29.09.2015 Views

1DISPUTATartalom

2004. május PDF, 1692kB

2004. május PDF, 1692kB

SHOW MORE
SHOW LESS
  • No tags were found...

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Phaedra és<br />

(reményeink) határai<br />

(A Csokonai Színház Phaedra címû elôadásáról)<br />

DISPUTA Lépcsôk<br />

44<br />

Végre egy klasszikus dráma a színpadon<br />

– hátha… Ráadásul a Stúdiószínházban<br />

– hátha… Fiatal (ismeretlen) rendezô – hátha…<br />

S még sok, további hátha – reményeink<br />

és bizakodásunk megnyilatkozásai.<br />

A Horváth Árpád Stúdiószínház helyisége<br />

(mint helyszín) egyértelmûen behatárolja<br />

az elôadásterek kialakításának<br />

lehetôségeit, hiszen egy viszonylag kis helyen<br />

kell felépíteni színpadot és nézôteret<br />

egyaránt. És pontosan emiatt itt talán<br />

nagyobb kihívást jelent rendezni és díszletezni<br />

is, hiszen a tér megformálásának<br />

ebben az esetben szükségszerûen kell az<br />

alkotó folyamat szerves részévé válnia. E<br />

feladat megoldása akár álomhelyszínné is<br />

varázsolhatná az aprócska helyiséget a vállalkozó<br />

kedvû rendezôk számára, hisz az<br />

elôadás tere teljes egészében mozgatható:<br />

nincs meghatározva a nézôtér és a színpad<br />

helye és formája – így e két tér viszonya<br />

sem. Nincs kényszeredett frontalitás,<br />

erôltetett elhatárolódás nézôtér és színpad<br />

között, nincs kényszerítô distancia. Az<br />

elôadás terét minden elôadás esetében újra<br />

lehet, sôt újra kell gondolni.<br />

Szákás Tóth Péter, a Phaedra rendezôje<br />

ez esetben színpadot álmodott a színpadra,<br />

amelyben mi nézôk mint néma – elnémított<br />

– kórus lehetünk a színpadi események<br />

tanúi. A színpad hosszanti oldala<br />

nyújt számunkra lehetôséget a betekintésre,<br />

amint a lépcsôzetesen emelkedô széksorok<br />

kínálta párnákat és támlákat elfoglalva<br />

átkukucskálhatunk a fejek között<br />

az elôttünk széltében elnyúló színtérre. A<br />

színpadot mi így oldalról láthatjuk: a függöny<br />

a színpad jobb oldalának („vak”)<br />

falán emelkedik fel és engedtetik le, ami<br />

mögül a „rámpa” fényei fel-felvillannak.<br />

A függönnyel szemben lévô, bal oldali falból<br />

egy palló vezet a színpad terének közepéig<br />

– ez a megemelt játéktér leginkább a japán<br />

színház hanamichijére emlékeztet, amit<br />

azonban hagyományosan arra használnak,<br />

hogy a nézôk közé vezessék a színpad figuráit.<br />

A nézôtérbe benyúlva ezáltal a rámpával<br />

elhatárolt színpadi formánál intimebb<br />

kapcsolat alakulhat ki nézôtér és színpad<br />

között. Ebben az elôadásban azonban e kiemelt<br />

térrész önmagáért való maradt; behatárolható<br />

funkció nélkül alkalmazott l’art<br />

pour l’art-elem csupán: hanamichi-makett.<br />

E szempontból hasonlít a tér egy másik<br />

szegletére: az ajtóra, ami olykor elválaszt,<br />

máskor pedig éppen összeköt. Kettôs képességével<br />

számtalan funkcióban szerepelhet,<br />

amint be- és kizár, elkülönít és összeterel.<br />

Ahogyan a Phaedra egy-egy jelenetében is<br />

megnyílik, ill. bezárul alakok és formák<br />

elôtt és mögött – kitaszítva vagy befogadva<br />

személyeket, gondolatokat, érzelmeket és<br />

elképzeléseket. A tér logikusan (le)követhetô<br />

összefüggései ebben a színpadi szegletben<br />

széttartanak, amint a kitaszítottság<br />

és kizártság nem feltétlenül a kint-lét állapotával<br />

kapcsolható össze. Sokkal inkább<br />

motiválják a tér jelentésrétegeit az érzések<br />

és érzelmek, amint egy-egy felindult<br />

pillanat láthatóan képes átjárhatóvá tenni<br />

az – ugyan láthatatlan, de éppen az ajtó<br />

jelenléte miatt mégiscsak szükségszerûen<br />

megképzôdött – falat. Aki kint, akár bent<br />

is – a rést még csak keresni sem kell.<br />

Mielôtt helyünket elfoglalnánk az elôadás<br />

kezdete elôtt, átsétálunk e színtéren,<br />

hiszen a bejáratot és a nézôteret éppen<br />

ez választja el egymástól. Belépünk ekkor<br />

a jövendô játék terébe, a rivalda fényébe<br />

kerülünk – ugyan csak egy pár pillanatra,<br />

de talán ez is elég lehetne az átlényegüléshez.<br />

E térbeli elrendezés esélyt adhatna számunkra<br />

– az utcáról betért nézô számára –,<br />

hogy belépve a mû terébe valóban részesévé<br />

és ne csupán csöndes elszenvedôjévé váljunk<br />

a színpadi eseményeknek. Helyünket<br />

elfoglalva azonban szinte már nyoma sincs<br />

a közösségnek, a színpad és a nézôtér összetartozásának.<br />

Sokkal inkább erôsödik az<br />

az érzésünk, hogy illetéktelen bekukkantás,<br />

leselkedés részesévé tettek minket.<br />

Nem meglepô e szerep számunkra, hisz ezt<br />

tanultuk meg színházi nézôszerepként. Az<br />

európai színházi hagyomány a kukucskáló<br />

színpadok általános jelenlétével passzív<br />

nézôi perspektívát nevelt belénk, aktív<br />

részvételünk nézôként vagy bármilyen<br />

más felhatalmazásban, akár szereplôként<br />

is, ezekben a színházformákban szinte teljesen<br />

lehetetlen és elképzelhetetlen. Tehát<br />

kényelmesen süppedünk ismét (most is)<br />

kényelmetlen székünkbe, a nézôtér félho-

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!