AREOPOLISZ - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A telekkönyvi bejegyzések szerint - melyek hű képet nyújtanak az akkori helyzetről - a
vármegyei közkórház a következőkből állt:
„1./ Főépület, emeletes, áll 7 pinczehelység, 2 kazánház, a földszinten van négy iroda helység,
10 lakoszoba, 3 fürdőszoba, 2 closett és 3 folyosoból.
2./ Melléképület, emeletes áll a földszinten 7 kórszoba, 1 closett, 2 folyosó. Az emeleten 5
kórszoba, 1 fürdőszoba, 1 closettből.
3./ Halottas kamara, áll, 1 bonczterem és 1 ravatalozó szobából.
4./ Mosóház. áll, 1 mosókonyha, leszárítószoba és 1 fűtőházból.
5./ Udvartér, az utczára eső rész vasrácscsal, többi része deszka kerítéssel ellátva.
6./ Virágház, áll 1 fűtőszoba, 1 virág szobából.
7./ Egy fatartó deszkából áll, 1 szalmatartó padlásból és 1 tüzifa raktárból.”
A felsorolásból kitűnik, hogy kizárólag a hátsó épület szolgált kórházként. A kérdés csak az:
miután annyit kérte, sürgette a város és a megye lakossága az új egészségügyi intézményt,
miért mondott le látszólag könnyedén az egyik épületéről? Az ellentmondásos helyzet több
tényezővel magyarázható. A múlt század utolsó évtizedében az udvarhelyi kórházban még nem
volt ismeretes a műtét, a felszerelés szegényes és gyatra volt, azért, mert a város és a megye
lakossága újabb anyagi áldozatokra már nem volt képes, a berendezésekre előirányzott 12.000
forintból pedig kevésre telt. Mindezt tetézte az, hogy létezett egy bizonyos előítélet, bizalmatlanság
a kórház működésével kapcsolatban, ami a betegforgalomban is tükröződött. Az
alacsony beteglétszámnak köszönhetően tehát a kórház az új épületfelületeket nem tudta teljes
egészében kihasználni, és, hogy jövedelemhez jusson, bérbe adta.
A visszás helyzet létrehozásában szerepet játszott a segesvári kórház versenyképessége,
magasabb színvonalú tevékenysége is, amelyről a századfordulón az „Udvarhelyi Hiradó” így
ír: „A megyei kórház, daczára a közönség ...áldozatának...távolról sem vehette föl a versenyt
példának okáért a szomszédban fekvő segesvári közkórházzal sem, mely ezt megelőzőleg már
egy évtizeddel gyakorolta nemes misszióját a szenvedő emberiség táborában, sőt valljuk
őszintén - még manapság is [1902] hatalmas versenyt támaszt a mi kórházunknak, amennyiben
e vármegye egyik járását (Keresztúr) csaknem magának foglalja le.”
Az áldatlan állapoton változtatni kellett, és a változás folyamata, ami fokozatosan és tervszerűen
ment végbe, 1899-ben kezdődött el.
c) A korszerűsödés úján
A székelyudvarhelyi közkórház történetében 1899-ben dr. Imreh Domokos igazgatói
kinevezésével egy új szakasz kezdődött. Az intézmény vezetését Lengyel József főorvostól
vette át, aki ezután a vármegyei főorvosi feladatkört látta el. Az új igazgató nagy hozzáértéssel
kezdett szervező munkájához, ismerte a megye és város anyagi lehetőségeit és ahhoz méretezte
terveit. Tudta, hogy a korszerű gyógyítás hosszú éveken át csak igényként létezett
Székelyudvarhelyen, de megvalósítása érdekében csak egyetlen tettet mondhat magáénak a
város: a kórház felépítését. Imreh Domokos Székelyudvarhelyen érettségizett, majd oda is tért
vissza magas fokú szakmai ismerettel orvosi gyakorlatot folytatni, magával hozva a kolozsvári
klinikákon szerzett szakmai tapasztalatát. Az udvarhelyi körülmények alapos ismeretével
felvértezve kezdett hozzá szervező, átalakító munkájához.
143