1DISPUTATartalom

More documents

Recommendations

Info

fegyveres erôkkel való találkozásról. Tehát az ENSZ-szavazatokért folytatott kampány csak ürügynek fogható fel, mely álcázta Király útjának igazi okát. Király Béla történelmi munkának szánja emlékiratát, melyben elnagyolt perspektívát ad az USA magyar stratégiájáról. A korról 1996-ban kitûnô tanulmány jelent meg Békés Csaba tollából, Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában (Budapest, 1956-os Intézet, 1996). Békés megállapítja, hogy „…1956−57-tôl az amerikai külpolitika egyik legfontosabb célkitûzésévé vált a harmadik világban a szovjet befolyás növekedésének megakadályozása, és lehetôség szerint az Egyesült Államok befolyásának növekedése: ehhez szolgáltatott kiváló színteret az ENSZ közgyûlése, ahol a magyar ügy tárgyalása és napirenden tartása így ennek az amerikai politikai célnak eszközévé vált” (75. o.). Úgy tûnik, Király is e politikának lehetett az eszköze. Mint az emlékiratból kitûnik, a számára kiosztott eszköz szerepet elvállalta, és munkaadóit hûségesen szolgálta. Figyelemre méltó e kontextusban Békés azon kijelentése, miszerint „1960-ban az Egyesült Államok titkos tárgyalásokat kezdeményezett a Kádárkormánnyal, amelynek végeredményeként a magyar kérdést 1962-ben levették az ENSZ közgyûlésének napirendjérôl”…(l. 77. o.). Király perspektívába ágyazza tevékenységét, amikor azt állítja, hogy ázsiai munkája, mint minden más csatája, gyôzelmes volt, hiszen 1961-ben az ENSZ-közgyûlés a magyar ügyet napirenden tartotta. Emiatt a „szovjetek belátták, hogy évekig sem lesznek képesek azt szokásos módszereikkel töröltetni. Hogy megszabaduljanak a szégyentôl, más utat választottak. Megengedték Kádárnak, hogy kiegyezzék a Nyugattal” (l. 103. o.). Békés munkája azonban bizonyítja, hogy Király téved. Más kérdés, hogy tévedése mikori. Király útjának már csak azért sem lehetett sok köze az ázsiai ENSZ-szavazatok begyûjtéséhez, mert a meglátogatott kilenc ország és gyarmat közül Hongkongnak, Szingapúrnak és Dél-Vietnamnak nem volt képviselete az ENSZ-ben, így szavazatuk sem lehetett. A többiek, India kivételével, ha akarták volna, sem szavazhattak volna másként, mint igennel, hiszen az amerikai befolyási övezethez tartoztak. Ezért nem meglepô, bár mulatságos, amikor a szerzô azt írja, hogy az antikommunista „Csang Kaj-sek generalasszimuszt” sikerült Tajvan szigetén „1956 igazságának védelmére” megnyerni (l. 74. o.), vagy arról számol be, hogy „…a Fülöp-szigeteki támogatásért vívott csatát megnyertük (l. 86. o.)”, s azon örvendezik, hogy a malajziai látogatás „több mint siker: gyôzelem” (l. 100. o.). A közgyûlésen a független India tartózkodott a szavazástól. A „gyôzelem” Király nélkül is megtörtént volna. Ebbôl világos, hogy ázsiai útjának csekély köze volt a magyar ügy napirenden tartásához, s utazása semmiképpen sem tekinthetô „a forradalom folytatásának Ázsiában”, amit a könyve állít. De akkor mi lehetett valódi célja, amelyet gyôzelmi jelentéssel igyekszik elfedni? Napokkal Király ázsiai útja elôtt Lyndon B. Johnson, az USA alelnöke is ellátogatott a Távol-Keletre és kijelentette: ha Délkelet- Ázsia nem tudja visszatartani a kommunista terjeszkedést, „az elôre tolt szigetállások – a Fülöp-szigetek, Japán, Tajvan – biztonsága veszélybe kerül és a mérhetetlen csendes-óceáni térség olyan lesz, mint a Vörös-tenger.” (az idézetet közli: Howard Jones, Death of a Generation. How the Assassinations of Diem and JFK prolonged the Vietnam War [Oxford: Oxford University Press, 2003], 67. o.). Johnson alelnök véleménye a kor uralkodó eszméjét, a „dominóelméletet” tükrözi. Király Béla hasonló szellemben írta meg tokiói felhívását. E felhívásban kijelenti, hogy „a terjeszkedô kommunizmus elnyomja az ázsiai és európai népek nemzeti sajátosságait, civilizációját és vallási életét, sötét nyomorúságba kényszerítve ôket ” (l. 138. o.). A Fülöpszigeteken járva Király saját antikommunizmusát – nem kevés cinizmussal – azzal hitelesíti, hogy meghívóival tudatja: „1951 nyara és 1956 ôsze között én is megjártam a kommunisták börtöneit” (l. 84.). A tájékozatlan olvasó ebbôl még azt hihetné, hogy Király antikommunista mivolta miatt szenvedett a börtönben, pedig az igazság az, hogy Király, a Néphadsereg jól dekorált kommunista vezérôrnagya egy koncepciós per („csisztka”) áldozata lett. Bár ki tudja, végül is Király korábban a kommunistának aligha mondható Horthy, majd Szálasi hadseregében is hûségesen szolgált, s csak ô tudhatná megmondani, hogy miben hitt, ha egyszer rászánná magát igaz vallomások írására. A forradalom folytatásában az 1956-os forradalom antikommunista forradalomként jelenik meg. E beállításnak részben ellentmond, hogy az Iratok az emigrációról c. könyv bevezetôjében arról beszél, hogy a „forradalom programjában nem szerepelt a szocialista rendszer eltörlése” (l. 14. o.). Még inkább zavarossabbá teszi Király forradalomról formált képét egy interjú, amely DISPUTA Lépcsôk 41
DISPUTA Lépcsôk 42 1983 szeptemberében a baloldali Encounterben jelent meg. Ebben kijelenti: „A magyar forradalom nem volt antikommunista forradalom. (…) Az eurokommunizmus Budapesten kezdôdött. Ha az egyetemi diákok Tizenhat Pontját nézzük, az a Kommunista Párt belsô demokráciájáról és egy demokratikus kormányról szól. Igen, az eurokommunizmusra (…) mivel történész vagyok, ez az igazság kimondására kötelez” (l. Michael Charlton, „On the Origin of the Cold War. The Eagle and the Small Birds. 3. The Eclipse of Ideology,” Encounter, September- October 1983, 34. o.). Az áru mindig olyan csomagolást kap, amilyet a vevô kíván? Király emlékiratának talán legérdekesebb fejezete dél-vietnami látogatásáról szól. Az örökös gyôztes itt arról beszél, hogy a „A Vietnami Köztársaság nem volt tagja az ENSZ-nek, így itt küldetésem nem a magyar ügy hivatalos támogatásának megszerzése volt, sokkal inkább az, hogy a magyar forradalom képviselôjeként erôsítsem a helyiek hitét és eltökéltségét a kommunizmus elleni harcukban” (l. 112. o.). Király szerint az amerikai történészek elhallgatnak egy fontos tényt, melyrôl a dél-vietnami elnök neki beszámolt. Király a beszélgetés során arról értesült, hogy Diem elnök „testvérét… elküldte Hanoiba, ahol Ho Si Minh fogadta, és megállapodásra jutottak a harc beszüntetésérôl. A déli állam az amerikaiakat, az északi a kínaiakat és a szovjeteket küldte volna haza a béke érdekében” (l. 112. o.). Király szerint mindebben Diem bizalma fejezôdött ki, amirôl az is tanúskodik, hogy 1963-as visszatérésekor a dél-vietnami elnök felajánlotta neki, hogy az amerikaiakat kikosarazva ôt nevezné ki tábornoki rangban a dél-vietnami haderô felügyelôjének. Ha az 1961-es találkozás valóban úgy történt, ahogy Király leírja, akkor az antikommunista Királynak egyet kellett értenie Diemmel abban, hogy az észak-vietnami kommunistákkal kompromisszumot kell kötni, hiszen enélkül Diem nem bízott volna meg Királyban. Mit jelenthet a feltételezés, miszerint az amerikai történészek elhallgatták a „Diem– Király-megbeszéléseket”? Csak azt is, hogy Király a találkozóról jelentést küldött „barátainak,” amelyben felfedte Diem titkait, s ezeket az amerikai történészek késôbb megtalálták és elhallgatták. Ne firtassuk, hol van most ez a jelentés, s kik, mit írtak rá akkortájt, mielôtt ad acta tették volna. Király azt is tudatja az olvasóval, hogy Diem 1963-as ajánlatát nem fogadhatta el, mert akkor „már amerikai állampolgár és New York város egyetemének profeszszora voltam, és a magyar ügyben való tevékenységemet is össze kívántam kötni ezzel” (l. 112. o.). E beállítás szerint élete minden lépését a magyar ügynek vetette alá. A szerzô életrajzából viszont az tûnik ki, csak 1964-ben kezdett tanítani a New York-i városi egyetemen. Király nem a magyar ügy miatt járt Vietnamban. Ez világos lesz, ha Király egy korábbi szövegét vesszük szemügyre. Ezt a visszaemlékezô meg sem említi, jóllehet megkerülhetetlen forrásnak tûnik. Edward G. Lansdale tábornok megbízásából a magyar szabadságharcos tábornok 1961 októberének elején analízist írt a vietnami helyzetrôl (l. National Security Files, Countries–Vietnam General, October 4, 1961−October 9, 1961, box 194, John Fitzgerald Kennedy Library, Boston, Massachusetts. Az okmányok másolata megrendelhetô az archívumtól). Lansdale 1961-ben a hadügyminiszter rendkívüli operációs ügyekkel foglalkozó helyettes megbízottja volt (Deputy Assistant to the Secretary of Defense for Special Operations). Korábban, 1954 és 1956 között a CIA saigoni irodájának volt fônöke. Az 50-es évek elején, a Fülöp-szigeteken, az ottani kormány tanácsadója volt, és sikerrel irányította a kommunista partizán mozgalom szétverését. Lansdale Király tanulmányát 1961. október 6-án küldte fel Walt Rostownak, Kennedy elnök fôtanácsadójának. A tanulmányt Lansdale ajánlólevele kísérte, amelyet a hadügyminiszter irodája (Office of the Secretary of Defense) levélpapírjára írt: „Itt van egy pillantás Vietnamra egy pár meglehetôsen értelmes szemtôl, amely érzésem szerint érdekelhet téged. Egy magyar barátunk, Király Béla írta. Megkérdeztem tôle, hogy mit gondol az Atlantic folyóirat vietnami jelentésérôl. Most zajlott le egy jól sikerült látogatása Vietnamban. A jelentést New Yorkból írja (ahol a doktorátusán dolgozik a Columbia Egyetemen).” A barát szó Lansdale levelében is feltûnik. Vajon ez kódolt szó? További kutatást igényel, hogy a tábornok mikor és milyen körülmények között ismerte meg Királyt, és hány más esetben kérte ki véleményét. Bár kutatás helyett talán elég lenne, ha megszólalna az ügyben a „magyar barát”. Mindenesetre Király nyolcoldalas, géppel írt kommentárt készített az Atlantic hétoldalas cikkérôl. A dolgozat tökéletes hivatalos angolsággal készült, amellyel Király sem 1961-ben, sem késôbb nem rendelkezett. A dolgozat címzettje Edward G. Lansdale tábornok. A feladó: Béla K. Király, vezérezredes. Az Atlantic liberális szellemû
Page 2 and 3: Küszöb Széplaky Gerda: Transzfer
Page 4 and 5: A legelsô utazás talán a szület
Page 6 and 7: elevenen tartsa, az utazási tapasz
Page 8 and 9: délyes utazási propaganda után r
Page 10 and 11: gát az esztergomi érseket, Pázm
Page 12 and 13: is volt, az második orsós. Amely
Page 14 and 15: - szemszögembôl - korlátoltabb s
Page 16 and 17: (maradjunk tehát) milyen hosszú e
Page 18 and 19: az utolsó kacskakezû parázna is
Page 20 and 21: kapott ajándékba, mert az útban
Page 22 and 23: mindenkinek és vége. Ennyi. Nem s
Page 24 and 25: szállásmentes közlekedés válik
Page 26 and 27: Napjaink közlekedésszervezése na
Page 28 and 29: hogy mivel és pontosan mikor érke
Page 30 and 31: endszer és a fénysor kiépítés
Page 32 and 33: A keletrôl érkezô vonatok végá
Page 34 and 35: kérte a térség szocialista orsz
Page 36 and 37: Ez a megközelítés egy szokatlan,
Page 38 and 39: Hogy ér véget DISPUTA Árkádok B
Page 40 and 41: Nem SZÍVEM vágya volt csak: egysz
Page 44 and 45: folyóiratként Dél-Vietnamról sz
Page 46 and 47: mályába burkolózva - nem kell ta
Page 48 and 49: zás során keresztutak nyílnak, s
Page 50 and 51: kontextusba helyezhetem a már jól
Page 52 and 53: nem észreveszi, felfedezi az erede
Page 54 and 55: fenomenológusról szóló kritikai
Page 56 and 57: ték mûképzô szabályai” a kor
Page 58 and 59: nikájából” következnek, de ez
Page 60 and 61: azt kell megmutatnunk, hogy mink va
Page 62 and 63: hanem arra tanítottak: „rajtad k
Page 64 and 65: Érdeklôdéssel olvastam a Disputa

1DISPUTATartalom

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?