BÖRZSÖNYI HELIKON

-Kispárizst akar varázsolni Bukarestbõl a kormányfõ. – hangzott el sokak szájából a sós ízû kijelentés.
-Csak éppen kényes a népakarat. – szólalt meg elõlrõl a sofõr, miközben kerülgetni próbálta az úttesten tátongó gödröket
-Éheztetés nélkül egy szerény faluval is beérnénk, – folytatta dühében – s nem kéne érezzem bõrömön a megálmodott
kispárizs elõkészületeit.
-Orosz módra nem fog sikerülni.. – jegyezte meg a tömegbõl egy kisöreg.
Egy olyan csend keletkezett, hogy talán a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Az emberek kételkedve
néztek egymásra, mintha egy beépített provokátor hangját hallották volna, aztán újra csend uralta az utasteret.
Palinak akarata ellenére megjelentek a kanális mozgóképei a soha nem szunnyadó acélóriásokkal, melyeket ismét
látni lehetett az ablakon keresztül, exkavátorok és buldózerek formájában a munkatelepen. Gyomra lassan émelyegni
kezdett és tompa szédülés fogta el, amitõl szorosabban megmarkolta a fogózkodót. Nemsokára elérték a város peremét,
ahonnan kezdõdtek az erdõfoltok között gondosan álcázott katonai alakulatok. Aztán következett Straulesti község, ahol
majdnem a fél busz kiürült. Tüske lassan az ajtóhoz igazodott, felkészülve a leszállásra. A mogosoaiai eltérõnél már csak
magára maradva gyalogolt a laktanya irányába. Maga a pusztítás kéjének fogalmától még mámorosan elemezte az emberek
kinyiffant érzelmeit. A félsz lappangásától lebénult, tehetetlen áldozatok belülrõl titkon feltörõ végsikolyát, amikor eleredt
lassan ritka cseppekkel az õszi esõ, melyet azonnal követett a hûvös szél. Pali gyorsította lépteit, hogy meg ne áztassa a
hátizsákba csomagolt finomságokat. Amikor a kaszárnya kapujához ért, nagy meglepõdéssel vette tudomásul, hogy senki
sem fogadja. Az õrszoba ajtójához sietett, amikor azon keresztül Dandea õrnagy lépett vele szembe, aki aznap szolgálatos
tiszt volt a kapunál. Fuzsitus tisztelgés után utasításokat kezdett átadni Tüskének a parancsnok részéröl.
-Javításra szoruló teherautók konvoja érkezett a dunacsatornától. – mondta Palinak- A kapitány elvtárs mivel fontosabb
ügyekkel van elfoglalva, kiadta parancsba, hogyha megérkezel, a kísérõlevelek alapján vedd át, aztán jegyezd be õket a
regiszterbe.
-Megértettem! – válaszolta Tüske és azzal elindult a parancsnokság felé.
Az iroda ajtaját reflexszerûen megkopogtatta, aztán belépett a helyiségbe, anélkül, hogy válaszolnak. A kapitány
asztalán szétdobált papírlapok fogadták, meg a cigarettabûzös levegõ, amely éppen a Pali szellõztetésére várt. Nyomban
lekapta a hátizsákját és ablakot nyitott, aztán rendbe rakta a parancsnok asztalát. Hogy el ne húzza az idõt pótcselekvésekkel,
abbahagyta a rendezkedést és iszkolt a hálószobák felé hátizsákjától megszabadulni. Amikor ki akarta üríteni a holmikat,
rátalált a süteményre, amit Dana rejtett el meglepetésül. Elmosolyogta magát, aztán fogta a süteményt és visszaindult az
irodába, hogy megkínálja a parancsnokát. Útközben feltûnõ károgásra lett figyelmes. Az alakulat egyetlen diófáját varjúsereg
lepte el és javában folyt a dézsmálás, amikor Tüske odaért. A sok dió csak amúgy potyogott, mintha nyári jégesõ zúdult
volna le az égbõl. Pali menetközben betalpalt az öreg diófa törzsének, amitõl fekete gomolyfelhõként csapott fel a károgó
tolvajsereg. Erre jóízût nevetett és észre sem vette, hogy a parancsnok a háta mögött közeledik.
-Mitõl vagy olyan dühös, katona? – kérdezte Palitól, aki hirtelen megfordult és szinte a doboz süteménnyel együtt emelte fel
kezét a tisztelgéshez.
-Kapitány elvtárs! Tisztelettel jelentem, hogy ezt a doboz süteményt a nagynéném küldte kóstolónak. – mondta zavarában,
miközben kissé elvörösödött.
-Köszönöm szépen. – jelentette ki a parancsnok és átvette a dobozt Tüskétöl – Most igyekezz a civilek mûhelyéhez, mert
a delegátus csoport ott várakozik rád.
-Igenis! – válaszolta Pali, s azzal húzta a csíkot hátra a javítócsarnokokhoz.
Útközben sokan üdvözölték a kollégák közül, amire õ integetve reagált rohanás közben. Majdnem egy sereg
katonatiszt várakozott a mûhelyek elõtt néhány katonával. Pali lassított, aztán összeszedte magát és határozottan elejükbe
lépett. Hangosan üdvözölte a delegátus csoportot, aztán türelmesen végighallgatta vezetõjüket. Miután a kísérõleveleket
átvette, elindult a csoport tagjaival a konvojhoz. Válogatni kellett a javításra szoruló jármûveket, aztán csoportosítani
alakulatok szerint és bejegyezni a napi jelentéseket tartalmazó regiszterbe. Tüske tüzetesen átvizsgálta az adatok alapján
õket, aztán egyik teherautó elõtt lassított, mintha gyanút fogott volna valami felõl. A kabinban egy ismerõs pofa ült a
kormány mögött, aki nem volt más, mint Eugen tizedes, a fehérkapui alakulatból. Úgy lapult az ülésen, akár az ördög,
amikor kutyaszorítóba kerül és nincs kiút. Görcsösen markolta a kormányt, miközben ráerõltette vigyorát kínjában Palira.
„Most kapóra jöttél, te patkány” – forgatta Tüske magában e gondolatot, de hirtelen villámként hasított közbe édesanyjának
intelme: „Fiam, ha teheted mindig tartózkodj, s ha kõvel dobnak, akkor dobj vissza kenyérrel”. Keserû dühében csak
nyelt nagyokat, aztán könnyeit visszafojtva eldöntötte, hogy nem csinál jelenetet.