III. kötet - Budapesti Gazdasági Főiskola

8. kép
egyik udvarhölgye lett, 1570-ben a németrómai
császár nemességet adományozott
neki, 1574-ben pedig XIII. Gergely pápától
aranysarkantyús vitézi rangot kapott. Lassus
személyében a zene, de vele együtt az udvari
zenész apoteózisát ünnepelték Európa művészeteket
pártfogó uralkodói.
Végezetül vessünk egy pillantást a pezsgő
humanista központoknál semmivel sem
fénytelenebb budai udvartartás zenei életére
Mátyás korában. Már a 14. században, az
Anjou dinasztia nyugat-európai orientációjának
köszönhetően felpezsdült Magyarországon
a kulturális élet, így természetesen a
zenei élet is. Bár a városiasodás és a polgárosodás,
a városi értelmiségi réteg kialakulása
kicsit később, és kicsit nehézkesebben ment
végbe, mint nyugaton, Pannónia zenei élete
felvirágzott a 14. században. A későközépkorban
a templomokban napi több órán át
zengett a kezdetben csak egyszólamú, majd
többszólamú, ünnepélyes latin nyelvű gregorián
ének. A korszak vége felé az egyház
GOMBáS JuDiT – kAráTH TAMáS
berkeiben is terjedni kezdett az anyanyelvi
éneklés, és a templomokban a tisztán énekes
műfajok mellett megjelentek a hangszerek
is – elsősorban az orgona. A magyar
reneszánsz fénykora a 15. század második
felére, Mátyás uralkodásának idejére tehető
(1458-1490). Mátyás király felesége, Aragóniai
Beatrix, a nápolyi király leánya volt,
akinek zenemestere az itáliai reneszánsz
meghatározó alakja, Johannes Tinctoris
volt.
Tinctoris kis túlzással a reneszánsz zene
atyjának tekinthető, hiszen ő húzta meg a
határvonalat a régi és az új stílus között: „csak
143 óta létezik hallgatni való zene” – mondta.
Ezzel a mondatával fejezte ki a reneszánsz
eszmék megjelenését a zenei világban: a zene
gyönyörködtet, érzékekkel is átélhető, az
emberi érzéseket egyaránt képes megragadni
és felkelteni. Az általa elnevezett új irányzat
(„ars nova”), a tulajdonképpeni reneszánsz
muzsika, felvállaltan a szépségre, gyönyörködtetésre
törekszik – ennek jegyében termelte
ki a korábban már említett népszerű
műfajokat, a lekerekített és világosan megformált,
kellemesen énekelhető melodikát,
azt a harmóniarendszert, amit évszázadokon
át, a mai napig is alkalmaznak az európai zenében.
Tinctoris maga soha sem járt a budai
várban, de követői, tanítványai közül nem
egy kapott meghívást Mátyás szolgálatába.
Így Mátyás udvari karmestere Johannes de
Stokem, németalföldi énekes és zeneszerző
lett, de évekig a királyi udvar vendége volt
Pietrobono mester is, aki korának egyik legünnepeltebb
lantjátékosa és énekese volt.
Pietrobono Budán annyira el volt ragadtatva
a zenei élet pezsgésétől, és annyira megbecsülték
személyét, hogy egy levelében így
nyilatkozott:
A RENESZÁNSZ UDVARI ZENÉSZ SZÜLETÉSE ÉS TÜNDÖKLÉSE
„Engem itt Budán szívesen látnak, s szívesen
hallgatják játékomat, s ha Ő Fenségüknek úgy
tetszenének, nem mennék el innen soha.”
Mátyás udvarában a királyi kórus létszáma
40 fő volt, amely akkoriban Európa egyik legjobb
együttesének számított – a pápai kórussal
vetekedett hangzása. A kórus az énekesfiúk
képzését végző saját iskolával, orgonistával,
fúvós zenészekkel is rendelkezett. Mátyás folyamatosan
udvarába szerződtetett külföldi
énekeseket, a kórus repertoárján a legújabb
irányzatok legigényesebb művei szerepeltek.
Mátyás udvarában minden alkalmat megragadtak
a muzsikálásra: nemcsak az egyházi és
ünnepi alkalmakat, de a közéleti eseményeket
és a lakomákat is zeneszó kísérte. Az egyes fogások
behozatalát például trombitaszó jelezte,
így nem csoda, hogy egy feljegyzés szerint
ebben az időben ebédtájt a budai vár utcái
trombitaszótól és dobpergéstől voltak hangosak.
Egyre népszerűbb társas elfoglaltság lett a
muzsikálás is: a lant, a kis hordozható orgona,
a sípok, a húros és vonós hangszerek igazi társasági
hangszerekké váltak.
A magyar reneszánsz méltatásából nem
maradhat ki Balassi sem, első költőnk, aki
a magyar lírát világirodalmi szinten művelte.
Vitézi és hősi énekei, tavaszénekei az élet
szépségeit felismerő és azokat élvező reneszánsz
ember szavai. Balassi korában a vers
természetes módon kapcsolódott össze a dallammal,
gyakran cserélgették a dallamokhoz
a szövegeket, illetve fordítva, nagy szabadságot
biztosítva az énekmondónak.
A középkorban a megvetett és esetenként
üldözött muzsikus, a vándorló énekmondó
100 101
v
személyét bizalmatlanság övezte. A reneszánsz
világkép megszületése lehetővé tette,
hogy a zene korábban el nem fogadott,
gyönyörködtetni is képes természete kibontakozhasson,
utat találjon a legmagasabb
szintű egyházi és főúri körökbe is. A reneszánsz,
majd a reneszánszot követő barokk
ontotta az újabb és újabb zenei formákat,
stílusokat. Új műfajok születtek, új zenei
központok jöttek létre Európa térképén, a
hangszerek tökéletesedése eredményeként
azok lassanként elnyerték ma ismert, végső
formájukat. A reneszánszban polgárjogot
nyert a „hallgatni való zene” – ennek hatásait
szerencsére a mai napig is érezzük és
élvezzük.
. kép Francesco Cossa: Vénusz diadala (14 0,
Ferrara, Palazzo Schifanoia, részlet a freskóból)