III. kötet - Budapesti Gazdasági Főiskola

tyás volt az első, aki az európai szokásnak
megfelelően két udvart tartott: egy állandót
Budán, egy nyári palotát pedig Visegrádon.
Mátyásnak három feleségét ismerjük. Politikai
okokból 12 éves korában el kellett
vennie Cillei Erzsébetet, ez lett volna a megpecsételése
a Cilleiek és a Hunyadiak közötti
rivalizálás megszüntetésének, de ez a házasság
csak papíron létezett. A fiatalok egyáltalán
nem ismerték egymást, még csak nem is
találkoztak. A tényleges házasság elmaradt.
Második felesége Podjebrád Katalin volt, a
cseh király lánya. Ez a házasság már valós, de
ugyanúgy politikai indítékú házasság volt, és
csak egy rövid évig, Katalin haláláig tartott.
Második felesége halála után – 1460 körül
– a környező országokban sokszor kikosarazták
az újra házasodni szándékozó Mátyás
királyt, de a csehekkel és III. Frigyes német
császárral szemben folytatott sikeres hadviselés
megnövelte Magyarország elismertségét.
A nagyhatalmú király az itáliai belviszályokba
is beavatkozott, ennek eredménye lett a
nápolyi frigy 1476-ban.
1473-ban Mátyásnak fia született Edelpeck
Borbála nevű polgárlánytól. Corvin János (a
János keresztnevet nagyapja tiszteletére kapta)
egy kicsit sánta, de viszonylag jóképű fiú
volt. Itáliai humanistákkal neveltette őt Mátyás,
így felettébb nagy műveltségre tett szert.
Mátyás tevékeny, életerős uralkodó volt, és
ennek ismeretében valószínű, hogy nem a
poroszlói lány volt az egyetlen ágyasa.
A magyar királyok, így Mátyás is bizalmasan
érintkeztek főembereikkel és a nemesekkel.
Ajtajaikat nem zárták, közösen
lakmároztak, a kérelemmel érkezőket és koldusokat
beengedték, étellel, itallal, alamizsnával
bocsátották el őket. Bajba jutott ember
bármikor bebocsátást nyert a királyhoz, meghallgattatásra
talált szava. Mátyás palotája
nAGy HAJnAlkA
nagyon puritán volt, szűk, alacsony épületek,
a padlókon nem volt szőnyeg, a serlegek sem
aranyból készültek. A magyarok csak lóra,
fegyverre raktak aranyat, gyöngyöt, ezüstöt.
Mátyás harmadik felesége, a nápolyi Beatrix
Budára, illetve Visegrádra érkezése nagy
változást hozott Mátyás és az udvar életében.
Leírások szerint terebélyes, tokás asszonyság
volt. Akkoriban valószínűleg szépnek számított,
hiszen a reneszánsz nőideál a telt forma
volt.
A királyné óriási ebédlőpalotákat, étkezőszobákat,
aranyos hálókamrákat építtetett.
Az újonnan alkalmazott ajtónállók megnehezítették
a bejutást a termekbe. A „szittyákat”
beavatta az olasz szokásokba, olasz ételek
fogyasztásába. Itáliai mesterek meghonosították
az eddig még ismeretlen fűszereket.
Bőkezű javadalmazással festőket, szobrászokat,
ötvösöket, kőfaragókat fogadott. Olasz
konyhájára szicíliai módon készítették a sajtot.
A szórakoztatásról fuvolások, hegedűsök,
hárfások gondoskodtak és persze az elmaradhatatlan
költők, szónokok és dramatikusok.
Mindezeket Mátyás nagyon szerette és
pártfogolta. Szerette volna mindezt az egész
ország területére kiterjeszteni, és Magyarországot
második Itáliává tenni. Felcsillant a
szemem a lakomák és a szórakozás hallatán,
de Mujkó leintett, jelezve, hogy hamarosan
bővebben lesz erről szó.
Vácott, Esztergomban, humanista püspökök
és érsekek körül is kialakultak a reneszánsz
udvartartások. A könyvgyűjtés sem
csak Mátyás privilégiuma volt, más főnemesek
is hoztak létre könyvtárakat, jóllehet nem
olyan nagyot, mint amilyen a királyé volt.
Beatrix az udvarban szigorú biztonsági
előírásokat vezetett be. Már nem lehetett
mindenféle problémával szabadon a király
elé járulni. Sokan jöttek Itáliából, és ezzel
a két ország közötti kapcsolatok is megsűrűsödtek.
Korábban nem használt cikkek is
érkeztek: ékszerek, szépítőszerek, új anyagok,
minden, amit fel lehetett használni a hölgyek
csinosítására.
Házasságukat beárnyékolta, hogy frigyüket
nem koronázta gyermekáldás. A mendemondák
szerint Beatrix még Nápolyban
eléggé aktív szerelmi életet élt, és ennek
folyománya volt a meddőség. 1480-ra már
egyértelművé vált, hogy a 11 évvel fiatalabb
Beatrix alkalmatlan a gyermekszülésre, ezért
az asszony mindent elkövetett, hogy Mátyás
törvénytelen gyermeke Corvin János semmiképp
ne kerülhessen trónra, ugyanis ő maga
akart Mátyás halála után királynőként uralkodni.
Ennyi bevezető után áttért Mujkó a számomra
izgalmasabb témákra, mint az étkezések
és a szórakozás a reneszánsz udvarban.
A Mátyás király uralkodása előtti évek étkezési
szokásait elsősorban a „nagy evések” és az
erősen fűszerezett, zsíros húsételek fogyasztása
jellemezte. A mértéktelenségbe torkolló
tivornyák a reneszánsz térhódításával azonban
visszaszorultak. A kifinomult, változatos
ízeiről, ínyencfogásairól és kulturált étkezési
szokásairól híres itáliai reneszánsz hazánkban
is óriási gasztronómiai fordulatot hozott. Ez
főként Beatrixnek volt köszönhető, aki az
olasz konyhaművészetet Magyarországra is
magával hozta. A felhasznált alapanyagok,
az elkészítési módok, a tálalás, valamint az
ételek elfogyasztásának területén is nagy
változás következett be. A királyi udvar és a
főurak ízlését kielégítendő, különleges mediterrán
ételeket: zöldségeket, gyümölcsöket,
sajtokat, fűszereket és a tenger gyümölcseit
hozattak Magyarországra. Igen kedvelt volt
például a fésűskagyló, az osztriga, a rák és a
csiga, de Beatrix kedvenc sajtjai (parmezán,
AZ UDVARI BOLOND EGY NAPJA
124 125
pármai) sem hiányozhattak a menüből. A
gyümölcsök közül a füge örvendett a legnagyobb
népszerűségnek: állítólag volt olyan
lakoma, amikor közel negyed mázsa fogyott
belőle. Az egzotikus finomságok közül kedvelt
volt még a narancs, a citrom és a gránátalma
is. A halak köréből a pisztrángé, a csukáé,
a harcsáé és az angolnáé volt a főszerep.
Az étlapról a vadhúsok sem hiányozhattak: az
őz, a nyúl, a szarvas és a vaddisznó a legnépszerűbb
ínyencfogások között szerepeltek.
Ezek mellett persze még számtalan húsfajta
(így marha, juh, kecske, lúd, kacsa és páva)
igen kedvelt volt. A királyi udvarban talált
hatalmas mennyiségű állati csontmaradvány
is arról tanúskodik, hogy a hús volt az elsődleges
nyersanyag.
Ebben az időben vált gyakorlattá Mátyás
egyik kedvenc növényének, a hagymának a
felhasználása, bár ízesítőként való alkalmazása
még nem volt annyira jellemző, mint
manapság. A király állítólag rajongott a sült
hagymaszirmokért, ezért budai kertjébe ferrarai
hagymát ültetett.
A fűszerezésnek is kiemelkedő jelentősége
volt. Az aromás növények közül a sáfrány, a
gyömbér és a bors volt a legkedveltebb, de
elterjedt volt a kapor, a szegfűszeg, az ánizs
és a szerecsendió használata is. A különféle
zöldfűszereket (mint a bazsalikom, rozmaring,
majoránna, kakukkfű) ugyancsak szívesen
alkalmazták.
Az elkészítési módok a mai gyakorlathoz
képest igen eltérőek voltak. A levesek
fogyasztása például nemigen volt jellemző,
a húsokat viszont erősen fűszeres lében
vagy mártásban szervírozták. Ezt általában
kenyérdarabokkal mártogatták ki a tálból.
A sűrítési módok közül a kenyérbéllel való
dúsítás volt használatos, a rántást ekkoriban
még nem ismerték. Elterjed volt azonban a