AREOPOLISZ - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

kerámiacsövek a modern gyáripar termékei, valamikor a XX. század első felében készülhettek.
Az „amfiteátrum-szerű, tölcséres sóvágatokról” a komolyabb geológiai kutatások valószínűleg
ki fogják mutatni, hogy ezek dolinák, víznyelő töbrök, melyek kialakulásában a felszíni
sókitermelés is közrejátszhatott, ha úgy tetszik, a római kortól a XVIII. század végéig. A
Legio V Macedonica (LVM) sokat emlegetett bélyeges tégláiból egyetlen darabot sem lehet
találni magángyűjteményben vagy a helyszínen. A legio téglái a környék táboraiból érdekes
módon nem ismertek. 23 A római korszakot csak egy kicsit is ismerő kutató ma tudja, hogy ahol
a római birodalom berendezkedett valamilyen gazdasági vagy hadászati tevékenységre, ott
annak a mai napig szinte kirívó nyomai maradtak. Elég itten a castrumokra utalni, vagy a
homoródszentpáli Sóskút lelőhelyről előkerült, a sókitermelést irányító „onductoris salinarum”
tiszteletére állított epigráfiai emlékre gondolni. 24 Ezekről a lelőhelyekről (pl. Sóvárad) szekérszám
hordták el az elmúlt évszázadok folyamán a római faragott köveket, manapság pedig a
helyszínen percek alatt vödörnyi cserepet lehet gyűjteni. 25
A sósziklák környékén végzett
intenzív terepbejárásaim során egyetlen darab római kori régészeti leletet sem találtam. A
fentiekhez még azt kell hozzátenni, hogy úgy a szovátai, mind a sófalvi-parajdi sókibuvások a
limes vonalától néhány km-rel K-re fekszenek, tehát kívül vannak ezen. A római kor védelmi
politikája kiemelt figyelemben részesítette a terület stratégiai adottságainak a kihasználását. A
megfigyelő- és őrtoronyhálózat kialakítására a legjobban pedig a fentebb leírt vulkáni vonulat
felelt meg.
A végső szó kimondása további kutatásokat igényel. A Sóhátat áttörő Korondpataka sok
mindent elpusztíthatott. Viszont kizárt dolog, hogy a római kori sóbányászati tevékenységnek,
aminek a sósziklák közvetlen környékén túl kellett terjednie, a teljes egésze elpusztult volna.
Ha létezett! Hol vannak a sókitermeléssel foglalkozó népesség lakóépületeinek, a sóbányászatot
irányító hivatal tartozéképületeinek a maradványai, élettevékenységük, ittlétük nyomai
(pl. temetkezések) miért nem találhatók sehol? Ha az elmúlt évszázadokban ennek emlékeit
megtalálták (téglák, cserepek stb.), tehát a víz mégsem vitt el mindent, akkor a jövendő
kutatásoknak ezt szintén ki kell tudni mutatniuk. Tehát a római kori sóbányászat létének
kérdését nem évszázados, valószínűleg nem is létezett leletek alapján kell tárgyalni, hanem
konkrét, felmutatható tárgyi leletanyaggal kell alátámasztani.
Ezzel szemben, mint már fentebb megjegyeztem, a Homoród menti római kori sókitermelésnek
írott, illetve régészeti leletei 26 vannak. Felvetődik a kérdés, hogy szintén a limes mellett húzódó,
de ezen belül fekvő Homoród mentét miért részesítette előnyben a római kori sókitermelést
és védelmet megszervező állami adminisztráció? Erre ma még egyértelmű válasz nem adható.
Ebben az esetben is a helyi természetföldrajzi viszonyokat, a terület stratégiai adottságait,
úthálózatát kell figyelembe venni. Jobban kellene ismerni az egész K-i régió római kori
hadászati, gazdasági viszonyait.
A római kori sóbányászattal foglalkozó vizsgálatoknak a K-i limes és környékének topográfiai
viszonyait is kell vizsgálni. A Sóvidékről Dacia tartomány Ny-i részeibe fölösleges volt sót
szállítani, hisz ott volt elég. Dacia Superior provincia és Barbaricum kapcsolatai ma még
nagyon homályosak. Kevés a realitása annak, hogy a római kori lakosság a birodalomnak ezen
a veszélyes szakaszán határain túlra exportálta volna a sót. Feltehető, hogy a délkelet-erdélyi
római kori lakosság sóellátását a Homoród menti sólelőhelyekről biztosították.
107