BÖRZSÖNYI HELIKON

BORSI ISTVÁN
Királyság az égbõl…
Hol volt, hol nem volt, oly régen, tán igazság sem volt. Királyság az égbõl alászállt a Földre –
mesélik az õsöregek. Fent az égben volt egy királyi nemzet – mondják õk. E nemzetnek minden fia
király volt, minden lánya fenséges királyné. Õk oly gyönyörûek voltak, hogy az országukban a nap
sem sütött, mert az õ fényik – bizony - elhomályosította volna azt.
A fiatündérek lángot mintázó, csúcsos sövegekben voltak, a leángyalok pedig magát a Teljutat
tették hajuk köré pártának, melyen csak úgy sziporkáztak a csillagok. Tátos lovaik magik is oly
szépen voltak, hogy ember azt le nem írhatja. Nemesek, tüzesek, értelmes szemükön látszott, hogy
csakis a gazdáik szolgálatáért élnek. Kantárik, nyergeik, ezüsttel, arannyal voltak díszesek.
Úgy tartják a mai népek, hogy e királyok, Magnapról jövének, Magnépnek hívattak maguk között.
Hajuk, akár az élõ arany. Kinek, mint a tüzes, forró színaranyé, kinek, mint az érõ gabona. Ruházatuk
arannyal mívesen díszített, légiesen könnyû selyem, testhez simuló nadrág, puha, díszes, hosszú
szárú csizmával. No és a felsõrész, tele volt írva a Világ Világosságának történetével, amit a hímzett
mintáikból is el lehetett olvasni.
Mintha már otthon érezték volna a küldetésük veszélyeit, magikra írták fel a visszatalálás térképeit.
Ha elveszették volna meseszép úti köntösüket, hát hímzéseik ott ékeskedtek ruháikon, sövegjükön,
pártáikon. Ha amazt is el kellett volna hagyniuk földi útjukon, megegyeztek, hogy egymásnak
szemibe nézve, abból is kiolvassák majd a visszajutás útját.
Dolguk az volt, hogy eljussanak a Földanya szívéhez, s ott erõsséget hozassanak létre. Ez az
erõsség célja az volt, hogy az égiek támogatása segítségével kitisztítsák az életnedût elszivárogtató
barlangokat, helyreállítsák ama szívnek õsi formáját, melynek égi másával együtt kell lüktetnie.
Mivel ama helyre minden alsó és felsõ rendeknek tilos volt az égbõl leszállani, az ide összefutó
ereik mentén juthattak volt oda. Nem zavarhatták meg kintrõl az Anyácska szívdobbanását.
Így hát fellelték a Szent Szelet, a ma már Szent-György ösvénynek hívatott utakat, melyek elvezettek
volt a Dobogó Szívig. Sietniük kellett, mert az életerõ csak egyre gyengült a Földön. A mélység
démonjai olykor-olykor felszöktek a felszínre, hogy szétzilálják a földi világot. Sok volt a torz,
magtalan növény, az állatok teje, életkedve elapadt, az emberek asszonyai halott gyermekeket szültek.
A nyugtalanság éhínséghez, háborúkhoz vezetett.
Az istenfiak így értek el a keleti bejárat szûk völgyét, mely sötét, erdõs bércek között húzódott
meg. Itt az éji sötétben is biztonságban haladtak, mivel õk magik a fényhozók. De csak egyesével
juthattak át némely szoroson. Nem tudták, hogy e föld mi varázslatot, meglepetést tartogat számukra.