AREOPOLISZ - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

intézmény tevékenysége minden bizonnyal nem haladta meg akkor még egy beteggondozó
aggmenházét. Szájdel János, Székelyudvarhely jelentősebb eseményeinek rögzítője 1852-ben
szintén említést tesz az ispotályról és helyét a Botos utca alsó részében jelöli meg.
Chyrurgosok, physikusok, borbélyok
A XIX. században a székelyföldi egészségügyi ellátás alacsony színvonalának egyik oka a
súlyos orvoshiány volt, ami akkor nem számított elszigetelt, egyedi jelenségnek, hisz hasonló
gondokkal nemcsak Erdély, hanem számos európai ország is küszködött. Az erdélyi orvosok
nagy része külföldön szerezte tudását és oklevelét. Bécsben és Prágában a katolikusok,
Németországban, Svájcban és Németalföldön a protestánsok, Itália városaiban pedig bármely
felekezethez tartozók. Az orvosképzés akkori helyzetének köszönhetően, az olyan félreeső
vidékekre, mint amilyen Székelyudvarhely is volt, kevés okleveles orvos jutott el. A gyógyítás
a borbélyokra hárult, akik az akkori szokás szerint igyekeztek a legfontosabb egészségügyi
feladatokat elvégezni. Sajnos az orvos-borbélyok munkájáról keveset tudunk. Műhelyükkel
együtt rendszerint elenyészett nevűk és tevékenységük is. A mai ember már nem igazán ismeri
az egykori borbély teendőit, aligha tudja, hogy mit jelenthetett egykor az érvágás, köpölyözés,
piócázás, sebkezelés.
A XIX. század valamelyes változást hozott ezen a területen. Egyre nagyobb számban kerültek
ki az egyetemekről a frissen végzett orvosok, és megkezdődött a harc a kenyérkeresetüket
féltő borbélyorvosok és a diplomával rendelkezők között. A beteggyógyítás átmeneti és
ellentmondásos periódusa volt ez. Az 1830-as években az orvosképzés még jobban kiszélesedett,
de a viszonyok a XVIII. század végi állapotokhoz képest alapvetően nem változtak. A
korabeli orvos ellátásról egyfajta támpontot nyújt Szigethy Gyula Mihálynak, a városról szóló
írása: „Bévégzem ezen Város leirását az egészségre ügyelő becses karral, a Székelyek eleintvén
nyavalyáikat kenéssel s pálinkával orvosolták, de már megesmerték az Orvosoknak,
Patikáriusoknak szükséges voltát, a mint - hogy voltak is itten rövid ideig: Herter, Tartler,
Horváth, Gergelyfi, Ottmeier nevü orvosok, de csak Weisz János nevü Orvos maradt 40
esztendőktől fogva szerencsésen Orvosló Ur, a Tollasi nevü Patikárius után Maurer Sámuel,
25 esztendőktől fogva, tanult és jól kidolgozott Patikai orvosságairól jeles férfi. Irtam ezeket
még az 1826-ik esztendő végén, Szigethy Gy. Mihály.” A városhoz 40 évig hű Weisz Jánosnak
1827-ben végzetes műhiba következtében kellett távoznia státiójából. A történteket Szigethy a
következőképpen rögzíti: „Itt doctor nem létiben sok izben viselt Weisz János physikusi
személyt, vette annak fizetését is, jól is viselte magát, de... egy történet szerencsétlenné tette,
mert himlőoltáskor valami franczos asszony gyermekéből talált venni matériát, mely a havasalji
pápista falubelieket franczuval bétöltötte, ezért fisikusi statióját fizetésével elvesztette, helyébe
Nagy Miklós borbély lett, jött e mellé egy Bartók nevü chyrurgus is.” Tehát a városban és a
környékén létező luesz terjedését a himlő elleni oltások alkalmával maguk a beoltó
„chyrurgusok” is elősegítették.
1831-ben a város újból járványos betegség súlyos következményeit szenvedte: „ismét júl.
honapban... a cholera... kiütvén, mely északról szivárgott... a vásárokat megszüntette, a
törvények folytatása megszünt, a drágaság újra beállott, pedig mindennek szép termése volt”.
A járvány leküzdésére Péterffi doktor érkezett a városba: „ide doktor Péterffi rendeltetett, ki is
szerencsés kurákat tett, egész esztendő alatt. Doktor Péterffi 1832 oktober hónapban
udvarhelyszéki rendes phisikusnak beállott s hamar itt hagyván, 1833-ban újra visszajött.” - írja
Szigethy Gyula Mihály. A physikus megnevezés orvost jelentett, legtöbbjük a XIX. században
a városi, széki illetve a megyei tiszti orvosi feladatokat is ellátta. Valószínű, hogy Péterffi
139