Cremona, a hegedűépítés bölcsője - MEK

mester nevére való hivatkozással adhatták tovább, ezért a címke akkor egy ragyogó reklámtechnikai
teljesítménynek számított.
Az önkényes és a jogos címkefelhasználás két szélsőségén kívül természetesen sok
egyéb variáció is létezik a felhasználás célját illetően. Ha - tegyük fel - egy hegedűt Amati
stílusában megépítek, és azon az egyes elöregedés és lehasználtság ismertető jegyeit nem
imitálom, akkor a dolog nem fog úgy kinézni, mintha az Amati-címke újranyomásával akarnék
visszaélést elkövetni. A veszély inkább abban rejlik, hogy ezt a hegedű későbbi tulajdonosa
esetleg megteheti. Egy vörös, erőteljes „kopia” felülnyomás és a címke máris elmosódott
lenne. Egész manufaktúrák - jogtalanul hegedűiparnak nevezve - a legkorábbi idő óta használták
a „Cremonai” nevet, amelynek a modelljét utánozták, jobban mondva utánozni vélték.
A statisztika földszinti akrobatái - akik valódi mesterhegedűt talán még nem is láttak - e háziipari
szárazfákkal számtani műveleteket valósítanak meg, akiknél valódi hegedű egyáltalán
nem látható. Miért kell mindig túlhajtani a dolgot?
A címkealkalmazással a nápolyi iskola is kitáncolt a sorból. A Gagliano család tagjai
szívesen szignáltak az apa nevében. Erre az akkori nápolyi királyságban és mindkét szicíliaiban
még rálicitáltak az eladási szokások, amelyre itt közelebbről nem tudunk kitérni. Úgy
tűnik, ranghoz illő volt, hogy a fiú az apa címkéjét használja fel. Alapjában véve mindezt ártatlanul
tették. Olyan ártalmatlan dolog volt ez, mint egy „Popellacédula” (szutykos papír),
amelyet a Vezúv mellett dolgozó „neukirchner Pöpel” ötlött ki vagy nyomtatott ki.
Úgy az idős, mint a fiatal hamisítók valamennyien kiszolgálják magukat a példaképük
által használt címkével. Így jártak el a hamisítók és ennek ismeretében megspóroljuk, hogy
erről a témáról egy glosszát írjunk. Mindannyian ismerték egy valódi címke szuggesztív hatását,
tehát nem szalasztották el az alkalmat, hogy fel is használják. Az ilyen másolatokba mindenki
belebotlik, ha könyvek ábrái és leírásai alapján vásárol hangszert. Ha a másolat csak
némileg jó, azért még magán fogja hordani a mester jellegzetes egyéniségének egész sorát. A
hamisító szívesen lemond a címkézésről, ha tapasztalt gyűjtőkkel vagy a képzettebb szakértők
kategóriájával van dolga. A kényelem mellett, hogy ne deklarálják a hamisítót (aki ezt a hegedűt
álnok megtévesztés céljából építette), a harmadik személy véleményének messzemenően
nyitva hagy egy játékteret, hogy előzékenyen kedvet adjon neki a nagy felfedezés megtételéhez.
Ez túl könnyen díjazza a hamisítók szerénységét, amiért névtelenségben maradnak, ha a
hangszerben (ahogy ő gondolja) igen gyorsan, a lehető leggyorsabban felismerik. Ha ilyen
hegedűket lelepleznének - most a másolatok nagy osztályáról beszélek, melyeket a másolattal
szembeni nagyfokú ellenszenvünk miatt értéktelennek nyilvánítanánk -, tehát ha ilyen hegedűket
közepes képzettségű szakértők a végén mégis lelepleznék, a legtöbbször nem azért történne,
mert a hozzáértésük beigazolódott, hanem mert a hangszer beható tanulmányozásánál
valamiféle logikátlanság lépett fel, ahogy ezt szívesen nevezem egy manifesztált gondolkodási
hibának. Ez lehet egyszer a tető szegélyalátétje, amelynél az ember a legjobb akarat mellett
sem vesz minden szükségszerűséget figyelembe; lehet egy meghatározott repedés, amely tapasztalat
szerint csak egy másikkal karöltve léphet fel; lehet továbbá egy enyvezett repedésnél
fellépő negyedmilliméteres szintlejtés, amelyet ugyanis ha felfedeznénk, nem nyújtana menedéket
a hamisítónak stb. Mint a keleti mesékben, ezeregy lehetőség adódik bebizonyítani,
hogy egy természetesen jónak vélt, címke nélküli hamisítvány messze veszélyesebb, mint
amelyet egy rafinált címkehamisítvánnyal hajtottak végre. Számomra egyenesen szórakozás
lenne ezzel a témával lélektanilag is foglalkozni. Az elmondottakból tanulságként szívleljük
meg a következőt: A sikerült hegedűmásolat veszélyesebb, mint a sikerült címke, mert csak a
jó utánzatot hitelesítik.
Az alábbiakban foglalkozzunk két híres mester címkeváltozatával. Korlátozott helyen
a címke tágas ismeret-területén csak akkor tudunk valódi hasznot nyújtani, ha az általánostól a
különösig törekedve, néhány konkrét esetet kritikusan nagyító alá veszünk.
32