AREOPOLISZ - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

érdekeiket. Tehát ebben az időszakban nem számolhatunk olyan szervezetű és hatásfokú
székelyföldi sókitermeléssel, amely a vármegyék területére sót szállított volna.
A köztudattal ellentétben Zsigmond 1405-ös dekrétumaiban sem esik szó a székelyek
sókereskedelmi jogáról, amikor a külföldi sóbehozatal ellen lép fel keményen az uralkodó. A
kutatás figyelmét eddig elkerülte az 1453-as oklevélnek egy nagyon fontos mozzanata. V.
László oklevele Zsigmond és Albert, Segesvár város és -szék számára adott kiváltságról beszél
- és nem a székelyek szabad sókereskedelmi jogáról -, amelyet ő is megerősít. Tehát a
Segesvárszékkel szomszédos udvarhelyszékiek szabad sója kínált vonzó lehetőséget a szászok
számára, akik az olcsó székelyföldi só után nagy hasznot húzhattak. Vízakna - ahonnan a
szászok csupán saját szükségletre kaptak egy bizonyos mennyiségű sót, illeték fejében - a
polgárosodó szászság igényeit nem tudta kielégíteni, így kapva-kaptak a székely sóval való
kereskedés lehetőségén. Zsigmond király várospolitikájában hangsúlyos szerepet kapó szász
városok közül így Segesvárnak sikerült elérnie, hogy területén „külföldi” sót értékesítsenek. A
székely só ekkori csekély mennyiségét az is mutatja, hogy a külföldi só ellen szigorúan fellépő
1405-ös dekrétumok a székely só vármegyei területekre való kivitelét nem tiltják meg, sőt az
uralkodó valamivel ezután vagy ezelőtt (?), egy mára elveszett oklevélben lehetőséget ad arra,
hogy a segesváriak székely sóval éljenek. Ezt bizonyára az magyarázza, hogy a kamarai
sóelosztás korántsem működött mindig zökkenőmentesen. Világosan utal erre az 1487-es
oklevél, melyben Tarczai Márton, az erdélyi sókamarák ispánja felszólítja Brassó város
tanácsát, hogy tiltsa meg a város lakosainak a székely só bevitelét és árusítását. A rendelkezés
záró része azt mondja, hogy az ispán a jövőben elég sót fog küldeni Brassó számára. 51 Tehát a
távolabbi, DK-i országrészt nem tudták mindig kellő mennyiségű sóval ellátni. Nyilvánvaló,
hogy a szász igényre született válasz a székelyek sókereskedelme, aminek nagy hasznát
kezdetben a szászok látták. A székelység felismerve a lehetőséget, a XV. század második
felétől bekapcsolódik ebbe a kereskedelembe. Ezután folyamatosan születnek a székelyek
sókereskedelmét tiltó, korlátozó vagy ezt engedélyező oklevelek. Az oklevelekben a XV.
század folyamán megjelenő székelyföldi oppidumok is jól tükrözik azt a fejlődési tendenciát,
amelynek körébe a szász-székely sókereskedelem illeszkedik. 52
Teljesen más lapra tartozik a székelység középkori sóhasználatának kérdése. Nincs okunk azt
feltételezni, hogy a sólelőhelyek környékén megtelepedő székelység már a kezdetektől fogva
ne rendelkezett volna szabad sóhordási joggal. Viszont ha a kezdeti sóhasználati jog mibenlétére
akarunk választ kapni, akkor ebben az esetben is, amikor a székelység mai lakóhelyén
való megtelepedésekor, illetve az ezt követő időkben kapott jogainak a tartalmát firtatjuk,
ismételten szembetaláljuk magunkat azzal a kérdéssel, hogy kapott-e a székelység egy, a
szászság 1224-es okleveléhez hasonló kiváltságlevelet? Ez ellen szól az az érv, hogy a székelyek
földjüket első foglalású földnek tekintették, hadiszolgálatot pedig nem földbirtokadomány,
hanem személyi szabadságuk fejében teljesítettek. A zárt Székelyföld területén belül soha nincs
szó a székelyek közösségének tett földbirtokadományról, ezt csak kiemelkedő katonai tetteket
vagy más feladatokat végrehajtott székely kapott. Látszólag az adományozás mellett vall az
aranyosi székelyeknek tett 1289-es (illetve a földjeiket felsoroló 1291-es) földbirtokadomány, 53
valamint az a tény, hogy a Székelyföld által övezett, a későbbiekben is fennálló vármegyei
szigetek és a Székelyföldtől Ny-ra eső területek lakossága és a székelyek közti viszonyt ez
utóbbiak betelepítésekor valamilyen formában rendezni kellett. Ennek a rendezésnek a részletei
egyelőre még homályosak előttünk, sok kérdésben csak találgatni tudunk. Az látható, hogy
Székelyföld és a székelység egy sajátos együvé tartozást jelentett, a székely mihelyt elhagyta
ezt a földet, szembekerült azzal a kockázattal, hogy ha nem tudja bizonyítani kiváltságos voltát
- amint erre Sényői Pált környezete kötelezte 1346-ban 54 -, lesüllyed az alsóbb társadalmi
csoportok közé. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a középkor folyamán a székelyt a Székelyföld
111