BÖRZSÖNYI HELIKON

HÖRÖMPÕ GERGELY
Határon innen és túl
Barátom azt mondta, készüljek fel rá, hogy ötven, vagy száz évet visszamegyünk az idõben. Ez volt elsõ kárpátaljai utam.
A határon átkelve (ez is maradandó élmény volt) megálltunk egy benzinkútnál. Nagyon modern volt. Mint egy magyarországi,
vagy egy ausztriai. Barátom telefonált, kereste a helyet, hol van „térerõ”, én meg el akartam menni vécére, hisz órák óta
ültünk, meg ittuk a szódavizet. Kell, hogy legyen illemhely, e kút olyan, mint amik otthon is vannak! Mondták, ott jobbra…
ott van. Bementem. Egy deszkabódé volt, és alul egy lyuk, ahová az ember a székletét lepakolhatja. Jobb helyeken állítólag
még korlát is van, mondta a benzinkutas, miután hányingerrel küszködve kihátráltam, mert gondosan tisztántartott alsó
részeimet mindenféle zöld, meg kék legyek akarták ellepni. Hát ez volt az egyik elsõ benyomásom. Késõbb is ezt láttam
modern benzinkút, ezeréves illemhely, modern szöveg, ezeréves babona. Modern politika, vadkapitalizmus, és sötét ötven
éves agymosás eredményei.
Útközben kis, barna tehenek legeltek, és alkonyatkor meg kellett állni az út szélén, mert õk nem vették figyelembe az autót.
Úgy derékig érnek a mieinknek. Napi három fejéssel hat, de még kilenc liter tejet is adnak! Beszélgettem egy csordással,
akinek a tarisznyájában könyv volt a szalonna mellett. Lehet, hogy senki sem hiszi el, ez az ember jobban ismeri a magyar
történelmet, mint sok itteni történelem tanár. Beszélt „Torgyán apánk” ötszáz magyar tarka tehenérõl, amikrõl azt ígérte,
hogy ahogy szaporodik, úgy osztják szét. Megkérdezte tõlem, hogy létezik, hogy az anyaországban egy ilyen bunkót
évekig megtûrtek a politikai palettán? Erre, mint nagyon sok másra, nem tudtam válaszolni. Kisdobronyban végig, ahogy
mentünk, emberek ültek a házak elõtti kispadokon. Mint otthon, nálunk, mondom, kisgyerekkoromban, vasárnap délután.
Ezek hétfõtõl péntekig csücsülnek, mondta Ede. Idetelepített oroszok. Amúgy jó emberek. A hatalom bûnös, hogy a
magyar községekbe berakta õket. Hogy kisebbség legyünk… Különben, mondja Ede, egyszer egy székellyel beszéltem,
mert az Isten megadta, hogy megjárjam Budapestet, és ott találkoztunk a pályaudvaron. Erdélyben is így van. A magyaroknak
Bukarest környékén adtak munkalehetõséget, a románokat meg bevitték a magyarlakta térségbe. Meg hát minden hasonló.
Nem szívlelték, ha magyarul szólalnak meg, ugyan úgy, mint itt, a szovjethatalom által elvakított ukránok. Érdekes volt a
nagydobronyi kórház, egy családi ház nagyságú ronda, leromlott épület. Hát, ha nem mondják, hogy kórház, azt hiszem,
valami állat menedék. Van ám itt egy árvaház is. A rendszerváltás után létesült. Ha jól emlékszem, egy református iskolaigazgató
alapította. Hatalmas almáskert. Állatokat is tartanak, önellátók, sõt, eladnak. Igen, suttogtam magamnak dédapám mondását:
Lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség. Sok mindent láttam, özönlöttek rám a benyomások, és éjjel nem bírtam aludni a
gondolatok miatt. Egy Zepsény nevû község is eszembe jut. Ott temetés volt. A temetõket mindig föl szoktam keresni, sok
érdekes dolgot leszûr magának az ember nevek, évszámok, és más adatok olvasásából. Beregszászon, meg máshol is
találkoztam olyan nevekkel, amik ma elõfordulnak Diósjenõn, de itthon nem mondom, mert e török idõk után betelepített
honfoglalóként verik ma a mellüket. Jó is így. Az a Csongor, az egy szép falu. (Más falvak is szépek, de az ember ott van
otthon, ahol szeretik. Ez nem azt jelenti, hogy máshol nem szerettek volna.) Szép és hosszú, mint a többi. Érdekes volt
nekem, bármerre jártam, a falvak kilométereken keresztül az út mellett fekszenek, nincs igazi „tömb”, egy-két kivétellel. Ha
végigmész egy falun, minden ház elõtt a hokkedli a mérleggel, kosárszám a paradicsom, (meg éppen mi…) hát, mondom,
hogy tudják ezt eladni, másnak ugyanez van, és az európai piac nem rohan ide felvásárolni. Este visszapakolják, mondja
Berci, majd lesz belõle valami. Csongoron laktam és esténként a református lelkész sok érdekes dolgot mesélt. Katolikus
lelkésszel is beszélgettem Beregszászon, az volt az érzésem, hogy úgy Erdélyben, mint a kárpátaljai részeken a katolikusok
nem olyan kozmopoliták, mint az anyaországban. Példa rá, hogy mennyien látogatják a katolikus búcsúkat más vallásúak
is. Trianon után a nemzet egyetlen megtartó ereje az egyház, az egyházak, a vallás maradt igazában.