Cremona, a hegedűépítés bölcsője - MEK

címkével ellátva nem ennek a mesternek a hegedűje, hanem a csiga és a bal felsőkáva
kivételével minden jelentős részében valódi és az 1750 időből, a Klotz-iskolából való
mittenwaldi mester egybetartozó munkája.
Tehát már az első mondat után tudom, hogy milyen hegedűvel van dolgom. Alapvetően
érvényes, hogy tapogatózva, a lehető legjobban közelítsük meg a műtárgy alkotóját. Az
ítélettel azonban legyünk visszafogottak, ha például, a hátlemez valódiságát bizonytalannak
érezzük. Vegyünk egy olyan mintaesetet, amelyben korlátozott hozzáértésünk miatt csak nagy
óvatossággal fogalmazhatjuk meg a garancialevelet.
A nekem ma... ez nem az a hangszer, amelyet a címke említ, hanem egy 1720/40 körük
működő, általam ismeretlen mester itáliai minden jelentős részében valódi és egymáshoz
is tartozó hegedűje, amely a kidolgozás és a lakkozás jellegzetessége alapján a mailandi iskolához
sorolható.
Lehet, hogy túl kevés, amit itt mondani tudunk. Minden esetre: több ismeret jobb
lenne! Ha azonban nem tudunk többet, akkor a kevéssel is be kell érni. Úgyis az üzletfelünkön
múlik, hogy elégedett-e a nyilatkozattal, vagy sem. Ha a vevő túl szűkösnek találja a szöveget,
akkor nem kényszeríthető a hangszer megvételére. Az eladó azonban tudatában van annak,
hogy a rögzített szöveghez rizikómentesen adhatja az aláírását. De ha hagyná magát rávenni,
hogy a tanúsítványban Grancino nevét is feltüntesse, akkor az kellemetlen következményekhez
is vezethetne, ha egy nagyobb befolyású és ismeretekben gazdagabb szakértő megállapítaná,
hogy nem egy Grancino hegedűvel van dolgunk.
Tehát ezzel az első mondattal áll vagy bukik az adott tanúsítvány. Egy áttekinthetőbb
mondatszerkesztés végett hagyjunk valami szabad teret nyitva. Következzen tehát a második
bekezdés:
A hangszer leírása.
Ezt bővített mondatban, vagy nyelvileg rövidebb formában is megfogalmazhatjuk.
Így nézne ki a példánk:
Közepes, lefelé széles erezetűvé váló lucfenyő tető; apró habossággal díszített alacsony
káva; Svartnis (széldeszka) vágásban, osztott, balra enyhén habos hát; díszes, meglehetősen
mélyen faragott csiga, elálló fülekkel; a nyakra enyhén felülő, hosszú kulcsszekrény;
hornyolatok nélküli, vékonyhasítású, hegyesen kifutó berakások. Az Amati szerinti modell
kissé kiugró sarkokkal, középmagas boltozattal; világos mézbarna, igen átlátszó és tiszta, eredeti
lakkozás; Amatira emlékeztető, erősen nyitott f-nyílások.
Új bekezdés! - A karbantartási állapotra vonatkozó kifogások összegezze. Például:
Lélek- és gerendarepedés, a bal f-nyílástól lefelé a szegélyig futó repedés; a bal felsőkáva
közvetlen a sarok mellett törött; a bal alsó káván harántrepedés; fellemezesedett helyek
az A-kulcsnál a kulcsszekrény jobboldalán; a húrláb alatt lakkretusálás.
Új bekezdés: A különleges ismertetőjegyek felsorolása. Ha egy jó fényképet mellékelünk
a tanúsítványhoz, akkor ez, a hegedű azonosításául szolgáló bekezdés elhagyható.
Például így hangozhat:
Lapocska kiegészítés, a hát intarziáján jobbra a középkengyelen kikittelt szúrágásnyom;
a tetőalján jobbra, az intarziától 2 cm távolságra púpképződés; az alsó tetőpofán, a
baloldalon 2 cm szélességben két odajegecesedett „madárlábnyom”; az f-től f-ig terjedő
nagyságban mellbélelés.
Ez a sok különösség egyidejűleg aligha jelenhet meg hasonló módon egy másik
hangszeren, ezért az ismertetőjegyek ilyen aprólékos leírás biztonságot nyújt az azonosításhoz.
Természetesen ebbe a rubrikába a fogyatékosságokat - repedéseket, hiányosságokat stb. –
„vezérkövületként” használhatjuk fel. Egy hegedűnek lehet sok, lehet kevésre értékelhető
hibája. Valamennyit egyenként felsorolva kedvezőtlen körözőlevelet állítanánk ki róluk. Gondoljunk
csak a sok lehetséges kávarepedésre, törésre stb. Az még jámbor csalásnak sem te-
54