AREOPOLISZ - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

malmainak számadásai, 1592-től a puskaporral kapcsolatos számadások, 1585-től a
házsongárdi temető költségei, stb.
Az egyik legfontosabb számadásjegyzék 1582-től kezdődik. Az évente megválasztott két
sáfárpolgár, havonta váltva egymást, ellenőrizte és igazolta a város költségeit (a fejedelemmel
kapcsolatos költségek, követségek, a város vendégeinek ellátása, különböző szolgálattevők
fizetése, stb.). Ilyen típusú számadásjegyzék utoljára 1665-ből maradt fenn. 6
A város jövedelemforrásainak, bevételeinek túlnyomó részét a különböző adók jelentették.
Ezeket, többek között, az öt városnegyedben: Rapularum (Monostor), Vetus Castrum (Óvár),
Longa (Magyar vagy Hosszú utca), Media (Közép-utca), Luporum (Farkas utca) lakó
polgárokra vetették ki, ún. dica (vonás) számra. Az elszegényedett polgárokra is kirótták az
adót, de dicajukat levonták az egészből, ezáltal szabadosokká (libertinus) váltak.
Külön csoportot alkottak az ún. cédulások, akik adóbeszámítás címen elvégzett szolgáltatásokért
a városbíráktól leveleket kaptak.
Az adószedésnél külön kategóriát képviseltek a főbírók, adószedők, sáfárpolgárok, malommesterek,
a város falvainak ispánjai, egyházfiak, ispotálymesterek, hús- és borlátók, akik bevételeikről,
kiadásaikról részletes jegyzéket nyújtottak be a számvevőknek (exactor), akik átvizsgálták
és rövid, áttekinthető kimutatást készítettek minden számadás végeredményéről. 7
A városi számadáskönyvek adatai alapján megközelítőleg meghatározható a lakosság megoszlása,
anyagi helyzetét illetően: 0,30%-a Kolozsvár lakóinak 20 dicát fizetett, 1,50%- a 11-
20 dica között, 2,8%-a 6-10 között, míg 95%-a 1-5 dica között. Ez utóbbiakból 36% 1 dicát
és 31% 2 dicát fizetett. 8
A kereskedelem és a céhrendszer mellett fontos szerepet játszottak a nem céhesedett, vagy
céhesedett, de a városnak dolgozó mesterek. Ebbe a csoportba tartozott a molnármesterség is.
Kolozsvár város malmairól az első írásos emlék 1405-ből való, mikor is Pulkischer Jakab
esküdt és Mun Miklós polgár panaszt tesz a város nevében az ispánok és a vajda áltál kinevezett
bírók visszaélései miatt, akik a város területén lévő, de Léta várához tartozó malmokat
nem megfelelően kezelik, a malomkerekek és egyéb fontos alkatrészek hiányoznak. Ezért a
polgárok máshol kell őröltessenek, viszont a visszatérő szekereket az ispánok és a bírók
kifosztják.
A július 2-án kiadott adománylevélben Luxemburgi Zsigmond király engedélyezte a város fallal
való körülvételét, egy tímár-, két posztóványoló- és a három búzaőrlő malmot határaival,
jövedelmeivel és bevételeivel a város polgárainak és közösségének adományozta. 9 Az oklevél
nem tesz említést a malmok nevéről, így nem lehet tudni, hogy az a két malom, Váraljai és
Alpret, amelyek számadásait felhasználtuk a tanulmányban, köztük voltak-e.
1496-ban viszont már név szerint is említenek három malmot: felső malom (molendinum
superiori), a vár malma (molendinum castri) és az Alpret malom (molendinum Alpret). 10
1453-ban a Számadáskönyvek öt magyar molnárt említenek, valószínű azonban, hogy még
léteztek mások is, esetleg más nemzetiségűek. Tehát a XV. század közepére a molnármesterség
már polgárjogot nyert a többi mesterség között. A malmok igazgatására vonatkozó adattal
csak jóval később, az 1537. február 25-i helyhatósági szabályzatban találkozunk, amelynek a
22. paragrafusa értelmében: „két polgár választassék a Malmokhoz, és azoknak jelenlétében
vétessék ki a búza, és a ketten őnekik két forint legyen munkájukért”; 23. paragrafus: „a
Malom vagy osztóbírónak az ő bíróságának tiszte Keresztelő Szent János napig adassék. Mely
nap mikor eljön, mindjárt számot adjon. Utána aki választatik, annak is azon naptól fogva
esztendeig, azaz ugyanazon Keresztelő Szent János napig adassék a malombíróság.” 11
85