BÖRZSÖNYI HELIKON

Utolsó
És akkor a legvégire még egy történet, hogy azért meglegyen a mesebeli hetes szám:
Élt egy faluban egy alapjában véve okos ember, aki gyakran el-eljárt az egyetlen kocsmába, ahol a bódulattól megeredt
nyelvû földiek viccekkel próbáltak túltenni egymáson.
Egyszer õ is közéjük ült, és valahogy ottmaradt és ragadt.
Eleinte némán, mosolyogva végighallgatta a vicceket, majd a legvégükön nagyot nevetett, ízesen, jólesõen.
De ahogy telt az idõ, egyre korábban nevette el magát.
Még vége sem volt egy-egy viccnek, már a térdét fogta, a hasát verte.
Telt-múlt tovább az idõ, és már akkor is röhögött, mikor bele sem kezdtek a viccmesélésbe.
Késõbb már a rémtörténeteken, és gyászhíreken is csak nevethetnékje támadt.
A végén már hírek nélkül is kacagott, és hahotázott.
Már földiek sem kellettek, se kocsma, se sör.
Elvolt egymagában is.
Néha ha elfáradt a nagy vidámságban, nekiült megírni egy-egy kis történetet, ami kis falujában megtörtént.
Vagy nem.