magyar klasszikusok. [Az elöszót irta gróf Klebelsberg Kuno]

;
Fehér falu felett fekete gyász borul,
Az én kis angyalom más ölébe borul
Verje meg az isten, veretlen ne hagj^a.
Ki a más rózsáját ekkép elragadja!
Felfogadtam az egekre.
Mind a három istenekre,
Atya, íiú, szentlélekre :
Tied maradok örökre!
Boldog az a szempillantás,
^
Melyben megismertük egymást.
Szerelmünkrl tettünk vallást,
Hogy sohasem szeretünk mást.
Felleg sincsen, mégis esik az es.
Látom, rózsám, nem vagy igaz szeretm.
Mert ha igaz szeretm lettél volna.
Közel laktam, felkereshettél volna.
Ugy állottam tegnap este kapudba'.
Mint valami elszáradott darabfa.
De hogyha te, rózsám, kijöttél volna,
Száraz ágam mindjárt kihajtott vohia.
73-
74-
75-
Felsütött a hajnalcsillag.
Nekem soha meg nem virrad.
Dehogy virrad, még hajnal sincs.
Bánatomnak még vége sincs.
Jaj de nagy volt az a mérték.
Mivel a bánatot mérték,
Talán bizony elvétették,
S nékem igen megtöltötték.