Beke György: Csángó passió. (pdf)

ól is vall, amikor költőket műsorába vesz vagy mellőz.
Egy nótafa ösztönösen válogatja ki a hatalmas folklór-
kincsből a leikéhez illő gondolatokat, érzéseket, érdeklődési
kört leginkább kifejező énekeket. Éppen ezért az
ilyen egyéni repertoár, mint a Szályka Rózsáé, bizonyos
mértékben szűkebb a falu vagy a vidék egész folklórját
bemutató gyűjteménynél, ugyanakkor azonban az egyetlen
megnyíló lélek kapuján át mélyebb betekintést enged
a közösség érzelmi kultúrájába, műveltségi körébe,
erkölcsébe, szokásaiba, örömeibe és szomorúságaiba.
Összegez is, mint egy jól tipizált irodalmi hős; Miklós
Gyurkáné Szályka Rózsa nemcsak „adatközlő”, nemcsak
nótafa, a gyűjtőnek éneklő öregasszonyok egyike
- akiknek a nevét legtöbbször csak a szakmabeliek ismerik
- , hanem egész valójában előttünk álló, élő, bajait,
gondjait, szorongásait, örömeit és bosszúságait megvalló
egyéniség, egy műveltség képviselője, megtestesítője.
Faluja pedig, amelynek népköltészetéből merítette
a maga egyéni ,jnűsorát”, a moldvai csángó-magyar
folklór ismert gyűjtőhelye, ahol századok óta él és éltet az
ősöktől örökölt ének. Véletlen lenne-e, hogy éppen
innen indult el a múlt század közepén a csángó folklórgyűjtés?
Hogy itt bukkant a roppant kincsre először
a falu papja, Petrás Ince János? Az ő nyomdokaiban jártak
a következő gyűjtők. A Faragó József és Jagamas
János szerkesztésében 1954-ben megjelent M oldvai
csángó népdalok és népballadák című gyűjteményben harminc
klézsei lejegyzés szerepel (minden más moldvai
csángólakta falu közül a legtöbb!). A Balladák könyvében
harmincöt klézsei balladát találunk. Még a román