1DISPUTATartalom

nikájából” következnek, de ezt szolgálják a
gyakori idézetek is. Minden Tandori-esszé
jegyzetek alapján készül. E feljegyzéseket
az író fordításszerûen, vagyis kis változtatásokkal,
némileg mindig újrafogalmazva
emeli be a készülô mûbe, alkalmanként
gondosan leleplezve az „önfordításokat”.
Ezek – elmaradhatatlan – kommentárjával
így mindig legalább két síkon folyik az
elbeszélés. Nem ritkán saját, már megjelent
mûveibôl idéz, de elôszeretettel citál
Wittgenstein, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik,
Szép Ernô és Thoroau írásaiból is. A „minden
csak idézôjel” (Paul Kleehez) verssor
a Tandori-esszék egyik alapvetô sajátosságára
utal: a tényleges idézetek mellett
nagyon gyakori Tolsztoj, Kafka, Szép Ernô,
Weöres, József Attila és még számtalan
más író mûveinek visszhangszerû megidézése,
általában csak egy-egy sorral, de akár
hosszabb prózai mûvel is .
Van egy gyakran használt, latinból átvett
szavunk, amely egyszerre jelenti azt,
hogy nyilvánvaló, és azt, hogy bizonyosság.
Ez a szó az evidencia. Tandori történeteiben
az elbeszélô számára mindig létezik
valamiféle bizonyosság (gombfoci, mackók,
verebek, lovak), a közvetlen környezet
nyilvánvaló bizonyossága. Evidens, hogy
mindig adódik evidencia. Innen, hogy
az író – félig tréfálkozva – így jellemezheti
magát: „Non est konvencler, neque
intelligencler, sed evidencler.” 14 A bizonytalanságot,
feltételességet sugalló gyakori
idézetek ilyen módon csakis mint idézetek lehetnek
evidenciák. Mindez
nem független Ludwig
Edmund Husserl:
Az európai
tudományok válsága.
Atlantisz, Bp., 1958.
Wittgenstein hatásától.
Bár a Tandori által csak
Witti-ként becézett filozófusnak
többnyire nem
annyira a kései, nyelvfilozófiai
szövegeit vonja
be értekezéseibe a szerzô,
mint inkább a sokkal szikárabb
Tractatus mondatait,
az a nyelvjáték-koncepció,
ami minden Tandori-esszé alapja,
éppenséggel a kései Wittgenstein ihletett
interpretációján alapul. Ez utóbbit jól példázzák
a Wittgenstein Angelus Silesiust olvas
Szpérónak címû vers sorai: „Amirôl csak
lehet, beszélni kell. Miért ne? / Ahogy
mindennek épp a mi nem a mikéntje. /Végül
úgyis marad, jelben-is-jeltelen: / csak
önmagához ér a teljes rejtelem.”
A konkrétumot csak önmaga teljességében
közölhetjük.
Ludwig Wittgenstein:
Logikai-filozófiai értekezés
(Márkus György fordítása).
Akadémiai Kiadó, Bp., 1989.
DISPUTA Mûhely
14
Tandori Dezsô: Döblingi befutó. Bp., 1992. 43.
57