1DISPUTATartalom
2004. május PDF, 1692kB
2004. május PDF, 1692kB
- No tags were found...
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Arisztotelész csodálatos és<br />
megrendítô világa<br />
(Simon Attila: Az örök feladat. Antik tanulmányok)<br />
DISPUTA Lépcsôk<br />
46<br />
Vélhetné a hûvös kívülálló, hogy az esztéták<br />
belügye, vajon alkotás- avagy<br />
befogadásesztétikát tiszteljünk Arisztotelész<br />
Poétikájában; teoretikus kérdés, amely<br />
nem tartozik a gyakorlatra. Aki azonban<br />
olvasni kezdi Simon Attila könyvét,<br />
elôször is arra jön rá, hogy teória és praxis<br />
olyan fogalompár mai szóhasználatunkban,<br />
amely elfedi a tudás Arisztotelész által kialakított<br />
szerkezetét. Az alkotásesztétikai<br />
megközelítés olyan teoretikus mûvet lát a<br />
Poétikában, amelynek tételei alkalmazhatók<br />
a gyakorlatra, vagyis értelmezésekor<br />
gyanútlanul érvényesíti a modern európai<br />
tudásszerkezetet. A befogadásból kiinduló<br />
hermeneutika viszont kitart a filozófus<br />
fogalmai mellett; eszerint teória és praxis<br />
nem állnak kapcsolatban egymással, öszszekapcsolásuk<br />
egy olyan rövidre zárás<br />
eredménye, amely az egyik arisztotelészi<br />
tudásfogalom – hosszan tartó és módszeres<br />
– kiküszöbölése következtében jött létre.<br />
A Poétika megítélésének dilemmája tehát<br />
azt a kérdést veti fel, egyáltalán rendben<br />
van-e, hogy az (európai) ember életgyakorlatához<br />
szükséges tudást a teória hivatott<br />
biztosítani.<br />
Az elsô tanulmány bevezetôjében Simon<br />
Attila a hermeneutika és befogadásesztétika<br />
három klasszikusát, Gadamert, Ricoeurt és<br />
Jausst idézi annak tanúsításául: ideje volna<br />
el- és felismernünk, hogy az élet gyakorlata<br />
szempontjából nem olyan tudásra van<br />
szükségünk, amelyben a tiszta, ingathatatlan<br />
axiómá(k)ra épített teóriának való<br />
megfelelés jelenti az igazságot – aztán ez<br />
vagy érvényesül a gyakorlatban, vagy nem,<br />
ha nem, hát szégyellje magát a gyakorlat –,<br />
hanem olyan tudásra, amelyben azon múlik<br />
az igazság, hogy a tudás a lehetô legjobb<br />
gyakorlathoz vezet-e: képessé tudja-e tenni<br />
a tudót arra, hogy az élet elôre ki nem<br />
számítható helyzeteiben is a leghelyesebb,<br />
legmegfelelôbb megoldásokat hozza ki magából.<br />
Ezt a tudásfajtát nevezte Arisztotelész<br />
fronészisznek a Nikomakhoszi etikában,<br />
s dolgozta ki kialakításának módszerét a<br />
Rétorikában. S ha a retorika is, a poétika is<br />
annak a hatásnak a legkedvezôbb elérésére<br />
irányuló módozatokat taglalja, amelyet<br />
a beszéd, illetve a mûalkotás a befogadóra<br />
gyakorolhat, akkor nem nehéz belátni, miért<br />
éppen a befogadás jegyében gondolkodó<br />
hermeneutika jutott vissza Arisztotelész<br />
hányatott sorsú fronészisz-fogalmához.<br />
Simon Attilának nemcsak elkötelezettségét,<br />
de módszerét is jelzi, hogy a Poétikát<br />
a Nikomakhoszi etika fronészisz-fogalmából<br />
kiindulva magyarázza. Elemzése<br />
ugyanis kontextuális, vagyis más Arisztotelész-mûvek,<br />
a Nikomakhoszi etika mellett<br />
elsôsorban a Metafizika tanúságát is érvényesíti.<br />
S nemcsak azért, mert a fogalmak<br />
eltérô kontextusa az egyik legfôbb támasz,<br />
ha idôben és szellemben távoli szövegeket<br />
értelmezünk (Simon Attila figyelmére<br />
jellemzô, hogy a szövegek eltérô jellegébôl<br />
eredô lehetséges jelentéskülönbségekre is<br />
tekintettel van), hanem azért is, mert a Poétika<br />
nem elôzmény és háttér nélküli kézikönyv,<br />
hanem egy átfogó gondolkodásmód<br />
mûvészetre vonatkozó tanulságainak öszszefoglalása.<br />
Ezért fontos, hogy a Poétika<br />
kulcsfogalmainak értelmezésében az elemzés<br />
a Metafizikára támaszkodik. E módszerbe<br />
illeszkedik aztán a belsô kontextualitás:<br />
Simon Attila nem szótárszerûen, hanem<br />
egy értelemegész elemeiként magarázza a<br />
Poétika fogalmait.<br />
Szerzônk nyilván tudja: nem könnyû<br />
megkerülni megszokott fogalmainkat,<br />
amelyek (az Arisztotelésztôl eltávolodó latinságban<br />
gyökerezvén) statikusnak és dualisztikusnak<br />
mutatják a világot; ellentétben<br />
Arisztotelész holisztikus és dinamikus<br />
világával; bravúrnak is mondható, ahogy<br />
az elemzés ezt a szakadékot áthidalja.<br />
Nos, a Poétika hátterében az a metafizikai<br />
tapasztalat rajzolódik ki, hogy a<br />
természetben (amelybe az ember is beletartozik)<br />
mindennek megvan a maga irányultsága;<br />
olyan állapot felé törekszik,<br />
amelyben létének rá jellemzô dinamikája<br />
a legkedvezôbben kibontakozhat. (Az állapot<br />
persze, fûzöm mindjárt hozzá, rossz<br />
szó, hiszen – lévén a latin status fordítása<br />
– statikus fogalmat jelöl). Minden létezô<br />
magában hordja e dünamiszt, a kibontakozás<br />
képességét, s ez a potencia válik aktuálissá<br />
az energeia, magyarul: az aktus, a<br />
cselekvés által. Ez a dinamika persze mentes<br />
a teoretikus merevségtôl; a kibontako-
Change language