III. kötet - Budapesti Gazdasági Főiskola

tapasztalat halmozódott fel benne: németalföldi
származású volt, énekhangja olyannyira
feltűnően szép volt, hogy a szülői házból
háromszor is el akarták hívni énekesfiúnak,
végül szülei beleegyezésével a Németalföldön
tartózkodó Federico Gonzaga (szicíliai
alkirály és V. Károly csapatainak hadvezére)
szolgálatába került. A hadjárat végén Lassus
követte Gonzaga herceget Itáliába, előbb
Mantovába, Milánóba, majd Szicíliába. Nápolyban
humanista patrónusok udvarában
komponált, majd a lateráni S. Giovanni
orgonistája lett. Megjárja Franciaországot
és Londont is. A különböző vidékek eltérő
zenei hagyományait építette be saját zenéjébe.
A zene „homo universalis”-ává vált: szinte
minden műfajban otthonosan mozgott.
Nápolyban megismerte a villanellát, amely
– amint neve is utal rá – paraszti eredetű
táncdal (olaszul villano, azaz paraszt). Eredetileg
háromszólamú dal volt, amelyben
a felső szólamnak volt vezető szerepe, gyakoriak
voltak benne a népies (és a szigorú
zeneszerzés szabályai szerint tiltott) kvintpárhuzamok.
Itáliai élményeinek hatására
több mint 200 itáliai madrigált komponált
Petrarca és Ariosto szövegeire. A madrigál
a reneszánsz egyik legnépszerűbb, legtöbb
iskolát és nemzeti változatot megteremtő
műfaja: eredetileg népnyelvi és világi témájú
dal, azon belül is fő témája a szerelem
– bukolikus idillben. Sokáig kevésbé bonyolult
szerkesztésű, két- illetve háromszólamú
változatai voltak. Ezzel szemben Lassus és a
kései reneszánsz szerzők madrigáljai szinte
már a barokk zenei nyelvet előlegezték meg
a táncos ritmikával, feltűnő szövegfestéssel
és furcsa (nem zenei) hanghatásaikkal. Lassus
a francia és német vidékek világi zenei
anyanyelvét is elsajátította: komponált strófikus
szerkezetű francia chansonokat (ami a
GOMBáS JuDiT – kAráTH TAMáS
8
16. századra egy bonyolultabb, 3-6 szólamú
társasági dal lett, sokszor lantkísérettel) és
német dalokat. De a világi zenével egyenértékű
zenei anyanyelve volt az egyházi is,
sőt saját nyelve mintha a motetták világa
lett volna: összesen közel 1200 motettát írt.
Három korábbi motettagyűjteménye után
1604-ben adták ki „Magnum opus musicum”
című, 516 motettát tartalmazó kötetét. A
motetta az európai zenetörténet 13.-tól 17.
századig terjedő korszakában többféle zenei
műfajt és formát jelölt. A 15. századtól
a motetta elnevezés kizárólag többszólamú
énekes kompozíciót jelölt, amely többnyire
fejlett imitációs technikára épült. A 16. században
a madrigál virágkorában a motetta
elnevezést – a világi tartalmú és népnyelvű
madrigállal szemben – egyre inkább csak az
egyházi, vallásos zene területére alkalmazták.
És persze Lassus maradandót alkotott
az egyházi liturgia megannyi hagyományos
műfajában: írt 70 misét, köztük paródiamiséket
(azaz világi dallamokat használt fel a
mise latin nyelvű szövegének megzenésítéséhez),
100 Magnificatot, 4 passiót, litániákat,
bűnbánati zsoltárokat. Nemcsak korának,
de a zenetörténetnek a legtermékenyebb zeneszerzője
volt.
V. Albert bajor herceg megbízása nem csak
a karnagyi állásra szólt, hanem egy udvari zenekar
verbuválására is. Az európai zenei élet
központjává váló München (ami kétségkívül
Lassus hatására és hírére vált azzá) zenei hétköznapjait
Hans Mielich festménye alapján
rekonstruálhatjuk, amelyen a kor tipikus udvari
művészegyüttese látható – a középpontban
Lassusszal.
A képen énekesekből és hangszeresekből
álló együttes látható. A szoprán szólamot három
kisfiú énekli. A kép és egyben az együttes
középpontjában a spinéten játszó Lassus ül.
A RENESZÁNSZ UDVARI ZENÉSZ SZÜLETÉSE ÉS TÜNDÖKLÉSE
6. kép: Hans Mielich: lassus
A spinét pengetős – billentyűs hangszer,
a csembaló kisebb méretű rokona. Előterében
vonós hangszeren játszó zenészek ülnek
illetve állnak. Lassus balján egy zenész a mai
gordonka (cselló) elődjén, a viola da gambán
játszik, amelynek neve arra utal, hogy
a hangszert lábbal („gamba”) tartották. Méretben
kisebb rokonai, a karban („braccio”)
tartott viola da bracciák, a mai hegedűk és
brácsák elődei, a spinét két oldalán sorakoznak.
Az együttes első vonalának jobb szélén
egy lantjátékos foglal helyet.
A spinét (és a három kisfiú) mögötti első
karéjt fúvósok alkotják, balról jobbra: egy
blockflöte, egy pommer, egy fuvola, egy harsona
és három különböző hangolású cink.
A cinkeket, ezeket az egyenes vagy görbe
fogólyukas kürtöket a 13-18. századig al-
kalmazták szívesen. Hangterjedelmük 2-3
oktáv, hangjuk sajátosan lágy, de sajnos nem
mindig tiszta. A pommer, amely a mai oboa
elődjének tekinthető, 7 méretben és így 7
hangolással készült nyelvsípos hangszer. Virágkorát
a reneszánsz századaiban élte, az
oboa 17. századi megszületését követően már
nem nagyon alkalmazták.
A lant számtalan előalakja után a 16. századra
vette fel a reneszánszban legelterjedtebb,
hathúros formáját. A korszakban virágkorát
élő hangszer, amely a legnépszerűbb és
legelterjedtebb szólóhangszer, valamint a szólóénekek
és kisebb énekegyüttesekre írt madrigálok
legtipikusabb kísérőhangszere volt,
korabeli ábrázolásai alapján rekonstruálható.
Az alábbi festményrészlet lanton játszó
angyalt mutat. Mellette az ábrázolás alapján
rekonstruált lant képe látható.
. kép
Lassus életútja V. Albert, majd utódja,
Vilmos udvari zenészeként jócskán elkanyarodott
az udvari muzsikusok szokványos
életútjától: megházasodott, felesége a palota