hazaérkezzen

Ott voltunk mind körülötted,
rajzó, hullámos figyelemben.
Kámzsás fejünk felemeltük,
tiszta tekinteted, hogy elérjük.
Rémület-oldó dalnokunkét,
akit már többé nem vernek át.
S mi még mindig értjük igazát,
mert minket még másra nevelt
a ,,versben bujdosó” értelem.
Maroknyi idõ
Jöttödre felnyög a leigázott örökkévalóság,
És sóhajtva lábad elé rakja kincseit:
Napok, holdak, tejutak végtelenített szalagjait,
Hol embrionális léted gyökeréig hatolva
Alkothatod meg önmagad változatait,
Pusztuló szépre, s vegetatív csörtetésre
Egyaránt fogékony, vérzékeny elmék DNS-láncait.
Meríthetsz az élet vizébõl, vagy sarkantyúzhatod
Adrenalin bombáktól fuldokolva, halálod angyalait.
Mégis koldus-idõ ez. Félbehagyott mondataid
Közé szövi csend az arcvonalak rejtjeleit.
Futamodó katona vagy, ki még az ütközet elõtt
Elhajítja fegyvereit…