok
olyan művész barátom van, aki a „cipője mellett jár”, s
kenyér gondjai vannak. (Nekem is.) De mi, muzsikus
lelkű emberek sosem adjuk fel! Még akkor sem, ha a
közszolgálati médiumok tudomást sem vesznek rólunk.
De mi létezünk! Nem a képernyőn, meg a rádiókban,
mert ugye ott azok szerepelnek többnyire, akik valami
botrányos dologgal próbálják elhitetni magukról, hogy
ők is valakik. Én szeretem a valódi életet, s közönség
előtt játszani a legnagyobb öröm, ami érhet. Legyen az
akár a legkisebb falucska, vagy akár egy
gyermekkórház kórterme. Ez az én valóságom!
Lemezed megjelenésében segítettek a régi
zenészbarátok. Jenei Szilveszter és Kemény Győző
neve, nem szabad, hogy elfelejtődjön ebben a
szakmában. Milyen a munkakapcsolatotok napjainkban?
SzCs.: Jenei Szilveszterrel több tíz éve együtt zenélek,
s ez nem véletlen. A zenei ízlésünk egyező, szinte „egy
húron pendülünk”, hiszen mindketten magyar
népdalokon nőttünk fel. Ez érződik oly sok dalunkban,
szinte észrevétlenül is. Egyébként érdekes, hogy
Szilveszterrel semmiben nem egyezik az életstílusunk, a
gondolkodásunk, csakis a zenében! A stúdiómunkák
során néha bizony „megküzdünk egymással”, de hát így
szép és izgalmas a munka! Kemény Győző e lemez
producere, aki nélkül meg sem valósult volna ez az
álom. Ő az, aki teljes hittel vállalta és megvalósította
azt, amit én megálmodtam. S mivel ő már végigélte a
zenész szakma minden lépcsőfokát, pontosan tudja,
hogyan kell egy lemez útját elindítani. Ehhez én nem
értek, sőt, távol tartom magam ettől a számomra
idegen „világtól”. Nem tudnék „magasba szárnyalni” a
dallal, ha közben kemény játszmákkal kéne
foglalkoznom. Nos, ezért hívják Győzőt Keménynek! (A
név kötelez!)
Életedben jelentős szerepet játszik a lélekápolás, a
gyermekek gyógyítása. Most megjelent sikerlemezed
alapját, mondanivalóját is a nekik írt dalok adják?
SzCs.: A „lélekápolás” gyönyörű állomása volt
életemnek. 7 évig (mesebeli szám!) egy
gyermekkórházban énekeltem súlyosan beteg gyerekek
ágya mellett, s az ott tapasztalt érzések, az élmények, a
szomorúságok, s a megrendítő valóság „szépségei”
ihlették meg a lelkem, s ez rányomta a pecsétet a
lemezre is. Egyébként is jól érzem magam a gyermekek
között, hiszen mindig is szerettem a rászorulókkal
foglalkozni. Most is. A kórházi évek alatt a csodák a
szemem előtt váltak valósággá, mert bizony nem
egyszer „ébresztettem” fel kómában fekvő betegeket a
gitárommal, hangommal. Így a lelkem egyik fele a
gyermeki lét felé kacsintgat, a másik pedig a líraiság
felé. Mindez a lemez készítésében nem volt tudatos,
mégis olyan lett, amilyen vagyok.
Olvastam, jelenleg azon dolgozol, hogy színpadra állíts
egy olyan gyermekműsort, mely a díjnyertes zenei
albumra épül majd fel. Kipihented már egyáltalán az új
lemezed elkészítésével járó sokszor éjszakákba nyúló
munka fáradalmait?
OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XIII – NN. 69/70 LUGLIO-AGOSTO/SETTEMBRE-OTTOBRE 2009
131