Cremona, a hegedűépítés bölcsője - MEK

datossággal mindig úgy épített, ahogy azt a fa tömörsége vagy annak akusztikai tulajdonsága
kívánta.
Mindig eszményként lebegett előtte az a megoldás, hogy a bresciai hangszerek hatalmas
hangerejét az Amati-hangszerek bájos, tiszta csengésével kösse össze. Működésének
ebben a szakaszában ragyogó módon sikerült ezt megvalósítania.
Stradivari a „szép évekből való” könnyű tetőfát használta. 29) Az ereszték mentén a
boltozat úgynevezett láncvonalat képezett. A tetőlemez vastagságát legtöbbször egyenletesen
2,4 - 2,8 mm-re vagy még vékonyabbra vette anélkül, hogy eközben nagyobb pontosságra
törekedett volna. A háthoz a tükör felé hasított legszebb juharfát választotta. A mellmagasság
- mint ahogy a tetőnél - 14 - 15 mm-t tett ki. A gyakran ingadozó hátvastagság a 6 mm-t is
elérte. A kávák magassága általában olyan, mint a tető és a hát boltozata együttvéve; a magasság
legtöbbször 60 mm-t tett ki. A hangszer belsejére legalább akkora gondot fordított, mint a
külső részre. Talán ezért nem volt véletlen, hogy a tőkéket könnyebb fűzfából készítette. A
mester idejében a gyenge gerenda megfelelt egy hegedűvel szemben felállított követelménynek,
manapság azonban a gerendáit erősebbre kell kicserélni. Az f-nyílások alul kivágott
homorú része felülmúlhatatlan a maga nemes lendületében. A sima hornyolat 4 cm távolságra
van a szegélytől. A teltformájú csiga már nincs olyan mélyen kidolgozva, mint a második
periódusában. A háton fent és lent egy juharfa stift található, amellyel a hátlemezt a formára
rögzítették; egy intarzia berakás teljesen vagy csak az egyik felén halad rajta keresztül. Az
aranysárga alapozó lakk világos-vörös lakkal történő áthúzása után szinte barnásan hat, amely
a legszebb tűzzel,lágysággal, és rugalmassággal rendelkezik. Gyakran, ha az ember az ujját
tovább pihenteti rajta, akkor a bőrredők nyomata láthatóvá válik a felületén.
Egy Stradivari hegedű összsúlya - kulcsok, fogólap és húrtartó nélkül - 260 - 275
grammot tesz ki. Kiszélesítésével és a középső rész relatív leszűkítésével rajzolódott ki az a
modell, amely az egésznek elegáns külsőt kölcsönzött. A körvonalak a nyak behelyezésénél
és a húrtartónál csak kevéssé íveltek és a C-ívek majdnem egyenesnek hatnak. A sarkok előreugrók
és szélesek. A kis és finom metszésű f-nyílásokon még felismerhető az Amatitól
származó eredet. Ezek kissé hajlottak és ez által csökkentik a felső körök végződései között
lévő teret. A részletek kidolgozásakor még megengedett magának kisebbfajta eltéréseket,
amelyeket a mindenkor rendelkezésére álló anyag tulajdonságaihoz való alkalmazkodás miatt
kellett foganatosítania.
A mester utolsó periódusában (1725 - 1736) észrevehető a vastagság levétele. A korábban
oly biztos kéz fokozatosan alábbhagyott. Szemmel látható, hogy mások is segítették a
munkában, bár segédeinek csak alárendelt előmunkálatokat hagyott végezni. Az alkotás még
kitűnő, a hangminőség is kiváló, de a munka tökéletessége már nem a régi. Joggal felvetődik
a kérdés, hogy kik segítették a munkában? Arra gondolhatnánk, hogy Francesco és Omobono
nevű fiai. Azonban az általuk önállóan készített munka sok vonatkozásban eltér a nagy mester
(1725 - 1736-ból származó) hangszereitől. Ezen utolsó hangszerek lakkja barna és kevésbé
átlátszó, mint a korábbi időkből valók. Kevés számban található már a „sub disciplina” vagy a
„sotto la disciplina di Antonio Stradivari” jelölés a címkéken. Csak azokat jelölte a nevével,
amelyeket maga készített. Az utóbbi megjelölést azokon a címkéken használta, amely hangszereket
a felügyelete mellett a segédei készítettek. Néhány, még az eredeti nyakkal rendelkező
hegedűn a P. S. betűjel található, ami a fiatalabbik fia, Paolo Stradivari posztókereskedő
nevét jelöli, aki a hagyatékot kiárusította.
Az a kevés (12 kimutatott), Stradivari által készített mélyhegedű sem maradt ki az
átalakításból, amelynek a hegedűi (540 kimutatott) is ki voltak téve. Részben nagy „patronnal”
készült és legtöbbje igen kiváló munka volt. Alkalmanként javított is rajtuk, amint azt
egy mélyhegedűk „Coretto da me Antonio Stradivari” felíratú címkéje is bizonyítja.
A csellóit (50 kimutatott) kétféle méretben készítette. Hátlemeznek - különösen a
kezdeti években - nyárfát is felhasznált.
122