hazaérkezzen

VÉGH TAMÁS
Dalnok az éjszakában
/Cseh Tamás estje a budai várban/
I.
Ott voltunk mind körülötted,
akiket még másra neveltek.
Feljöttünk létbunkereinkbõl,
fel a Város fölé, hol már
hatvan-ötven éve elhalt
az ágyúszó, s bevakoltattak
golyónyomai elhazudott
magántörténelmünknek.
Ott voltunk, hallgatni Téged.
És a húrok újra megpendültek,
felzendült új, krónikás ének.
Ezüst-idõs hajad alatt
fanyar, kölykös mosolyod
tegnap óta csont-kemény lett.
De kellett, hogy kimondd a szót,
és rögtön enyhült a bánat,
melyre nem voltunk készen.
Dallá vált lélekmenedékünk.
De kellett, hogy kimondd a szót:
lezüllött emberségünk igazát.
Suttogón, harsányan kiáltva el,
hogy mégis élt bennünk a jóság,
míg szûkszavú éveink peregtek.
Hiába tobzódtak körülöttünk
harsogó perc-emberkéi a jelennek:
Büszke betyárok maradtunk
e pénz-pandúr világban.
II.
Hallgatag béke borul ránk.
Már nem lõnek többé
közölünk halomra senkit
parancsra idegenek a Széna téren,
nem kell falhoz lapulva várni,