BÖRZSÖNYI HELIKON

Igen ám, de rájöttek, hogy elvesztették a koronájukat is, melytõl fenséggé lettek, ami segítségével
megérthették a világ valamennyi lényének a gondolatját. És ennek az utolsó darabja a Szeg alatt, a
Földanya Szívében pihen.
Rájöttek az istenfiak és lányok, hogy mikor nem hajtottak idejében térdet az elibéjük kerülõ akadályok
elõtt, leverõdött az isteni koronájuk a földre. Mások pedig akkor veszítették el azt, amikor még
nem tudták, hogy elvarázsolt világ a Föld. Félelmük támadt, harcolni kezdtek és sárral dobálták
saját tükörképeiket.
Bizony elõször sírni, búslakodni támadt kedvük, hogyan is lelhetnék meg a sárba rekedt kincsüket.
-Gyertek, és megtudjátok az utat! – szólította valamennyi társát Szikur. – Nincs veszve semmi!
Álljunk körbe, fogjuk meg társunk kezét, nézzünk mélyen a szemébe és táncoljunk. Csak bízzatok!
Így is lett. Mindenki az õ isteni kedvesével táncolt, a palást körül. Szemeik oly mélyre láttak, hogy
eljutottak egymás szívéig. A szemük színes bogárában rejlik az a középpont, ahová visszajutni
igyekeztek. Addig és olyan szeretettel nézték egymást, mígnem meglátták a társuk valódi fényét,
fején a koronával. Az a pár, aki szeretetben így egyesült, menten visszakerült a Földanya Szívének
csatornáján, az Ég Szívébe.
Hamarosan nem maradt utánuk más, mint a tisztáson hagyott Égi Palást.
Az emberek kiválóságai pedig e mintákat bevésték kõbe, fába, hímezték, vetették, oktatták iskolákban.
Tudták, hogy az ember egyszer eljut addig, hogy a másikában is felismeri majd saját isteni mását, a
jelek, az õsök útján, az istenfiak otthonába is eltalálhat.