BÖRZSÖNYI HELIKON

Z. PIKÁCS GYÖRGYI
Lali a lila ló.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy végtelennek tûnõ sztyeppe. Ott éltek vadlovak, egy hatalmas ménest alkotva.
Naphosszat legelésztek, olykor-olykor vágtába kezdtek. Lobogott dús, hosszú sörényük a szélben. Eljött a párválasztás
ideje. A fiú és a leány lovak egy-egy párt alkottak, és hamarosan kiscsikók születtek a ménesbe. Volt egy fekete csõdör és
egy hófehér kanca. És itt történt a csoda. Ennek a párnak egy lila színû kiscsikó született. Az anyukája Lalinak nevezte el,
így a neve Lila Lali lett. Esténként dúdolva altatgatta csikóját.
-Lali ló, lila ló, Lali lila ló.
-Lali ló, lila ló, Lali lila ló.
-Lali ló, a lila ló, Lali lila ló.
A kiscsikók napról-napra nagyobbak lettek, és egy idõ múlva a ménestõl távol játszadoztak. De bizony a Lila Lalit nem
engedték maguk közé, mert a színe se nem fekete, se nem barna, se nem kese, de még csak nem is fehér, hanem lila!
Szegény kis Lali ló csak sírt, kesergett naphosszat. Egyik alkalommal is sírdogált egy vadalmafa alatt. Meghallotta ezt az
almafán ücsörgõ kismadár és így szólt:
- Laliló, néked meg mi a bánatod, te kiscsikó? Miért keseregsz?
- Jaj, hogyne keseregnék, hiszen a társaim nem akarnak velem játszani, mert lila vagyok.
- Sose keseregj ezen. Majd én leszek a barátod! Nézd csak, mit adok neked!
Azzal lecsípett a csõrével a fáról egy szép érett piros almát, és Lalinak adta.
Lali megörült az almának, és az új barátnak. A madárka csípett még néhány almát a tarisznyájába is. A mi kiscsikónk
felszárította könnyeit, azzal nekivágott a vágtának, a kismadár meg repült felette.
Ahogyan így játszadoznak a friss illatú fûben, egyszercsak útjukba kerültek a csikótársai.