hazaérkezzen

Miután Tüske a kezébe vette a tálcát, valóban elhomályosodott minden elõtte. Jókora szelet flekken árasztotta
illatát frissen sült hasábburgonyával, mellette ízléssel szelt kenyér, és ami a lényeget képezte, mint a tortán a tejszínhab, nem
hiányzott róla a fokhagyma muzsdéj. Farkasétvággyal fogott neki falatozni, miközben barátai elõadták a verseny utáni
részleteket, aztán Palatka figyelmesen elosztotta a maradék pezsgõt, amibõl már csak fél ujjnyi jutott mindenkinek.
-Még egyszer köszönöm a csoport nevében, hogy türelmed volt hozzánk a felkészítõknél, s amelybõl megszületett egy
olyan végeredmény, melynek az igazi lényegét a futam után értettük meg. – jelentette ki Balázs poharát emelve pórul járt
katonakollégájára.
-Isten éltessen sokáig! – kiáltották csoportosan, s Pali legnagyobb meglepetésére még a kapitány is magyarul mondta el a
köszöntõt.
Miután koccintottak, fenékig ürítették poharaikat.
-Fiúk, ideje lenne, hogy pihenni hagyjátok katonatársatokat. – javasolta a kapitány, aztán mielõtt távoztak volna, odaszólt
Palihoz – Apropó, beszéltem bátyáddal telefonon és megnyugtattam, hogy minden rendben van.
-Köszönöm szépen! – mondta Tüske az ágyából, aztán büszkén tisztelgett.
A látogatók távoztak és Palival csak a magány zárkózott be a kórterembe. Késõbb csak az asszisztens lépett be
felülvizsgálatra, de akkor már Tüske szelíden aludt, aztán becsukta az ablakot fölötte, hogy meg ne fázzon éjszaka.
Hetedik fejezet
Az idõ, mint egy halhatatlan kentaur, megállás nélkül vágtatott elõre, az útjában állókat nem kímélve, az év utoljára
maradt „emberrel” végzõdõ hónapját tiporta. Mintha futó kalandként egy újabb házasságra készült volna, fehér, olvadozó
csipkepelyheket szórt a földre, amit mi itt lent, emberek, havazásnak nevezünk. Ünnepek közeledtek az Úr Jézus születésének
megemlékezésére, amiért az ateista vezérek vörös lobogóba burkolózva, élen a diktátorral, mindent elkövettek annak
érdekében, hogy hitükben a nép meg ne erõsödjön. Mondhatni, az a nép, amely többségében az eldeformálódott falka
nemzetiségét képezte, s amely egy sötét korszakra volt ítélve a kiéheztetés és nélkülözés börtönében. Ezáltal az egyre
fogyóban még meglévõ, halálraítélt templomok ajtaját csak a huzat merte benyitni, vagy talán az õsök szellemei, ha nem
kattogott rajtuk acéllakat. Tüske Pali rövid sétára indult az alakulat udvarán mankója segítségével. Örült annak, hogy nem
fájatja a bokáját, s közben titokban reménykedett, hogy leszerelésig teljesen helyrejön. Kísérõjeként mégis ott volt a
honvágy, amely torkát fojtogatva egyre erõsödött, mialatt a decemberi éles levegõ csipkedve arcát, arra bíztatta, hogy téli
viselete szabadulását jelenti. Így veszõdve érzelmeivel észre sem vette, hogy parancsnoka a háta mögött követi.
Mit forgatsz a kobakodban – kérdezett rá a gondolataiban elbarangolt Palira, aztán utolérte és gyöngéden egy barackot
csavart hüvelykujjával a fejére.
Tüske kissé elmosolyogta magát, aztán komolyra fordítva a dolgot, kiöntötte lelkét a kapitánynak:
-Ünnepek közeledtében nagyon hiányzik a családom és az otthoni környezet, nem beszélve szülõvárosomról. – ezt már alig
tudta elmondani, mivel elcsuklott a hangja és zavarában cigarettára gyújtott.
Egy darabig szó nélkül lépkedtek, maguk elõtt taposva a szûz havat, aztán a kapitány egy újabb kérdéssel ismét
megtörte a csendet:
-Mihez kezdesz majd, amikor hazaérsz? – kérdezte Palitól, melyet rövid hallgatás követett.
-Tudom is én... – bökte ki Tüske, vállát vonva kérdõen – Talán elõször kipihenem a katonaság fáradalmait családom
mellett, miközben szorosan ölelni fogom a szabadságot, s majd aztán meglátom hogyan tovább.
Erre a kapitány egy mélyet sóhajtott és megjegyezte:
-Ebben nekem soha nem volt részem, mert árvaházban nevelkedtem, s hogy miért, ne is kérdezd, hiszen a szüleim kisgyerek
koromban elhunytak.
-Õszintén sajnálom! – szólalt meg Pali meghatódva, aztán cigarettával kínálta parancsnokát.
-Az legyen mindig elõtted, Tüske Pál, hogy az élet néha oly kegyetlen meg nyers tud lenni, hogy kiszámíthatatlanul jön
világra belõle a mostoha sors. Ne gondold, hogy az én életcélom az volt, hogy katonatiszt legyek. – ez talán akarata
ellenére futott ki a száján, aztán zavarában elnémult és úgy tett, mintha nem mondta volna.