magyar klasszikusok. [Az elöszót irta gróf Klebelsberg Kuno]

XIV
Bakagyerek ha megunja életét,
Megtölti a hátultölt fegyverét,
Nekiszögzi az ö elszánt szívének,
Vgy lesz vége katonaéletének.
Ritkább eset az, midn a mag>ar legény kiirthatatlan
életkedve s hetyke legénykedése csendül ki a katonadalokból.
A katonasor ell nem egy legény bujdosott elbeiyárnak.
A betyárromantika nem liiányzik más népek népköltészetébl
sem. Nálunk még némi nemzeti, hazafias színezetet
is nyert. Midn Bécs ellenséges vámpolitikája virágzó
marhakereskedésünknek véget vetett, sok hajtólegény
maradt kenyér nélkül ; a magyar hadsereg megszüntetése
következtében is sok jó vitéz züllött el, a
szatmári béke után Rákóczi kurucai közül szmtén nem
eg}- húzódott vadon erdk síírjébe. A földesúri keménység
hasonlóképpen több nyakas jobbágyból csinált haramiát.
A föld népe saját üldözött véreit látta bennük s
bizonyos nimbusszal vette ket körül :
Isten teremtötte a betyárokat.
Azok által veri a gazdagokat ;
Hogyha betyárg^'erök nem találkozna,
Gazdag embör sohasem imádkozna.
A pusztai élet s foglalkozások természete a csikósokat,
gulyásokat, juhászokat szintén bele-belevitte a tolvajlásba.
A pásztorember mintegy közép helyet foglal el a
szántóvetk és a szegénylegények közt. Volt a pásztorok
közt bizonyos hierarchikus fokozat. Minthogy' a magyar
ember háziállatai közt a lovat becsüli legtöbbre, a cíííkós
is különbnek tartja magát a többi pásztorembemél :
^Csikós vagyok, nem gulyás*, mondja kevélyen s dicsekszik,
hogy «A csikósnak jól van dolga, Egyik lóról a
másikra ; De a juhász, mint a kutya, Egyik dombról
a raásikra».