BÖRZSÖNYI HELIKON

-Sajnos nem vagyunk egyformák. – fûzte hozzá Ionica, mielõtt betértek volna a Postelnicescuék ajtóján.
-Vagy éppen nem vagyunk mind szamarak. – puffogott magában az öreg.
-Így is lehet mondani. – helyeselte Tüske.
Az ezredes háziasszonyi gondossággal melegítette meg az ebédet, miközben Pali asztalt terített. Aztán a férficsoport
nekifogott ebédelni, miután Simion bácsi elmondta imáját. A kiadós ebéd után, fájós dereka miatt az öreg pihenni kérezkedett.
-Már elnézést kérek szomszéd, de a derekamat muszáj egy kis idõre megpihentessem.
-Természetesen, Simion bácsi. – helyeselte Postelnicescu – Én az öcsémmel és Ionicaval addig is lemegyünk és folytatjuk.
De fiúk, még mielõtt visszaindulnánk, tartsunk egy kávészünetet, hiszen az ebéd után nekünk is jár ennyi pihenõ.
-Igenis! – egyeztek bele majdnem egyszerre a fiúk.
Aztán a pihenõ kissé hosszabbra tolódott, s emiatt sebtében iparkodtak vissza a befejezetlen lugashoz. Tüske a
vízmértéket kereste, miközben Ionica a csavarokat készítette elõ. Az ezredes a profilvasakat pászította a helyére, aztán
szép lassan a jó szervezésnek beérett a gyümölcse. Mire Simion bácsi visszatért, a szõlõlugas készen állt, az öreg hatalmas
meglepõdésére.
-Ez igen, kérem! – jelentette ki, amikor odaért – Mindenre gondoltam volna, csak éppen erre nem, hogy befejezik.
-Hát amennyiben tudtunk, igyekeztünk, mert a családom nem tud errõl és meglepetésnek szántuk az öcsémmel. –
büszkélkedett az ezredes.
-Az biztos, hogy meg fognak lepõdni. – mondta nevetve Ionica.
Így hát nem maradt más az öreg számára, minthogy segítséget nyújtson a szerszámok összeszedésénél. Egy fehér
Dacia személygépkocsitól jött a figyelmeztetõ dudálás. Florentina asszony érkezett pontosan kapóra. Oly nagy lendülettel
lépett ki az autóból, hogy még a motorját is elfelejtette megállítani. Gyors lépésben közeledett, s már messzirõl fenyegette
az urát mosolyogva:
-Ejnye-ejnye, most már tökéletesen értem, hogy miért nem volt nekem vidéken segítségem. Mégis, ha már így sikerült,
akkor engedjétek meg nekem, hogy gratuláljak, hiszen impozáns munkát végeztetek.
A megelégedés mindenki arcán virított, annyira, hogy Tüskének még a fülei is kivörösödtek a bodogságtól.
-Nahát ne bámuljanak rám ennyire! – folytatta Florentina asszony, inkább lépjék meg magukat és segítsenek az õszi
betakarítás eredményét felcipelni az emeletre! – jelentette ki nevetve, aztán sarkon fordult és a férfiak elõtt visszasietett az
autóhoz.
Szó nélkül segítségére igyekezett a brigád, s mindegyikük megragadva egy csomagot, elindultak a lépcsõház
irányába. Amikor az ajtón beléptek, szilvapálinkát vett elõ a házigazda és megtisztelte a segítõkész szomszédjait. Florentina
asszony titokban kisurrant az erkélyre és onnan gyönyörködött az elkészült lugasban. Miután Simion bácsiék hazaindultak,
visszatért a lakásba és külön dicsérettel illette a szõlõlugas tervezõjét:
-Jó meglátásod van, fiam és örvendek, mert az én ízlésemet is eltaláltátok. – jegyezte meg Palinak, miközben anyásan
megsimogatta a fejét.
-Köszönöm. – mondta Tüske, lesütött fejjel, boldogan.
-Egy jó zuhanyozás most megtenné a magáét. – szólalt meg az ezredes.
-Nagyon helyes, – folytatta az asszony – hiszen, ahogy végignézek rajtatok, hát éppen rátok férne. Addig is elkészítek
valami meleg vacsorát, amely az én meglepetésem lesz. Azzal befordult a konyhába és magára csukta az ajtót. Tüske az
erkélyre ment cigarettázni, amíg az ezredes elfoglalta a fürdõszobát. Aztán végig kóstálta az elkészült szõlõlugast és
képzelõdni próbált afelõl, hogy mennyire gyönyörû lesz akkor, amikor a szõlõindák benövik. Lelkét óriási boldogság
töltötte ki, hogy végre a két keze munkájával tudta valamicskét hálálnia az ezredes jótettét. Nemsokára õ következett a
zuhanyozóba, ami akkor számára egy igazi áldást jelentett. Nem tudott betelni a csodával páros meleg víznek a hatásával,
amint végigsiklott bõrén erecskék formájában. Sajnos nem tartott sokáig az élvezett, mert Florentina asszony hangja szólalt
meg a konyhából.
-Nemsokára készen van a vacsora. – kiáltotta hátra a folyosón keresztül.
-Jövünk, egy pillanat. – válaszolt az ezredes, aki szépen kiöltözött a vacsorához. Pali szaporán megtörülközött, aztán
magára kapkodta ruháját és sietett az ebédlõbe, hogy egyszerre üljenek asztalhoz, ha lehet. A konyha felõl nyálat gyûjtõ
illatok tódultak az ebédlõbe, melynek akkor senki nem tudott volna ellenállni. Florentina asszony egyszercsak valósággal
beviharzott az ebédlõ asztalához, egy mély tepsiben még rotyogó készítménnyel. Zöldség muszaka! – kiáltott fel örömmel
az ezredes. Egyszerû és ízletes balkáni eredetû étel. – magyarázta az asszony Palinak, miközben egy kerámiából készült