hazaérkezzen

hogy õt megtaláljam,
a kérdések elzúgnak a szélben,
messze röpülnek,
s mire a válaszok elérnek,
lassan kerít be az õrület
András, virágok, szentek
gigászi szörnyek járnak erre
itt tipornak, átírják a versemet...
Kilimandzsáró, felhõk, üvegcserepek,
ne szólíts, Isten, én nem mehetek,
tudod, nekem nem mondta senki meg,
hogy Kazinczy óta a világ milyen,
s hogy nemcsak spondeusokból és jambusokból
állnak a sorok...
s hogy üveggyönggyé lesz minden, mit itt hagyok...
András, virágok, szentek,
ez a vonat elment,
nem sírok, nem zokogok,
csak hazudok,
s egy fél balladába,
egy egész lelket rakok:
Sivár az út a fák alatt,
a lábam mégis arra visz,
amerre szép szentek vannak,
s a vadrózsában tûz lakik,
Uram, ne félj, feléd megyek.
...és belülrõl sírva írok kintre
képmutatás ez is
András, virágok, szentek,
és az Isten
egyedül az Isten