Beke György: Csángó passió. (pdf)

sából, szavaiból - odafigyeltem - kitetszett, hogy ingázó
ő is, együtt a férfiakkal. Magabiztosan beszélgetett, egyszer
fel is nevetett, félszeg, gyorsan elapadó nevetéssel.
A busz késett. A türelem kezdett fogyni. Egy férfi megverte
a pénztár ablakát, a pénztáros morgott valamit.
A csángó asszonynak a busz késlekedése az éhségét juttatta
eszébe. Kiszakadt a csoportból, átment a térség
másik felébe, az élelmiszeres bódéhoz. Odahúzódott
szorosan a nyitott üvegablakocskához, amelyből meleg
pára szállt ki a téli fagyba, vásárolt valamit, egy kiflit,
egy zsemlét, nem láttam, mit, mert hátat fordított
a buszra várakozó csoportnak, tehát nekem is, odaállt az
egyik közeli kapuhoz, a falnak fordult, s úgy evett.
Mintha szégyellné, hogy megéhezett, mintha lopta volna
azt a kiflit, azt a zsemlét vagy talán nápolyi szeletet.
A falnak fordult, mintha azt mondta volna: számomra
megszűnt a világ, én is szűnjek meg a világ számára, legalább,
amíg ezt az ételt elmajszolom. Bezárta előlünk, ha
néhány pillanatra is, a lelkét, szemérmes félszegségét,
egész belső önmagát.
Szerénységük még a gyámoltalanság idejében vált természetükké.
Megmaradtak szerénynek akkor is, mikor
már a faluk sorsát vállalták magukra. A kapujukon belül
a csángó asszonyok érzik saját fontosságukat. Említettem,
hogy a pénzt szinte minden családban az asszony
kezeli. Nem egy ingázó férfi havonta egys^r jön haza
csak, pénz azonban mindennap kellhet. És a csángó
asszonyok meg is szokták azt, hogy ők is pénzt keresnek,
vagy inkább mondjam így: hogy munkájuk értéke pénzzel
is mérhető. A magángazdálkodás világában a család