Beke György: Csángó passió. (pdf)

megtanulhassa. A ceruza még csak az ösztönös szépségvágy
kielégítésében segítette. Még nem volt számára
tudományos eszköz, csak játék.
Válaszúton, Feketelakon ma is szívesen tanulnak a fiatalok
az idősebbektől népdalokat, balladákat. Néhány
esztendővel ezelőtt Kallós Zoltán egész fiatal legénykéket,
leánykákat kérdezett meg ezekben a falukban, ők is
tudtak népdalokat. Újabbakat is, melyeket Kallós akkor
hallott először.
Ötödik gimnazista korában kezdett el tudatosan gyűjteni.
Diákok jártak a kolozsvári koUégiimiban, Debrecenből,
a debreceni református kollégiumból, és népdalokat
énekeltek a kolozsváriak előtt. „Hát ti milyen népdalokat
tudtok?” - kérdezték. Nagy Géza felügyelő
tanár a válaszúti legényre nézett: „Énekelj, Kallós!” És
Kallós Zoltán olyan népdalokat énekelt el, amilyeneket
a debreceniek soha nem hallottak. Ez 1942-ben történt.
Nagy Géza biztatni kezdte: „írd össze ezeket a dalokat,
Zoltán.” Falujában most már módszeresen sorra járta az
asszonyokat (ahogy azóta fél Erdélyben és Moldvában,
a Szeret mentén, a csángók között teszi), s mindenkit
megvallatott. Kalló Mártonné Fodor Rébi énekelt először
„a gépész fiának”, aztán sorra kerültek az idősebb
válaszúti asszonyok mind. Az IJjú Erdély című kolozsvári
ií)úsági folyóirat pályázatán Kallós Zoltán első díjat
nyert lejegyzéseivel. A kollégiumban előadást tartott
diáktársainak - és a tanároknak - válaszúti népdalgyűjtéséről.
Az iskola lapjában, A remény-hen népszokások leírását
közölte.
A „gépész”, vagyis az apja. Kallós Mihály, amolyan