III. kötet - Budapesti Gazdasági Főiskola

A
Csapó katalin
ÉTKEZÉS A RENESZÁNSZ KoRBAN 1
AZ EVÉS DIVATTÁ VÁLIK.
RENESZÁNSZ ÉS HUMANIZMUS EURÓPÁBAN.
francia eredetű reneszánsz (renaissance,
olaszul: rinascimento) szó újjászületést
jelent. A 15-16. századi európai kultúra
és művészet összefoglaló elnevezése.
Elsősorban az ókori klasszikus műveltség
ismeretére és hasznosításának művészeti és
tudományos újrafelfedezésére utal. Ugyanakkor
ezeknek a szellemi tevékenységeknek
az eredményeként az európai kulturális élet
általános újjászületését is jelöli, amelynek
egyik fontos filozófiai irányzata, a kor eszmei
háttere a humanizmus lett. Lényege,
hogy mindennek mértéke az ember és a világban
elfoglalt helye. Ez a világkép élesen
szemben állt a korábbi középkori, egyházés
vallásközpontú szemlélettel. Gyökerei az
erős polgári hagyományokkal rendelkező
Itáliába nyúlnak vissza, amelynek hajósai,
bankárai és kereskedői a keresztes háborúk
során jelentős vagyonra és ismeretekre tettek
szert. A reneszánsz korszak egy átmeneti
időszakra esett a középkor vége és az újkor
kezdete között. Itáliában a 14. században indult,
Európa többi részén többnyire a 16.
században jelent meg.
Ebben az időszakban az uralkodó osztályok
figyelme egyre inkább életstílusuk megvalósítására
fordul. A lakóhely, az öltözködés
és az étkezés minden területén szabályok
v
jelennek meg. A Velencei Köztársaságban
például külön pompaügyi biztosokat neveznek
ki a társadalmi élet formáinak ellenőrzésére.
A törekvések célja, hogy az uralkodó
osztály elkülönüljön a társadalom többi részétől,
elsősorban az egyre inkább feltörekvő
városi polgárságtól, a közrendűektől. Az
alapelv az volt, hogy az egyén „minőségének
megfelelő módon” táplálkozzon. Ez a „minőség”
pedig az uralkodó osztályok számára
magától értetődően a hatalmat jelentette. A
14-16. század európai társadalmában a hatalom
azonban egészen mást takart, mint
korábban. Nem a fizikai erő és a fegyverforgatásban
való jártasság számított, hanem az
igazgatáshoz és a diplomáciához való érzék.
Ennek megfelelően az is átalakult, ahogyan
a hatalmat az étkezésen keresztül kifejezésre
juttatták. Az igazi úr nem abban mutatkozott
meg, hogy mennyit képes enni,
hanem abban, hogyan tudja megszervezni,
összehangolni a konyhájában és az asztala
körül serénykedők munkáját, megfelelő
társasággal körülvenni magát, és örömét
lelni a nagy műgonddal elkészített ételek
látványában, amelyeket pénzének és szakácsainak,
valamint a ceremóniamesterek fantáziájának
köszönhet. Egyre inkább eluralkodik
a hivalkodás. Cherubino Ghirardacci
Bologna történetvel foglalkozó króniká-
jában, 1487-ben így írt:
„Mielőtt felszolgálták volna [az ételeket],
ünnepélyesen körbehordozzák azokat a palota
előtti téren…, megmutatván őket a népnek,
hogy láthassák azt a pazar fényűzést.”
Vagyis az uralkodók energiájuk nagy részét
a látványra, a külsőségekre, a színpadiasságra
összpontosították.
Ez a fajta pazarlás, a bőség divatja csak kevesek
kiváltsága volt. A szegény nép éhezett,
vagy ha mégis lehetősége volt rá, nagyobb
ünnepek, lakodalmak alkalmával, próbált
a pazarlásban is a gazdagokhoz hasonlítani.
Az ember bármikor tud sokat, sőt rengeteget
enni, de ha kell, kevéssel is beéri (bizonyos
korlátok között). Ahogy Massimo Montanari
megfogalmazza az Éhség és bőség című
könyvében:
„A bőség-ínség ellentét nemcsak fiziológiai,
hanem mentális tényezővé vált, s a mindenkori
társadalmi helyzethez igazodva öröklődött századról
századra. Csak a kiváltságos kevesek képzeletének
vagy érdekeinek lehetett szüleménye a
boldog szegénység, az önmagával szíves-örömest
kiegyező igénytelenség (természetesen a tömegek
igénytelensége) délibábja. Meglehet, hogy
keveset enni egészséges, de ilyesmi csak annak
juthat eszébe, aki sokat eszik, vagy legalábbis
sokat ehet. Csak a tartós jóllakottság élménye
igazolhatja az étvágy megzabolázásának szigorát.
Az igazi éhezők mindig is szerették volna
pukkadásig tömni a hasukat. néhanapján
meg is tették; egyébként meg álmodoztak róla
évszámra.” 2
A feltörekvő polgárság és a szegényebb réteg
óhatatlanul sodródott az új „minőségi”
ÉTKEZÉS A RENESZÁNSZ KORBAN
48 4
követelményekkel, megtanulta és átvette az
elméletet, sőt a gyakorlatban is magáévá tette.
A polgári konyhákon (szakácskönyvekben)
sajátságos és szívós továbbélését figyelhetjük
meg a reneszánsz ételeknek és főzésmódnak
egészen a 19. század elejéig.
itália
A 15. században az észak-itáliai államok
a leggazdagabbnak számítottak Európában.
Közülük Firenze az Észak-Európából importált
gyapjúra és a keleti selyemre épült
textilüzlet és ruhagyártás fellendülésének
köszönhette gazdagságát. A kereskedelemből
származó többletbevétel Észak-Itáliát Európa
pénzügyi központjává is emelte. A firenzei
forint lett a nemzetközi kereskedelem pénze,
egyúttal Firenze az európai bankszakma
fővárosává vált. A városállam a Mediciek, a
művészeteket és építészetet pártoló gazdag
bankárcsalád uralkodása alatt érte el fejlődésének
csúcspontját. Hatása gyorsan terjedt a
környező államok felé.
1533-ban az ifjú Medici katalint (1519-
1589) a későbbi francia király, II. Henrik
(1547-1559) vette nőül. A díszes esküvő száz
kosárnyi kellékét Katalin kívánságára Firenzéből
szállították, páncélszekrényben vitték
az ékszereket, s külön kocsikon az esküvői
torták, sütemények hozzávalóit. A gyönyörű
boros üvegeket és a jó borokat az ún. bormester
felügyelte. Franciaország leendő királynője
előbb Rómában élt, majd Firenzébe került,
ahol a dominikánus Santa Lucia és a Benedek-rendi
Murate kolostorban nevelkedett.
Mindkét hely híressé vált fűszerkészítményeiről,
édességeiről s illatos gyógyfüveiről,
kenőcseiről. Talán az itt szerzett ismeretekért
érdemelte ki Katalin az „éléskamrák tiszteletreméltó
királynője” címet. Maga is szívesen