Cremona, a hegedűépítés bölcsője - MEK

6
A CREMONAI HEGEDŰJEGYZÉK.
Nem a jegyzéket, hanem egy tény ötletének ötvenedik születésnapját ünnepeljük ebben
a pillanatban. Ez a jegyzék (1906-ban „cremonai hegedűlistának” nevezték) a mai napig
sem született meg.
Hill volt az értelmi szerzője. Albert Hamma röviddel Párizsból Londonba történő
áttelepülése után (1906) Hill azt indítványozta, hogy egy angol kereskedő előkészületben lévő
- Stradivarius munkásságával foglalkozó - színvonalas művét a mester hangszereinek lehetőleg
teljes listájával gazdagítsák. Megjegyezte, hogy évek óta őt is foglalkoztatják hasonló
gondolatok, azonban mégis az lenne a véleménye, hogy a cége az elkészítésre alkalmas időpontot
sajnálatos módon örökre elszalajtotta. Már túl késő lenne hozzá az idő. Fogadjuk el,
hogy Hill meg is alapozta a véleményét. Hamma azonban arról semmit nem mondott -
amennyire visszaemlékszem -, ami a visszakövetkeztetésekhez indíttatást adott volna. Szívesen
elfogadnék olyan magyarázatot, hogy akkor talán már nem volt elérhető egy teljes lista.
Ez tarthatta vissza Hillt egy Stradivari-hangszerjegyzék lefektetésétől. Ha akkor ezt elkészíti,
akkor már csak egy lépés kellett volna ahhoz, hogy ezt a listát más jelentős itáliai mesterekre
is kiterjessze.
Emlékezzünk vissza arra az időre, amikor ennek nem volt egyéb mutatószáma, mint
az a tény, hogy akkoriban, mint valamilyen nemzetiséghez tartozó szabad polgár határok nélkül
beutazhatta bárki a világot. Néhány kivételtől eltekintve ugyanis útlevél nélkül, minden
határon keresztülutazhattak. Aligha szorul bizonyításra, hogy egy ilyen világban teljes szabadság
mellett a kutatóknak minden adódó lehetőségük meg lett volna, hogy egy szorosan
specializált területen hasznosan tevékenykedjenek. Mit akarunk ma a megváltozott politikai
viszonyok közepette mondani, ha az angolok már annakidején lemondtak ebbéli szándékukról?
Ilyen értelemben Ernest N. Doring-nak a „How many Strads?” c. közleménye tulajdonképpen
igen hangulatos, bátorsággal teli vállalkozás volt (William Lewis és fia, Chichago
3, III, 30 East Adamstreet). Alapjában véve azonban mégis csak egy jegyzékkészítő, listafelállító
volt. Az öntelt címből áradó bizakodás, természetesen nem vezethet bennünket tévútra,
nem fogadjuk el, hogy milyen sok cremonai hangszer létezik. Túl nagy kívánalom lenne egy
ilyen közleménytől, amely a témát első ízben közelítette meg erről az oldaláról. De egy dolgot
azonban biztonsággal tapasztalunk, mégpedig azt, amit egy képzett szakember az élete során
a mesterhegedűk területén hűséges munkában, szorgalommal és kitartással összegyűjtött. Ez
az olvasott, hallott és a szaktársak körében elsajátított ismeretek lecsapódása. Amit a szerző
össze-gyűjtött, az kezdetnek több volt, mint tiszteletreméltó tevékenység. Ami tartalomban
még hiányozhat, azt csak sejtjük, de ez nem kisebbíti a teljesítmény értékét. Tudjuk, hogy a
mű soha nem lehet komplett, mert - Hill szavaival élve - az idő korántsem szállt véglegesen
tova.
Ernest N. Doring az említett kiadványban, I. B. Guadagnini mesterre vonatkozóan
hasonló kísérletről számol be, melynek keretében ennek a kiterjedt hegedűkészítő dinasztiának
a többi tagjaira is kitértek.
Elsősorban tehát a kitűnő eredetű régi hegedűk jegyzékbe vételének szükségességét
védelmezők lehetnek elégedettek, mert a kezdő lépések megtörténtek. Nem titok, hogy olasz
körökből érkezett a kiáltás; kivált olyanoktól, akiknek húsbavágó volt a másolatoktól való
65