hazaérkezzen

elkészült és Koroknai meg is dícsérte:
-Jól kimérted. Pont tizenkét sor. Írd rá, hogy napi anyag. Akkor holnap megjelenik.
A másnapi cikk megjelenése után hetekig csönd volt. Csak Frédi bácsi nyugtalankodott. Színesebb
írásai, melyeket a rövid közleményeken kívül produkált, a szerkesztõi íróasztal legalsó fiókjában
aludták csipkerózsika álmukat. Koroknai arra várt, hogy az öreg majd érdeklõdik a felébresztésük
iránt, s akkor jól megmossa a fejét. Ennél azonban keményebb intézkedésre kényszerült, amikor
egy feljelentés-másolatot küldtek ki a központiak Sallai Lajos futárral, a nyugdíjas vasutassal.
Fábián beadványa eredetileg a megyei tanácselnöknek szólt, tõle került a központba, s a szigorú
követelések között ilyen mondatokat olvashatott égõ szemmel Koroknai, hogy; „ Ki kell csavarni
a kezébõl a tollat!” Sajtóper is lett a kínos esetbõl és a verdikt szerint többek között azt is
közölniük kellett a lapban, hogy a szerkesztõség elnézést kér az olvasóktól az információk felületes
és hanyag kezelése miatt. A bíróság figyelmezteti õket az írott szóval járó felelõsségre.
- Köszönjük az eddigi közremûködésedet. Többet ne írj nekünk. - közölte rekedt hangon másnap
Frédi bácsival, aki szótlanul kihátrált az irodából.
-Elegem van.-mondta magának ezután Koroknai és megírta a fõszerkesztõnek, hogy kéri a felmentését.
Inkább lóti-futi lesz odabent a központi lapnál, de itt, ahol ilyesmiket kell elviselnie, tovább nem
marad.
Sok-sok év telt el az eset óta. Az õszülõ Koroknai rovatvezetõként érte meg a rendszerváltást. Egy
napon hívatta az új fõszerkesztõ.Meglepetésére Vereszlényi Béla volt a fõnök vendége.Öregedõ
vonásai ellenére felismerte. Vereszlényi viszont, látható módon küszködött az emlékezetével.
-Vereszlényi úr falujában bizonyos közéleti feszültségek tapasztalhatók. Szeretné, ha írnátok róla.
Szerinte hivatali visszaélések fordulnak elõ a polgármesteri hivatalban. A polgármester meg a régi
rendszer kádere. Azelõtt iskolaigazgató volt és népfront-bizottsági tag.
-Na, ezt kikaptam.Valahogy le kell ráznom magamról.-gondolta Koroknai és kijelentette: -Sajnálom,
de ez az ügy a körzeti mellékletünk kompetenciája.
-De ott nem akarnak nekem segíteni.- kapálódzott Vereszlényi.
-Majd én elintézem.
-Na jó. Ezt beszéljétek meg. -állt fel székébõl a fõszerkesztõ, jelezve, hogy õ megszabta a rendezés
irányát. A többi kettejükre tartozik. Koroknai a saját irodájába hívta Vereszlényit, ahonnét felhívta a
vidéki melléklet szerkesztõjét. Az pedig nem volt más, mint Frédi bácsi, aki a sarzsi kedvéért
otthagyta a könyvelést. Kárpótlásul ülhetett a szerkesztõi székbe, mert, hogy õt az elmúlt rendszerben
ugye, eltiltották az írástól.
-Szeherbusz! -köszönt rá Koroknai. -Kérlek Frédi bátyám! Délután kettõre légy szíves fogadni
Vereszlényi urat, aki egy fontos témát szeretne veled megbeszélni.
-Hajjaj! - sóhajtott nagyot Berkes Alfréd.
-Nem foglalkozna talán mégis Koroknai úr ezzel a témával? -próbálkozott Vereszlényi. Különben is
úgy vélem, mi már találkoztunk valahol.
-Hát persze! -csapott le Koroknai a kiváló lehetõségre. -Volt idõ, amikor maga akart engem kirúgatni
a megyei pártbizottság elsõ titkárával.
-Één? -dadogott az alaposan megvénült fontoskodó, akibe ebben a pillanatban nyilallt bele a
felismerés, hogy kivel is került õ össze. Falfehéren hátrált ki az irodából. A körzeti szerkesztõségbe
sem ment el. Így úszta meg Berkes Alfréd is a vele való találkozást. Pedig nagyon tartott tõle.