BÖRZSÖNYI HELIKON

Némaság
Volt egy falu, és abban egy nem éppen takaros kis ház, abban egy néma gyerek, akinek már akkor sem értették szavát,
mikor még beszélt.
Sok történet kering afelõl, hogy miért nem nyitja ki a száját. Volt aki szerint az anyja megunva az állandó okoskodását,
bevarrta belülrõl a száját, volt aki szerint az apja úgy ellátta a baját, hogy kiverte belõle a beszélõkéjét.
Hogy mindebbõl mi volt igaz, és mi nem, -hagy ne én döntsem el.
Barátja nem sok akadt a kis némának, ha jöttek is a szomszédból gyermekek, nem tudták kicsalogatni kuckójából, mert
nem elég, hogy néma volt, de még süket is.
Vagy legalábbis ezt hitték felõle, hiszen kérdezni hiába is kérdezték, hogy hallja-e amit mondanak neki.
A gyerekek hanyagolni kezdték, az özveggyé lett anyja pedig inkább magával kezdett foglalkozni, mintsem hogy.
Gondolta, most bepótolja amit eddig elmulasztott a férje, ura és parancsolója mellett. Hiszen neki ez a három volt eddig a
szentség.
A kis néma ki-kimerészkedett a házból, és felfedezõ utakra indult.
Felfedezte, hogy a ház mögött, közel az erdõhöz, mind több varjú telepedik meg.
Kedves elfoglaltságává lett, hogy a zsebeibe kenyereket tömköd, és azt szórja szét új barátai között.
Így ment ez napokig, hetekig, talán hét álló esztendeig is, és a végére láss csodát: ha beszélni nem is tanult meg a kis néma,
de károgni annál jobban.
Örömében elõször titkolta tudományát, majd végül szeretett volna bemutatón tartani édesanyjának, aki akkora már nem
élt.
Örömtánc
A faluban nagy vigaszság volt készülõfélben. Aki élt és mozgott, ki akarta venni a részét a mulatságból.
Volt aki sütött, volt aki fõzött, volt aki a szervezésben vette ki a részét, és volt aki kitûnõen dirigált, és szemfülesen nem tett
semmit. Még olyan is akadt a nagy sokaságban, aki vészmadárként károgott, hogy ennek sehogy sem lesz jó vége, hiszen
ha eddig megvoltak vigaszság nélkül, eztán is meglehetnének békében.
De csak legyintettek a vészjóslóra, majd minekutána nem vett erõt magán, és nem hagyott fel jóslatai közkinccsé tételével,
fogták, és egy sós kútba dobták.
De egy valamirõl megfeledkeztek az urak, és a sütõ- fõzõ- szervezkedõ vénasszonyok nem értesítették a nagy készülõdésrõl
azon asszonyokat, akik a határban dolgoznak, éhesen az éhbérért.
Az öregek fáradtak voltak, hogy kicammogjanak hozzájuk, az urak meg az öltözködéssel voltak elfoglalva, de nagyon.
Így az esti bálba becsületes, dolgos asszony nem akadt, az urak a kurvákkal is eltáncoltak.
-A vészjósló sajnos már nem élhette meg, hogy a végén csak igaza lett.
De ez már egy másik történet, amit soha nem mesélek el.
Szegénység
Volt egy falu, amilyet még a világ nem látott, amelyrõl még ha akartak volna sem olvashattak, hiszen olyan szegények
voltak, hogy se megyei lapjuk nem volt, se tévéadásuk, jóformán semmijük.
Az embereknek munkája nem volt, elfoglaltságuk viszont egy, de az biztos.
Reggel, miután feltápászkodtak az elõzõ napi fáradságukból, mindkét kezükbe fogtak egy-egy vödröt (még az is lehet,
hogy lyukas volt az aljuk), és a csapból ameddig csak lehetett töltötték. Tömött sorokban járultak a faluszéli kúthoz, hogy
a vödrökbõl a vizet beléje öntsék.