III. kötet - Budapesti Gazdasági Főiskola

tréfás, sőt, szórakoztató, de sohasem durva,
hódoljon a női szépségnek, ugyanakkor legyen
mértéktartó, emberséges, jóindulatú.
Mindezen területeken és tulajdonságokban
folyamatosan tökéletesítenie kell önmagát,
egyszóval legyen „Uomo universale”, egyetemes
ember, ráadásul úgy, hogy ne keltsen
irigységet másokban.
A látszat ellenére nem tiszta öncélúságról
van itt szó. Castigilone rámutat a magasabb
eszmékre: az Udvari Embernek azért kell tökéletessé,
univerzálissá válnia, hogy képességeivel
az uralkodót segítse, óvja, tanítsa, azaz
végső soron az állam üdvét szolgálja.
Rendkívül lényeges, hogy Castiglione a 4.
fejezetet teljes egészében a tökéletes Udvari
Hölgy kérdésének szenteli. Természetesen a
„Társaság Királynője”, Elisabett Gonzaga és
segítője, Emilia Pia vetik fel a kérdést: milyen
tulajdonságokkal kell ékeskednie az Udvari
Hölgynek?
Az Udvari Hölgy legyen mindenekelőtt
nagyon nőies, bájos és szép, de rendelkeznie
kell a korabeli humanista műveltség alapvető
tudásanyagával is, azaz ismernie kell az irodalmat,
a művészeteket, jól kell tudnia zenélni
és táncolni is. Az Udvari Hölgy belső
erényei jóval jelentősebbek, mint a külsők,
legyen természetes, kedves, nyájas és nagylelkű,
mentes a rosszindulattól, ne legyen pletykás
és rágalmazó, se negédes.
Castiglione számos ókori példát említ annak
illusztrálásra, hogy a világtörténelemben
hány asszony rendelkezett mindezen kiválóságokkal,
majd korának nemes asszonyait is
felsorolja, többek között Beatrice-ről, Mátyás
feleségéről is elismerő szavakkal ír:
„Azt állítom, hogy itt sem hiányoznak a
kiváló nagyasszonyok. Hogy Nápolyban volt
két kiváló királynőnk: és nemrég ugyanott
meghalt a másik, Magyarország királynő-
FArkAS JuliAnnA
je, ki olyan kiváló asszony volt, hogy méltó
társának nevezhető Corvin Mátyásnak, a
legyőzhetetlen és dicsőséges királynak, az ő
férjének.” 4
A kiváló humanista, Rotterdami Erasmus
sokkal szélesebb társadalmi rétegekhez fordul,
mint Castiglione, elsősorban a városi
polgársághoz, de tulajdonképpen mindenkihez,
aki igényt tart a gondolataira.
3. kép: rotterdami Erasmus
Erasmus volt az, aki saját korában legjobban
összefoglalta a mentalitásbeli változás
lényegét, ő volt a legelfogadottabb,
a legközkedveltebb. Írt néhány művet – a
középkori királytükrök mintájára, azok humanista
változataként – meghatározott személyekhez,
mintegy megrendelésre, mint
például A keresztény fejedelem, amelyet a
EMBERESZMÉNY ÉS VISELKEDÉSKULTÚRA A RENESZÁNSZBAN
későbbi V. Károlyhoz írt, illetve A keresztény
özvegy, amelyet II. Lajos özvegyen
maradt feleségének, Habsburg Máriának,
vigasztalásul.
A legismertebb írása azonban a „De civiltate
morum puerilium”, azaz a gyermekek
(fiúk és lányok egyaránt) civilizált szokásairól
szóló mű, amelyet 1530-ban jelentetett meg.
Ez a kis iromány hat év alatt, megjelenésétől
Erasmus haláláig több mint 30 kiadás élt
meg és mondhatjuk, hogy a Biblia mellett a
második legkedveltebb könyv volt a családok
asztalán. Nemsokára követői is támadtak: az
egyik legsikerültebb munka, amelyen biztosan
kimutatható Erasmus hatása, Giovanni
Della Casa „Galateo”-ja.
A „De civiltate morum puerilium” témaválasztásából
jól látható, hogy a kor humanistái
nem csak mély filozófiai kérdésekkel foglalkoztak,
hanem a teljesen emberi, apróbbcseprőbb
hétköznapi viszonyokkal is, mint
például az illendő és nem illendő teljes testi
viselkedésformák, a testápolás, köpködés,
orrtörlés, „természetes intéznivalók”, társasági
érintkezés, vendégség, étkezés, játék, hálószobai
viselkedés, templomi erkölcs stb.
A felsorolt témákból kitűnik, hogy támaszkodott
a középkori hagyományokra, hiszen
akkor is léteztek „asztali nevelők”, versikék,
memoriterek, többnyire anonim szerzőktől,
amelyek az illik – nem illik szabályaira oktattak.
Ezek a szabályok eléggé megengedőek,
kevéssé korlátozóak voltak:
„Ne köpj át az asztal fölött, sem pedig
arra rá!”, „Ne tisztogasd késsel a fogaidat!”
– mindezek többszöri emlegetéséből arra következtethetünk,
hogy a középkorban igen
gyakorta előfordulhattak az asztalnál.
Elsősorban abban hozott újat Erasmus
könyvecskéje, hogy meghaladva az asztali viselkedés
és az illik – nem illik tárgykörét, a
14 15
hétköznapi élet minden szituációját számba
veszi, és hozzáteszi a saját személyes megfigyeléseit
és tapasztalatait is.
„Ha szalvétát adnak, helyezd a bal válladra,
vagy karodra!
Ha rangos emberekkel ülsz asztalhoz, vedd
le a kalapod, de nézd meg, jól meg vagy-e fésülve!
Jobbra van a serleg és a kés, balra a kenyér.
Egyesek mihelyt leültek, a tálba nyúlnak.
Farkasok tesznek ilyet… ne nyúlj elsőnek a
tálhoz, melyet éppen behoztak, nemcsak mert
mohónak látszol, hanem azért sem, mert ez
veszéllyel is jár! Aki ugyanis tapasztalatlanul
valami forrót vesz a szájába, vagy ki kell köpnie
azt, vagy elégeti a szájpadlását, ha lenyeli.
Mindenképpen nevetséges vagy sajnálatra méltó
dolog.
ujjunkat a mártásba meríteni paraszti dolog.
Ha valamit ki akarunk venni, késsel és villával
tegyük, s ne kutassuk át az egész tálat, ahogy
a kéjencek szokták tenni, hanem azt vegyük el,
ami véletlenül éppen előttünk van!
Amit ujjunkkal nem tudunk megfogni, vegyük
ki a quadrával! Ha valaki kanállal kínál
egy darab pástétomot vagy süteményt, tartsuk
oda tányérunkat, vagy vegyük el az átnyújtott
kanalat, tegyük a kínált darabot tányérunkra,
és adjuk vissza a kanalat! Ha folyékony étellel
kínálnak, kóstold meg, s add vissza a kanalat,
de előtte töröld bele a szalvétába!
Civilizálatlanság a zsíros ujjakat lenyalni
vagy a ruhába törölni. Jobb, ha erre a célra asztalkendőt
vagy szalvétát használunk.” 5
Az új korban tehát már fontossá válik
az is, hogy kívülről milyennek látszik valaki,
mit gondolnak róla mások, azaz megnő
a társadalmi kontroll az egyes ember felett.
Plasztikusan fogalmazza meg végül Erasmus