DOKTORI (PhD) - Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság

37
A Chrysocharis fajok főként a moly tavaszi nemzedékének
endoparazitoidjai (Grabenweger – Lethmayer, 1999), és előnyben részesítik a
moly szövő lárvalaakjait (Grabenweger, 2003).
A M. frontalis gregar lárvaparazitoid, petéit a negyedik, szövő
lárvastádiumra rakja. Valószínű, hogy fiatalabb lárvák nem biztosítanak elég
táplálékot a fejlődéséhez, és ha a peték fiatalabb lárvákra kerülnek, a
parazitoidok alig tudnak kifejlődni. Néha szuperparazitoidként fejlődik (max. 9
M. frontalis lárva egyazon aknában). Ilyenkor is azonban mindegyik parazitoid
lárva bebábozódik és az imágók is kikelnek. Egyes esetekben a M. frontalis
hiperparazitoidként fejlődik Pnigalio pectinicornis-on vagy Pediobius sauliuson.
A M. frontalis az aknákban lárvaként telel a talajfelszínen (Lupi, 2005). A
C. ohridella különböző korú fejlődési alakjai közül számosat elfogad, de
előnyben részesíti a szövő alakokat. Az idősebb lárvák bőségesebb
táplálékforrást jelentenek a parazitoid lárva számára, a szövő alakok pedig
lassúbb mozgásuknál, gyengébb védekezőképességüknél fogva könnyebb
áldozatai a peterakó fémfürkészeknek, mint a táplálkozó lávaalakok. A peterakó
nőstény valószínűleg meg tudja állapítani a molylárvák korát, és többnyire
megtermékenyítetlen petét rak a fiatalabb, megtermékenyítettet az idősebb
lárvákba: előbbiekből kisebb testméretű hímek, utóbbiakból nagyobb nőstények
fejlődnek. Szuperparazitizmus esetén a fiatalabb lárvákra kevesebb, az
idősebbekre több petét rak (Grabenweger, 2003).
A Closterocerus trifasciatus magányos (szoliter) parazitoidja a moly
lárváinak és bábjainak. Ritkán hiperparazitoidként való fejlődését is
megfigyelték más endoparazitoid (pl. Chrysocharis) bábjaiban (Grabenweger –
Lethmayer, 1999; Grabenweger, 2001/b). A C. ohridella fejlődésével semmiféle
szinkronitást nem mutat (Grabenweger – Lethmayer, 1999). Áttelelt egyedei kb.
egy héttel később rajzanak a M. frontalisnál (Grabenweger, 2004/a).
A P. agraules és a P. pectinicornis szintén szoliter parazitoidok. Bár az
irodalom említi, Lupi vizsgálataiban (2005) soha nem találta őket másodlagos
parazitoidként, viszont lárváik nagy mérete miatt gyakran áldozatai más
hiperparazitoidoknak (Grabenweger - Lethmayer, 1999). Telelő alakjai Lupi
(2005) szerint a bábok. Általában a C. ohridella egyik domináns parazitoidja, az
új gazdához meglehetősen jól alkalmazkodott. Sokféle stádiumot parazitál, de
előnyben részesíti az idősebb lárvákat (Grabenweger – Lethmayer, 1999),
különösen 4. fokozatúakat (Grabenweger, 2004/a). A P. agraules áttelelt
egyedei tavasszal egy héttel korábban rajzanak, mint a M. frontalis
(Grabenweger, 2004/a). A faj Közép-Európa déli vidékein fordul elő (Mey,
1993 in Grabenweger – Lethmayer, 1999).
A Pediobius saulius szoliter elsődleges endoparazitoid. Mindössze kis
számban fejlődik hiperparazitoidként más endoparazitoidok bábjának
belsejében (Lupi, 2005). Reider és munkatársai (1999) szerint a P. saulius és a