BÖRZSÖNYI HELIKON

HANDÓ PÉTER
Csapágyazás
Az asszisztensnõ unottan pakolászott a régi mûszereket tároló vitrinben. Hangosan nem, de magában annál inkább
dohogott a fiatal fõorvosra – aki néhány nappal korábban vette át az osztály irányítását –, hiszen nem kirakatrendezõnek
tanult. „Még a szakmát sem érdekli ez a kiszuperált egészségügyi szerszámkészlet, nemhogy a beteglátogatókat” –
mondogatta magában.
Meg kellett újítania a szájsebészeti osztály betegfelvételi pultja mellett két évtizede háborítatlanul álló kiállítás anyagát, s
ezt – szakmai múltjára és hírnevére való tekintettel – méltatlannak érezte. Úgy vélte, a befolyását akarják ezzel a
feladattal csorbítani, a fiatal orvos ezzel azt kívánja egyértelmûvé tenni, hogy õ a fõnök, nem a nyugdíjba vonuló elõdje
által összeállított tárgytörténeti vitrin korszerûsítése a fõ cél.
Miközben matatott a csipeszek között, áldozatszerepének belsõ örvénye egyre mélyebbre húzta. Már az is megfordult
benne, átkéri magát az idegsebészetre, amikor négy félkörívnyi, végeinél enyhén rozsdásodó, de egyébként ezüstösen
csillogó acéldarab, valamint két hasonló ívû fémszalag közé fogott golyósor akadt a kezébe. Értetlenül nézte,
hozzáfoghatóval még nem találkozott sem a tanulmányai, sem a másfél évtizedes szakmai gyakorlata során. „Vajon hogy
kerülhetett a csontköszörû finom korongjának társaságába? Ezt mondja meg ez a nagyokos!” – s új lendülettel fordult is
a fõorvosi szoba felé.
Már hetek óta azzal ugratták: „Mi van öreg, csapágyas lett a szerszám, elhagyott az asszony?” Eleinte eleresztette a füle
mellett, de aztán egyre inkább ugrott, s repült a bordó gépzsír, nagyot cuppanva landolt valahol: falon, berendezésen,
ruhán. A raktáros meg titokban szentségelt, ismét ki kell adnia egy dobozzal, hogy ne egyék el egymást a fogaskerekek.
A takarítónõ se kevésbé kelt ki magából, csak épp – mivel a lakatosok könnyen beszóltak, olyanokat mondtak, hogy
még a bugyogója is belepirult – a raktárosnak rágta a fülét, minek kell kiadnia újabb és újabb dobozzal, amikor azok a
trógerek szétdobálják. Inkább kenje a hajára, azzal nem csinál neki munkát. A raktáros, úriember lévén, csendesen
bólogatott, s legföljebb annyit szólt: „Majd megemlítem a csoportvezetõjüknek.” De végül is hallgatott, nem neki kellett
elszámolnia a felhasznált gépzsírral, csupán utánrendelnie, hogy ne maradjon híjával a cég.
Az asszony hetekkel korábban valóban elhagyta, visszaköltözött az anyjához. Bár idegen férfi nem volt a dologban,
csupán felesek és sörök mentén keletkezett jókedven való nekibuzdulás, egy reggel mégis kijelentette: „Ebbõl elég.”
Összepakolt és lelépett. Eleinte bízott abban, ez is átmeneti lesz, két nap múlva visszaeszi a fene az oldalbordáját, de
ezúttal nem. Pedig egy hét után odáig ment, hogy könyörgõre fogta. Még az anyós szemén is látszott az enyhület, csak a
feleségéén nem. Innentõl aztán nehéz volt titokban tartania a magára maradását. Végül a feles és a sör íze is
megváltozott, amortizálódott a magányban. Aztán beindultak a kollegiális heccek. Egy ideig azt gondolta, belefér ez is a
megpróbáltatásai sûrûjébe. Nagyokat nyelve elfordult, tette a dolgát, és kerülte a közösségi tereket. A kocsmát
sikeresen, a mûhelyt a lehetõségek keretein belül.
Leginkább a szerszáma csapágyasságával kapcsolatos megjegyzések bosszantották. Mégsem helyén való, ha egy
cipésznek lyukas a dorkája, ácsnak beszakad a háza teteje, villanyszerelõnél a naplemente sötétséggel jár… Hogy lehet
egy lakatos szerszáma csapágyas? Ezzel nem nemi potenciáját vonták kétségbe, hanem szakmabeli hovatartozását
kérdõjelezték meg. Sértett volt. S mint egy sértett ragadozó, oda kellett csapnia – jobb híján – a bordó gépzsírral. Ha
talált, akkor érzett némi elégtételt. Mindaddig ez így is volt, amíg a raktári készlet el nem fogyott, s az új szállítmánnyal
valami krémszínû maszat nem érkezett. Ez csak fénylett a fénycsövek által, de nem rikított. A fölösleges találatok láttán
még keserûbb lett a szája íze.
Elhatározta, visszaszerzi szakmai becsületét. Napközben a táskájába csúsztatott egy 6001-es csapágyat. Minden
idegszálában sejtette, ez lesz a megoldás kulcsa, a bizonyítás eszköze. Ötletétõl annyira izgalomba jött, hogy képtelen
volt a munkájára összpontosítani, csavarhúzóját a javított gép fogaskerekei között felejtette, így a tíz percbõl félnapnyi
leállás lett, törtek a fogak, elgörbült a tengely…