hazaérkezzen

felétek az, hogy elsõsorban ne hozzunk szégyent magunkra, s másodsorban az alakulatunkra, mert csak ekképpen kerülhetjük
el a visszhangokat. Gondolom, hogy velem együtt éreztek!
Zoltán közben végig fordította Petricanak a Pali szavait.
-És nekem mit javasolsz? – kérdezte bambán Petrica Tüskétöl.
-Én csak azt tudom neked javasolni, hogy ne lógj le majd a sorból, mert velünk egy csoportba tartozol. S most indulnunk
kell, mert sürget az idõ és ne feledjük, hogy verseny elõtt állunk.
Hogy mit értett meg belõle Petrica, azt talán csak õ tudhatta volna kifejteni, de bólintásával tudatára adta Palinak
egyetértését.
Odakint az udvaron nagy készülõdés volt folyamatban, hiszen az ellenfél csoportja már megkezdte a bemelegítõt.
Az égen felhõk gyülekeztek, mintha valamiféle nagy idõ küldte volna elõfutárjait, s a lengedezõ szélben réti csókák szálltak
alacsonyan az alakulat felett.
-Nem jó jel. – mondogatta fejét csóválva Tüske, aztán rászólt társaira, hogy folytassák a bemelegítõt.
Rövid idõ elteltével trombitaszó jelezte a gyülekezõt. Amikor minden katona a helyén állt mint a feszület, akkor a
szolgálatos tiszt elõrelépést parancsolt a versenyzõknek. Tüskéék kiléptek a szakaszból és a tiszt elõtt gyülekeztek. Váratlan
megjegyzések moraja kezdett erõsödni a hátuk mögött, annyira, hogy az „ungurii” szavakat már elég élesen lehetett hallani
a sorok felõl, aztán további bátorítás hiányában a lényege elmaradt, s a szerzõk így elnémultak. Amikor valóban lecsillapodtak
a kedélyek, parancsot kapott a csoport, hogy a verseny helyszínére távozhat. Tüske vezényelésével, elindultak a rajthoz,
ahol elõször pillanthatták meg az ellenfél tagjait. Nemsokára megérkezett a közönség is, hatalmas lármával, aztán körbevették
a mésszel megjelölt rajtvonalat. A vendégeket fülsiketítõ folklórzene fogadta, amely agyondobált alumínium diffuzorokból
bömbölt a szabadba, s minden villanyhálózatot tartó oszlopon egységes nemzeti zászlót lobogtatott a szél. A tiszteknek
rögtönzött pódium fölött ott vigyorgott a szovjetmintát habzsoló vörös majom diktátor képében, mûselyemmel dekorálva
képkerete. Egyben lelkesítõ, de ugyanakkor felháborító légkörben állt rajthoz a versenyzõk serege. Aztán hirtelen csend
keletkezett, amikor elõlépett az alakulat parancsnoka egy közönséges síppal a kezében.
-A versenyzõket kérném a rajtvonalhoz állni! – hangzott el a figyelmeztetõ.
Ekkor a szájához emelte a sípot és habozás nélkül belefújt. A futóverseny bombaszerûen robbant, hatalmas lármával
a közönség soraiból. Óriási erõfeszítéssel kezdõdött a küzdelem. Szinte élet-halálra törtek elõre a célpont felé. A gyõzni
akarás mindegyikük ereiben lüktetett. Valósággal repültek sprintelés közben, néha lökdösõdve az elszûkült kanyaroknál,
aztán megenyhült az ütem, amikor a fele távolságot már maguk mögött tudták, mivel a fáradtság jelei mindkét csoportnál
jelentkeztek. Az ellenfél csoportja elõtt két emberrel vezettek Paliék, amikor valaki váratlanul elgáncsolta Tüskét a kanyarban.
Balázs elõtt történt a jelenet, aki társa után kapott, hogy felsegítse a földrõl.
-Ne állj meg, folytasd tovább! – ordította Pali torkaszakadtából feltörõ keserûséggel, mire Balázs pillanatok alatt reagált.
Tüske bokáját szorongatta, amitõl még forróbb lett a hangulat. Balázs annyira feldühödött, hogy utolérte a versenyzõ
sereget, s már jóval középtájon ívelt felfelé. Petrica rögtön felzárkózott a háta mögé, aztán kitartóan rohant, betartva Balázs
mögött az ütemet. Az altisztek, féltve a büszkeségüket, tovább folytatták a szabálytalankodást. Küzdelem közben lökdösõdtek
és trágár szavakkal ócsárolták a katonákat. Már csak ötszáz méter volt hátra, amikor Zoltán hirtelen megállt és gyomrára
szorított kézzel a földre rogyott, levegõ után kapkodva. Iszonyú gyomorgörcse miatt képtelen volt folytatni a versenyzést,
aztán dühében könnybe lábadt szemekkel nézett a távolodó társai után. Palatkáék nagyon lemaradtak, de mégis kitartóan
közeledtek a cél felé, mire elõl már megtörtént a hatalmas csoda. Balázs befutott elsõnek Petricaval a háta mögött, aztán
harmadiknak érkezett a vendégek közül az egyik altiszt. Ezennel véget ért a futóverseny, s a tisztekbõl verbuvált zsûri
validálta az eredményt. A kitartó székely akarat végre gyõzött Bukarestben. Óriási éljenezés fogadta az eredményt, persze
voltak kivételek is, akik fogaikat mutogatva hujjogtak dühükben. Mégis Balázs állt fel a dobogó legfelsõ fokára, kezét a
magasba emelve a megérdemelt gyõzelme jeléül. A parancsnok odalépett és személyesen gratulált, melyet hatalmas taps
követett, aztán ünnepélyes keretek között megtörtént a díjak kiosztása és következett az elmaradhatatlan díszbeszéd,
amely bõven tartalmazta az egyedüli pártunk, kormányunk vezérének mesebeli kommunista idézeteit. Ez idõ alatt Nyulas a
fél vállát tartva Tüskének csigasebességgel beért a közönség soraiba. Palinak nagyon eldagadt a bokája és nem tudott
lábára állni a fájdalomtól. Nehezére esett álcázni állapotát, amely a Balázs figyelmét sem tudta elkerülni. Odalépett Tüskéhez
és magához ölelte, aztán lopva fülébe súgta:
-Gyõzött az akarat!
Palinak kicsordultak örömkönnyei és csak annyit mondott: -Jól tudom, barátom...