Cremona, a hegedűépítés bölcsője - MEK

dűépítő közül egyáltalán látott-e egy is valódi Stainer- vagy Amati-hangszert? Lehet, hogy
talán nem is hamisítók, még csak nem is másolatkészítők voltak!
Egyáltalán milyen jelentőséggel bírnak akkor ezek a címkék, amelyek ilyenformán
értelmetlennek látszanak? Nyilvánvalóan semmi többel, mint amit egy jó hegedűvel tett egy –
„a la Stainer” vagy „a la Amati” - hegedűvel, amelyikről (látatlanban is) tudja mindenki, hogy
keresett, híres hangszerekről van szó. A gondolkodni rest hegedűépítők az effajta hegedűket
másolatnak tartják - Amati-, Stainer- stb. másolatoknak kiáltják ki azokat. Mintha egy hegedű
azáltal már másolattá válna, hogy abba egy tetszés szerinti címkét beragasztottak. A rest gondolkodás
soha nem érhetett volna fel magasabbra. Amati és Stainer olymódon szerzett volna
magának tekintélyt, hogy a legtöbben másolták a modelljeiket? Nem tartom valószínűnek!
A címkékről csak akkor beszélhetünk hasznot hajtóan, ha minden egyes iskolát, és
azon belül minden jelentős mestert következetesen nagyító alá vettünk és szokásaikkal foglalkozva
azt is megvizsgáltuk, hogy milyen elvek szerint szignáltak. Egy ilyen tanulmány, amely
a hegedűcímkét minden egyéb aspektusban is pontosan megvizsgálta, hozzávetőlegesen egy
300 oldalas könyvet töltene meg. Tapasztalatból mondhatom, hogy egy ilyen specializált,
terjedelmes téma publikációja láttán minden kiadó ugyancsak elijedt volna.
Ebben a kérdésben a laikus, de még a közepesen képzett szakértő sem tud biztonsággal
mozogni, ezért jól teszi, ha a címkeproblémát elbagatellizálja. Nagyon könnyen tapasztalhatjuk,
hogy akik ezt teszik, azokat a többiek hevesen támadják. Komikus módon az „aligszakértők”
részéről vetődhet fel a támadás, akik jobban tennék, ha kissé visszafognák a véleményüket.
Mindenek előtt azzal a megkövesedett tévedéssel kell leszámolni, hogy a hegedűcímke
nem több mint egy alkotói megjegyzés. Természetesen az is lehetne és ilyen vagy olyan
módon az is. De - és nem egyedül erről van só - ez éppenséggel nem előírás. Az előbb a
staineri- és az amati-példánál már láttuk, hogy korábban az önkényes alkalmazása olyan méreteket
öltött, hogy kereken a hegedűk felét - nem számolva sok más esettel - nem a szerzőre
szignálták. A képszignatúra, ha nem is nagyon hiteles, de egy szerzői megjegyzés. A hegedűjelzés
azonban nem több mint egy önkényes felirattal ellátott pergamen vagy papírdarab.
Azzal tisztában vagyunk, hogy meg kellene kockáztatni ennek az állapotnak a rendbetételét.
Mit jelentene számomra egy Amati-címke például (rossz hasonlattal élve) egy
klumpán (facipőn)? Laikus szemmel nézve legjobb esetben is csak egy „hamisított Amati”nak
tekinthetném. Akkor inkább legyen rajta egy klumpa címke, mindegy, hogy valódi vagy
sem, amely legalább mondandójában igazat közöl. Itt egyedül a hegedűépítő tudna rendet
teremteni, de természetesen nem máról holnapra. A fecni papír körüli fecsegésnek azonban
nincs vége. A dolog állapota szerint egyszer a hegedűépítők módosítóan is bekapcsolódhatnának,
vagy nekik is meg kellene tiltani, hogy ezt tegyék.
Jelenleg büntetőjogászok foglalkoznak az állítólagos szerzői megjegyzéssel. Az
Interpol is dolgozik azon, hogy a hegedű körüli vitás kérdésekben változást teremtsen. Szerény
véleményem szerint - aki erről az oldalról javulást remél, annak túlzott optimistának
vagy nagyon naivnak kell lennie.
Minden nagyvonalúság mellett, amely sok műteremben (a szerző feltehetően műhelyt
ért alatta) a címjegy alkalmazásával kapcsolatban uralkodott, vannak olyan mesterei is, akik
semmiféle visszaélést nem tűrnek el. Vegyük példaként az Amati-műtermet. Ebből a régi hagyományokban
gazdag műhelyből kerültek ki a legjobb cremonai mesterek. Hogyan jelöltek
az Amati munkapadjánál ülő segédek? Egyértelműen megmondhatjuk, hogy minden hegedűt
Amati-címkével láttak el. Téves lenne itt bizalmatlanságról beszélni. A különböző szakmák
más kézműves műhelyei is ilyen módon jártak el. Ez a gyakorlat tulajdonképpen még most is
érvényben van. A méretes öltönyömben található selyembe szőtt címke is nyilvánvalóan azt a
műhelyt tünteti fel, amelyikben az öltönyt készítették. Az a tudat, hogy nem a mester munkája,
vagy hogy nem nyújtott segítőkezet az elkészítéskor, nem hozhat zavarba. Tudom, hogy a
30