Cremona, a hegedűépítés bölcsője - MEK

14
ELŐSZÓ A NYOLCADIK KIADÁSHOZ
Az volt az érdemekben gazdag átdolgozó vágyálma, hogy az utolsó kiadványt
Niederheitmann: „CREMONA”, és Albert Fuchs: „A vonós hangszerek értékelése” c. műveivel,
azonos kiadásban megjelentetve, egy művé dolgozzák össze. Dr. Wilhelm Altmann professzor
az útjában álló nehézségeket nem tudta elhallgatni és a hetedik kiadáshoz írt előszóban
ezt ki is nyilvánította. Altmann úr bizonyára jó szándékkal, de aligha a szerző nézetét követve,
olymódon bővítette ki a könyv tartalmát, hogy a cím által fölvázolt keret robbanásként szemlélhető.
Emlékezetesen „a legkiemelkedőbb nem itáliai hegedűépítők” kilenc nyomott oldalt
kitevő jegyzékét függelékként közölte. Abban a könyvben, amelyet az alcímben, mint az „itáliai
hegedűépítők és hangszereik karakterisztikáját” deklarálja, a legjobb akarattal sem látjuk
szükségét egy ilyen függeléknek.
Nem kétséges, hogy a két könyv, a „CREMONA” és a „Becslés” csak kényszerrel
egyesíthető, ezért jobb lenne az „egyberagasztás” kifejezést használni. Külön-külön mindegyiknek
meglenne a maga létjogosultsága, és mindegyik hűen ápolná a neki szánt szakterületet.
A 7. kiadás 160. oldalán lévő lábjegyzet közli, hogy a Porosz Állami Könyvtár akkori
zenetudományi osztályának vezetőjével még személyes kapcsolatban álltam. Munkája során
örömmel láttam el tanácsokkal, ugyanis a kereskedelemben kevés gyakorlattal rendelkezett.
Tudvalevő, hogy egy könyv átdolgozójának aligha lehet teljes a sikere. Akkoriban még a kereskedelemben
tevékenykedtem, és számos támogatással szolgálhattam. Még egy rosszakaratú
ember sem tehet neki szemrehányást, hogy nagyképűen vállalkozott idegen érvekkel megközelíthető
feladatokra.
Törekvéseim megérték a fáradozást. A „CREMONA” c. könyv régi célkitűzése tisztán
került látókörbe. Tartalma most ismét összhangban van a címével. Ezt a célt - a könyv
használójának a tartalomjegyzék áttekintésekor - szembetűnő sebészi beavatkozások, amputációk
stb. azonnal megmagyarázzák. Hagyjuk az olvasóra a kérdés megválaszolását, hogy a 8.
kiadás javítottnak vagy bővítettnek nevezhető-e. Minden bizonnyal teljesen átdolgozottnak és
célszerűbbnek tekinthető, ha egy gyűjtő érdekeire gondolunk. Mi haszna lenne egy hosszú,
áttekinthetetlen névregiszternek, amelynek neveivel és hangszereivel a kereskedelem szabad
vadászterületén senki sem találkozhat? Részint a nem kielégítő régi irodalomból, vizsgálat
nélkül, életben tartás végett átvett, kitalált nevek, melyek látszat egzisztenciáját nyilvánvalóan
hamis címke feliratokból származtatják. Olyan neveket, amelyek a távoli múltban itt-ott egy
embert jelentettek, akiknek munkáiból valamilyen ciszter vagy mélyhegedű esetleg egy hangszermúzeum
szekrényében, mint egy lelenc látható!
Azonban az ilyen könyv, mint a „CREMONA” mégiscsak útbaigazító, tehát szótárjellegű
könyv. Amit a mű az egyes mesterekről megemlít és kijelent, annak a gyűjtő vagy a
hegedűjátékos gyakorlatában beigazolódást kell találnia. Mit használnának itt azok a nevek,
melyekhez semmi reális analógia nem kötődik? - Semmit!
Korábban már foglalkoztam ezzel a kérdéssel, ezért a közbelépésem nagyító alá helyezve
szolgáljon igazolásul. Már történt utalás arra, hogy az Altmann által függelékbe helyezett,
nem itáliai hegedűépítőket a „CREMONA” címmel ellátott műben fölösleges lenne eltűrni.
Aki ennek a listának a hiányát érzi, az a könyvpiacon ismét megjelenő Albert Fuchs: „A
megállapított díjszabás” c. kiadványban (Hofmeister kiadó, Frankfurt a. M.) majd megtalálja.
A Hans Edler feldolgozásában, 1955-ben, 5. kiadásként megjelent mű e mestereket nemzetiségük
szerint felsorolja. Annak nincs semmi jelentősége, hogy az abban megnevezett árakkal
részleteiben mindig egy véleményen agyunk-e vagy sem. Ezzel kapcsolatban természetesen
nagyon eltérőek a vélemények.