1DISPUTATartalom
2004. május PDF, 1692kB
2004. május PDF, 1692kB
- No tags were found...
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Phaedra és<br />
(reményeink) határai<br />
(A Csokonai Színház Phaedra címû elôadásáról)<br />
DISPUTA Lépcsôk<br />
44<br />
Végre egy klasszikus dráma a színpadon<br />
– hátha… Ráadásul a Stúdiószínházban<br />
– hátha… Fiatal (ismeretlen) rendezô – hátha…<br />
S még sok, további hátha – reményeink<br />
és bizakodásunk megnyilatkozásai.<br />
A Horváth Árpád Stúdiószínház helyisége<br />
(mint helyszín) egyértelmûen behatárolja<br />
az elôadásterek kialakításának<br />
lehetôségeit, hiszen egy viszonylag kis helyen<br />
kell felépíteni színpadot és nézôteret<br />
egyaránt. És pontosan emiatt itt talán<br />
nagyobb kihívást jelent rendezni és díszletezni<br />
is, hiszen a tér megformálásának<br />
ebben az esetben szükségszerûen kell az<br />
alkotó folyamat szerves részévé válnia. E<br />
feladat megoldása akár álomhelyszínné is<br />
varázsolhatná az aprócska helyiséget a vállalkozó<br />
kedvû rendezôk számára, hisz az<br />
elôadás tere teljes egészében mozgatható:<br />
nincs meghatározva a nézôtér és a színpad<br />
helye és formája – így e két tér viszonya<br />
sem. Nincs kényszeredett frontalitás,<br />
erôltetett elhatárolódás nézôtér és színpad<br />
között, nincs kényszerítô distancia. Az<br />
elôadás terét minden elôadás esetében újra<br />
lehet, sôt újra kell gondolni.<br />
Szákás Tóth Péter, a Phaedra rendezôje<br />
ez esetben színpadot álmodott a színpadra,<br />
amelyben mi nézôk mint néma – elnémított<br />
– kórus lehetünk a színpadi események<br />
tanúi. A színpad hosszanti oldala<br />
nyújt számunkra lehetôséget a betekintésre,<br />
amint a lépcsôzetesen emelkedô széksorok<br />
kínálta párnákat és támlákat elfoglalva<br />
átkukucskálhatunk a fejek között<br />
az elôttünk széltében elnyúló színtérre. A<br />
színpadot mi így oldalról láthatjuk: a függöny<br />
a színpad jobb oldalának („vak”)<br />
falán emelkedik fel és engedtetik le, ami<br />
mögül a „rámpa” fényei fel-felvillannak.<br />
A függönnyel szemben lévô, bal oldali falból<br />
egy palló vezet a színpad terének közepéig<br />
– ez a megemelt játéktér leginkább a japán<br />
színház hanamichijére emlékeztet, amit<br />
azonban hagyományosan arra használnak,<br />
hogy a nézôk közé vezessék a színpad figuráit.<br />
A nézôtérbe benyúlva ezáltal a rámpával<br />
elhatárolt színpadi formánál intimebb<br />
kapcsolat alakulhat ki nézôtér és színpad<br />
között. Ebben az elôadásban azonban e kiemelt<br />
térrész önmagáért való maradt; behatárolható<br />
funkció nélkül alkalmazott l’art<br />
pour l’art-elem csupán: hanamichi-makett.<br />
E szempontból hasonlít a tér egy másik<br />
szegletére: az ajtóra, ami olykor elválaszt,<br />
máskor pedig éppen összeköt. Kettôs képességével<br />
számtalan funkcióban szerepelhet,<br />
amint be- és kizár, elkülönít és összeterel.<br />
Ahogyan a Phaedra egy-egy jelenetében is<br />
megnyílik, ill. bezárul alakok és formák<br />
elôtt és mögött – kitaszítva vagy befogadva<br />
személyeket, gondolatokat, érzelmeket és<br />
elképzeléseket. A tér logikusan (le)követhetô<br />
összefüggései ebben a színpadi szegletben<br />
széttartanak, amint a kitaszítottság<br />
és kizártság nem feltétlenül a kint-lét állapotával<br />
kapcsolható össze. Sokkal inkább<br />
motiválják a tér jelentésrétegeit az érzések<br />
és érzelmek, amint egy-egy felindult<br />
pillanat láthatóan képes átjárhatóvá tenni<br />
az – ugyan láthatatlan, de éppen az ajtó<br />
jelenléte miatt mégiscsak szükségszerûen<br />
megképzôdött – falat. Aki kint, akár bent<br />
is – a rést még csak keresni sem kell.<br />
Mielôtt helyünket elfoglalnánk az elôadás<br />
kezdete elôtt, átsétálunk e színtéren,<br />
hiszen a bejáratot és a nézôteret éppen<br />
ez választja el egymástól. Belépünk ekkor<br />
a jövendô játék terébe, a rivalda fényébe<br />
kerülünk – ugyan csak egy pár pillanatra,<br />
de talán ez is elég lehetne az átlényegüléshez.<br />
E térbeli elrendezés esélyt adhatna számunkra<br />
– az utcáról betért nézô számára –,<br />
hogy belépve a mû terébe valóban részesévé<br />
és ne csupán csöndes elszenvedôjévé váljunk<br />
a színpadi eseményeknek. Helyünket<br />
elfoglalva azonban szinte már nyoma sincs<br />
a közösségnek, a színpad és a nézôtér összetartozásának.<br />
Sokkal inkább erôsödik az<br />
az érzésünk, hogy illetéktelen bekukkantás,<br />
leselkedés részesévé tettek minket.<br />
Nem meglepô e szerep számunkra, hisz ezt<br />
tanultuk meg színházi nézôszerepként. Az<br />
európai színházi hagyomány a kukucskáló<br />
színpadok általános jelenlétével passzív<br />
nézôi perspektívát nevelt belénk, aktív<br />
részvételünk nézôként vagy bármilyen<br />
más felhatalmazásban, akár szereplôként<br />
is, ezekben a színházformákban szinte teljesen<br />
lehetetlen és elképzelhetetlen. Tehát<br />
kényelmesen süppedünk ismét (most is)<br />
kényelmetlen székünkbe, a nézôtér félho-
Change language