DOKTORI (PhD) - Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság

4.1.6. Kis- és nagyméretű levelek
64
A 2001. év eredményei szerint a kisméretű levelekben a vadgesztenyelevélaknázómoly
parazitáltsága messze a legkisebb az összes vizsgált levéltípus
közül (9. táblázat). Számos ragadozó fajról ismert, hogy táplálékkeresése során
azokat a növényi részeket keresi fel nagyobb valószínűséggel, amelyeken -
korábbi tapasztalatai szerint - a potenciális áldozatok nagyobb egyedsűrűségben
helyezkedtek el (Salt, 1967 in Price, 1997). Tudjuk továbbá, hogy a
Camerariával rokon Phyllonorycter fajok feltűnő foltaknáit vizuális úton
találják meg az Eulophidae családba tartozó fémfürkész parazitoidok (Casas,
1989, Connor – Cargain, 1994 in Casas, 2000). A C. ohridella barna színű aknái
szintén nagyon feltűnőek, és messziről észrevehetők, különösen, ha
összeolvadva a levél nagy részét elfoglalják. Nagyon valószínű, hogy a
vadgesztenyelevél-aknázómoly túlnyomórészt Eulophida parazitoidjai
vizuálisan kutatnak gazdák után, és táplálékkeresésük során előnyben részesítik
a fáknak azokat a részeit, amelyekről messziről látszik a potenciális áldozatok
nagy egyedsűrűsége. A vadgesztenyefák esetében ezek a lombkorona külső,
nagy felületű, sok aknát hordozó levelei, hiszen az apró levelek a vastag ágakon
ritkásan helyezkednek el, és kis felületüket kevés akna borítja. A parazitáltság
különbségét tehát feltehetően a parazitoid fémfürkészek táplálékkereső
magatartása okozza.
4.2. A vadgesztenyelevél-aknázómoly parazitoid közössége
4.2.1. A parazitoid közösség összetételében 7 év alatt bekövetkezett
változások
A 7 éves vizsgálatsorozatban összesen 20 parazitoid fajt sikerült
kinevelnünk Hédervárról (5-6. táblázat). A 2. táblázatban az egy-egy évben
kinevelt fajok számának változását is láthatjuk. Az adatok szerint egyik évben
sem került elő mind a 20 faj, de a parazitoid közösség minden évben legalább 8,
legfeljebb 14 fajból állt. A 2002. és 2004. években a közösséget alkotó fajok
számában is visszaesés volt tapasztalható, ami valószínűleg szintén időjárási
okokkal magyarázható.
Mindössze 5 fajról mondhatjuk el, hogy mind a hét évben megjelent,
amelyek közül a Pnigalio agraules és a Minotetrastichus frontalis általában
viszonylag magas arányban került elő (5. táblázat). A Baryscapus
nigroviolaceus - főleg az utóbbi években - jóval ritkább volt, a Closterocerus
trifasciatus és a Cirrospilus pictus (24. kép) pedig egészen kis egyedszámban
volt kinevelhető. Azonban az arányoktól függetlenül az 5 faj mindegyike stabil
alkotója volt a parazitoid közösségnek.