Beke György: Csángó passió. (pdf)

Demse Antal Klézséről
Járom a sáros utcát, a szélén megyek, meg-megállok.
A felvert sár és a kerítés között keskeny az ösvény, egy-
egy katrincás asszony, leány vagy nadrágos, bakancsos
férfi mindegyre kikerül. Katrinca és nagykendő minden
asszonyon, de a férfiak már városi ruhát hordanak, vagy
ahhoz nagyon közel állót. Minden alkalommal újra meg
újra én szeretnék helyet adni nekik, de serényebbek,
megelőznek. S meg is bámulnak, amiért a sárba lépnék
vagy a kerítés oldalához húzódnék. Az ő kedvükért?
Nincsenek hozzászokva az ilyesmihez.
Messziről köszönnek, jó hangosan. A gyermekek énekelve,
az asszonyok mormolják a szavakat, mint az imádságot.
Talán nem is várják, hogy fogadjam. Megszokásból,
beidegződöttségből köszönnek, ahogy az ösvényen
is félrelépnek előlem. Még a nehéz mozgású, idős férfiakat
se tudom ebben megelőzni.
Hirtelen visszafordulok: vajon utánam bámulnak-e?
Mennek a maguk dolga után, vissza se pillantva, közömbösen.
Még nem ismerjük egymást. Valaki vagyok
a városból, akinek autója a tanácsháza előtt áll. Elviselnek,
mint ahogy az időt elvisehk, ki tudja, m ióta...
Lemegyek a patakhoz; sebes a vize, nem fagyott be,
pedig hideg ül a környező dombokon. A falu beékelődik
két domb közé, mint keréknyomba szorult víz, annak
a cseppjei szorulnak úgy egymáshoz, mint néhol a klé-
zsei házak. Fenn a dombtetőkön szél fúj, hajlonganak