Beke György: Csángó passió. (pdf)

- A csángóival is így szokott beszélni?
- Látja, velük nem lehetne - és változtat a hangján,
nem lesz komorabb, inkább túnődőbb. - Olyanok ezek
az emberek, mint a lepkék. Ha szél érinti őket, hűvösebb
szél, riadtan röppennek fel. Vagy magukba csukódnak,
mint esténként a tulipán. Meg kell tanulni bánni velük...
Egy esztendeje tanulja Mihályi Domokos, hogy
miként „bánjék” a rekecsényi csángókkal. Dehogy egy
esztendeje! Akkor vette be csapatába a csángókat, de életüket,
viselkedésüket és főleg a keze járásukat azóta
figyeli, hogy az építőtelepeket járja. Ennek pedig betelt
húsz esztendeje. Utánaszámolok: most harminchat éves,
tehát tizenhat esztendős korában indult neki, ahogy ez
náluk, Bögözben szokás lett, az építőtelepeknek. Dolgozott
Galacon is, One§tiben is, Moldvában, s annyi más
helyen, hirtelen nem is jut eszébe, hol és meddig.
A moldvai csángó-magyarokat mindenütt megtalálta.
- Eleinte csodálkoztam is, hogy úgy húzódnak oda az
én csapatomhoz, mint csirkék a kotlós köré - meséli.
- Kubikoltak, napszámoskodtak, de úgy rendezték,
hogy lehetőleg a mi csapatunk körzetében dolgozhassanak.
Hát csak dolgozzanak, gondoltam. Tetszett a sebes
beszédük, meg egy-egy szavuk, amelyet olyan furcsán
ejtettek, s mégis jól megértettem. Tetszett a szorgalmas-
ságuk is. Úgy dolgoztak ezek, mint a masina! Megmondom
én magának kereken, hogy a lusta embert ki nem
állhatom. Az olyan csak húzza vissza a csapatot, mint
megkötött kerék erdőlésnél a szekeret...
- A szorgalmuk kedvéért vette be a csapatába Borzo-
sékat?